| | Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
6. |
|
2015.12.20. 12:06 |
Azt hiszem, tíz évet öregszem, mire a busz beér a végállomásra. Még mindig üldözöttnek érzem magam. Végre leszállok a buszpályaudvaron, és körbenézek. Azonnal észreveszlek, amint a parkolóban vársz, lazán a kocsidnak dőlve. Rövid fekete bőrdzseki van rajtad, kopott farmer és edzőcipő, hajadat kócosra fújta a szél. Gyönyörű vagy.
Észreveszel, én pedig elindulok feléd. Ezernyi kép lepereg a szemem előtt.
Látlak, amint a játszótéren hintázol.
Látlak, amint összeöntjük a póniló-gyűjteményünket.
Látlak, amint büszkén megmutatod az első Linkin Park pólódat.
Látlak, amint ott alszol mellettem.
Látlak, amint megvédesz.
|
5. |
|
2015.12.17. 20:03 |
Fáradtan vonszolom végig magam a mindennapokon. A családban túl nagy a csend, mintha újabb vihar készülődne. De már nem érdekel. Amióta nem látlak, és nem vagy jelen a mindennapjaimban, azóta az egész életem értelmét vesztette. Olyan, mintha kivágták volna az egyik felemet.
Már majdnem az iskolánál vagyok, amikor dudálást hallok. Nagyot dobban a szívem, amint megpillantom a kocsidat. Egy pillanatra ledermedek, majd odavágtázok hozzád. Kinyitom az anyósülés felőli ajtót, te pedig bágyadtan rám mosolyogsz.
– Jössz egy körre, kiscsillag? – viccelődsz, de a hangodba szomorúság vegyül. Nyúzottnak tűnsz, arcod sápadt, szemed alatt sötét karikák húzódnak.
|
4. |
|
2015.12.17. 20:00 |
Ott talállak az ágyon. Csak fekszel széttárt karokkal, üveges tekinteted a plafont pásztázza. Úgy nézel ki, mint akit megöltek. Tétova szólongatásomra sem reagálsz, pedig tudom, hogy észleled jelenlétemet. Amikor bátortalanul leülök melléd, hangod váratlanul csattan:
– Mit keresel itt?
– Mit keresnék? Téged. És ne rám legyél dühös!
– Azt hittem, ez a házi őrizet a kettőnk kapcsolatára is kiterjed.
– Az unokatestvéred vagyok.
– Ja, csak épp a te szüleid is ki vannak rám akadva. Az egész család.
– Nem tilthatnak el tőled! – jelentem ki magabiztosan.
– Ó, szóval megpróbálták?
– Nem ez a lényeg. Hanna… az én szememben ugyanaz vagy, mint eddig.
– Ugyan már, te eddig is tudtad, nem? – csattansz rám, mire ledermedek. Kétségbeesetten keresem a szavakat.
|
3. |
|
2015.12.17. 19:59 |
Tudod, melyik az a szó, amit mindig csak Veled tudtam igazán összekapcsolni?
Szabadság.
Ha Veled voltam, szabadnak éreztem magam. Valahányszor találkoztunk, az számomra olyan érzés volt, mintha kiszakadnék a béklyókból, ledobnám az összes nyomasztó dolgot, megszöknék a szürke hétköznapok, a szürke emberek elől. Melletted éltem igazán. Bármi történt velem a mindennapokban, azokat csak azért raktároztam el magamban, mert alig vártam, hogy elmesélhessem Neked őket. Azt akartam, hogy figyelj rám, törődj velem, érdekeljelek. Akármit is reagáltál, boldoggá tettél vele. S én csak lubickoltam a szabadság érzetében, amit melletted éltem át.
|
2. |
|
2015.12.17. 19:58 |
Emlékszem, mennyire furcsának, idegennek éreztem, amikor édesanya arról ábrándozott, hogy egyszer majd gyermekem lesz, unokát szülök neki. Sosem értettem, miért kellene. Nem mertem őt kiábrándítani, nehogy fájdalmat okozzak, de belül valahogy mindig tudtam: ez nem fog megvalósulni. Az én szervezetem nincs arra berendezkedve, hogy szüljek, hogy anya legyek. A testem sem arra van berendezkedve, hogy egy férfi magasodjon fölém, és nekem essen a farkával. Az én testem világéletemben Rád volt berendezkedve.
|
1. |
|
2015.12.17. 19:55 |
Nem tudom megmondani, hogyan kezdődött. Amióta csak az eszemet tudom, te ott voltál, pedig az első évemben még nem is jöttél világra. Kevesebb, mint egy hónappal az első életévem betöltése előtt születtél. Fogalmam sincs, miért foglaltál el ekkora helyet a szívemben. Amióta élek, a jelenléted olyan evidens volt, mint a levegővétel. Akkor voltam a legboldogabb, amikor a nagyszüleinknél közös családi program keretében találkoztunk, vagy ha náluk aludtunk hétvégéken, szünetekben. Minden alkalommal alig vártam, hogy lássam a szöszi fejedet, a nagy kék szemedet, hogy halljam a hangodat, a beszámolóidat.
|
| Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…