| Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
Medárd és édesanyja |
|
2023.11.26. 20:12 |
Medárd feszülten ücsörgött a konyhaasztalnál, miközben az édesanyja kávét főzött. A férfi több álmatlan éjszaka után arra használta fel a kimenőjét, hogy válaszokat találjon. Egy része még mindig makacsul tiltakozott az ellen, hogy Aurél bántalmazó volt, és abban reménykedett, hogy az anyja segít neki helyre tenni a dolgokat.
Már a kávét kortyolgatták, amikor az anyja megszólalt:
- Mi nyomja a szíved, fiam?
Medárd mély levegőt vett.
- Csak hallottam valamit Auréllól… Egy ocsmány hazugságot.
- Mit hallottál?
- Azt, hogy… verte Hellát, a volt barátnőjét – bökte ki Medárd. Felháborodásra, tagadásra számított, ám az anyja furcsán elsápadt, és némán bámult maga elé.
- Anya? – A férfit rossz érzés fogta el. – Ugye nem…?
|
Hella-Vendel-Medárd |
|
2023.11.26. 20:10 |
Hella igyekezett a Vendellel folytatott beszélgetésre koncentrálni. De ekkor elhaladt mellettük Medárd. Nem szólt egy szót sem, csak vetett egy vérfagyasztó pillantást a lányra. Hella megborzongott. Nyilvánvalóan Medárd azt hiszi, Vendel a párja… Miért érez késztetést arra, hogy magyarázkodjon?
Vendel felfigyelt erre a közjátékra.
- Miért nem szólsz a doktornőnek? – tette fel a kérdést finoman.
- Miről?
- Arról, ahogy Medárd viselkedik veled.
- Ugyan… nem az óvodában vagyunk, hogy árulkodjak – hárított Hella.
- Nem, de gyógyulni jöttél ide – mutatott rá Vendel. – És ez a Medárd-ügy csak hátráltatja a folyamatot.
Hella lehajtotta a fejét. Kaparták a torkát a kitörni vágyó szavak. Úgy érezte, megszakad a szíve a múltkor történtektől, amikor megtudta, kicsoda is Medárd…
|
Hella-Medárd |
|
2023.11.26. 19:56 |
Medárd feldúltan járkált fel-alá a kastélyszálló előterében. Egyre jobban felkavarták őt a Hellával kapcsolatos érzései, a leküzdhetetlen vonzalom iránta. Újra és újra eszébe jutott, amikor megcsókolta, amikor kis híján magáévá tette… Mégis mi a fészkes fene ütött belé? Ez a nő egy angyalbőrbe bújt szörnyeteg, egy gyilkos, aki miatt az ő öccse meghalt! Őt aztán nem fogja átverni az ártatlan arcával, a megjátszott jótét lelkével.
Ismét előszedte a zsebéből Aurél búcsúlevelét, és átfutotta a gyűrött papiroson elterülő betűket, holott már majdnem kívülről fújta az egészet. Ebbe kapaszkodott, ebből gyűjtött erőt, hogy ne hagyja magát becsapni, elgyengülni Hella által. Érezte, ahogy a harag felgyülemlik benne.
Lépteket hallott, és ahogy felpillantott, Hellát látta elhaladni a folyosón. Önkéntelenül is utána iramodott.
|
Hella-Medárd-Csillag |
|
2015.12.19. 11:51 |
Hella úgy döntött, tesz egy sétát, mielőtt elkezdődik a délutáni próba. Alig tett néhány lépést, amikor az egyik fa tövében Medárdot pillantotta meg. Igyekezett nem tudomást venni róla, amikor azonban elhaladt mellette, már hallotta is a férfi gúnyos hangját:
- Jó lenne, ha nem ólálkodnál a közelemben.
Hella megtorpant, és éles pillantást lövellt Medárd felé.
- Ez egy szabad terület, mindenkinek ugyanannyi joga van itt sétálni! – vetette oda.
- Akkor volnál szíves áthúzni a tó másik oldalára? Vagy akár vízbe is fulladhatnál!
- Rohadj meg – morogta Hella, de belül összeszorult a szíve. Elfordult, hogy a férfi ne lássa a könnyeit. Ekkor vette észre Csillagot, amint a tó túlsó oldalán álldogál – túl közel a vízhez. Rossz előérzete támadt.
|
Csillag 2. |
|
2015.12.19. 11:49 |
Félálomban voltam, amikor arra riadtam fel, hogy valaki betakargat. A sötétben kivettem a körvonalait, ahogy felnéztem rá.
- Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni – suttogta. – Csak… hidegek az éjjelek.
Néhány másodpercig farkasszemet néztünk egymással. Amikor hátrálni akart az ágytól, kinyúltam érte, és elkaptam a kezét.
- Ne hagyj itt – kértem halkan. – Rosszakat álmodom. Annyira félek…
- Nem kell félned. Itt vagyok. Próbálj meg visszaaludni!
Engedelmesen lehunytam a szemem. Amikor azonban hatalmasat dörgött az ég, rémülten összerezzentem.
- Nem… nem! – nyögtem, és összegömbölyödtem a takaró alatt.
|
Csillag |
|
2015.12.19. 11:48 |
Rohanni, ameddig bírom… el tőle, minél messzebb, még akkor is, ha tudom, úgyis utol ér.
Minden erőmet összeszedve futottam, időnként hátranéztem, és láttam, hogy követ. Egyre közelebb ért hozzám, a szeme ijesztően hűvös volt, az arca rémisztően magabiztos.
Le kell őt hagynom valahogy…
- Kérem, segítsen, üldöznek! – rimánkodtam egy velem szembejövő férfinak, és meg sem várva válaszát, rohantam tovább. Hátrapillantva láttam, ahogy a férfi megpróbálja feltartóztatni üldözőmet.
Ez az. Tovább!
|
Zalán-Stella 2. |
|
2015.12.18. 15:04 |
Zalán
Itt áll velem szemben, elkeseredett arccal, könnybe lábadt szemekkel. Annyira gyönyörű, belesajdul a szívem, ha csak ránézek… és ez a nő kiállt értem, a családomért. Nem csak a külseje gyönyörű, sőt, ami belőle árad, annál szebb nincs a földön. Nem tudom, mi történt vele azelőtt, nem tudom, ki és mi mocskolta be az életét, rángatta meg a törékeny lelkét, de semmi sem csorbíthat a szépségén. S most itt áll velem szemben, bámul rám, mint aki egy szakadék széléről néz vissza egy utolsó lehetőségért, egy végső segítségért. Nem bírom tovább, meg kell őt csókolnom, éreznem kell…
|
Zalán-Stella |
|
2015.12.18. 15:00 |
07.05.
Zalán
Ma láttam őt először.
Azt hittem, káprázik a szemem. Hogy kerül egy ilyen gyönyörű teremtés ebbe a poros, lepusztult kisvárosba? Egyáltalán nem illik a képbe a göndör gesztenyebarna hajával, porcelán arcával, megfoghatatlan kisugárzásával.
|
Hella - 1. |
|
2015.12.16. 21:11 |
- Ne! Kérlek, hagyj!
- Pofa be! Megcsaltál, igaz? Miért nem vagyok neked elég jó?!
- Nem csaltalak meg!
- Hazudsz!
- Hagyjál! NE!
Hella verejtékben úszva riadt fel. Érezte, ahogy hideg könnyei végigszántják az arcát. Egész testében reszketett. Beletelt néhány másodpercbe, mire felfogta, hogy csak álmodott. Kezébe temette arcát, és mélyeket lélegzett, így próbálván megnyugodni.
Aztán kikászálódott az ágyból, és az ablakhoz sétált. Már hajnalodott. A csillagok sápadtan bújtak meg a halványodó égbolton, valahol a fák között madarak csiripeltek.
- Hamarosan felébred a város, és mindenki a dolgára indul. Csak én vagyok bezárva az elátkozott életembe. Mennyi lehet az idő?... – tűnődött Hella.
Az éjjeliszekrényéhez botorkált, és kitapogatta mobiltelefonját. Fél öt múlt két perccel.
- Aludnom kellene még – gondolta, és kimerülten sóhajtott. Elegyengette gyűrött lepedőjét, megigazította a párnáját, majd visszabújt az ágyba. Azonban képtelen volt elaludni. A bénító félelem mindenét átjárta. Újra feléledtek benne az emlékek, amelyeket kétségbeesetten próbált eltemetni magában. Ilyenkor még a saját lakásában sem érezte jól magát; a falakra vetülő árnyak nem hagyták nyugodni, minden apró neszre összerezzent.
Görcsösen kapaszkodott az álláig felhúzott takaróba.
|
Következő 10 cikk | Előző 10 cikk |
| |