- Hadd mutassam be neked Mandyt! – lépett mellé Cedric, és a lányhoz vezette őt. – Mandy, ő Victor Levine, régi barátom Hóraglából. Victor, ő pedig Mandy West, a párom. – Az utolsó szót tőle szokatlan büszkeséggel ejtette ki.
Victor csodálkozva hallgatta őt. Párja? El sem tudta volna képzelni, hogy Cedric valaha is szerelmes lesz. Még élénken emlékezett arra, mennyire gyűlölte a nőket, családi hátteréből kifolyólag.
- Üdvözöllek, Victor – szólalt meg Mandy halkan, és szomorú mosoly ült ki az arcára, ahogy reszkető kezét felé nyújtotta. – Elnézésedet kérem, de sajnos jelenleg nem tudok felállni.
- Mandy egy betegséggel küzd, aminek egyik tünete, hogy átmenetileg lebénul – magyarázta Cedric, és kicsit elkomorult.
- Értem. Semmi baj – mondta Victor, és gyengéden megszorította a lány kinyújtott kezét. – Örülök, hogy megismerhetlek!
- Én is!
A szomszéd szobából ekkor Steve lépett ki, és látva Victort, elvigyorodott.
- Szevasz, öreg haver! – lépett oda hozzá.
- Steve! Szóval te is itt tanyázol – nevetett rá Victor. Bár Cedricet régebbről ismerte, néhány alkalommal Steve is velük csatangolt, és nagyon jól megtalálták a közös hangot.
- Igen, amióta megszálltuk Pillendát, együtt élünk – szólt Cedric.
- Olyan romantikus, nem? – húzta el a száját Steve, mire Mandy felnevetett. Victor látta, amint Cedric szinte rajongva néz a lányra.
- Jókor érkeztél, cimbora – veregette őt vállon Steve. – Asteri mindjárt elkészül az ebéddel.
- Asteri? Csak azt ne mondd, hogy téged is sikeresen betört egy nő!
- Nos, legalábbis rajta vagyok – bukkant fel a konyhából egy lélegzetelállítóan szép, bájos arcú fiatal lány. Kedvesen rámosolygott vendégükre. – Isten hozott! Asteri Myler a nevem.
- Victor Levine, örvendek. – A férfi teátrálisan körbenézett. – Bár kezdem azt hinni, hogy eltévedtem. Én egy vadembertanyát kerestem, és erre egy idilli családi fészekben találom magam.
Mindannyian felnevettek. A szívből jövő kacajok hangjai megmelengették Victor szívét, örömmel szívta magába ezt a jó hangulatot. Ahogy jobban szemügyre vette két régi barátját, feltűnt neki, mennyivel kiegyensúlyozottabbak és nyugodtabbak azóta, hogy nem találkoztak. Ádáz sorsuktól megkeseredett arcvonásaik kisimultak, tekintetükből eltűnt a világ iránti gyűlölet.
- Az ebédet hamarosan tálalom! – jelentette be Asteri.
- Ugye velünk eszel, cimbora? – fordult Victorhoz Cedric.
- Nagyon szívesen. Igazából több napra jöttem.
- Ezt örömmel hallom! Van egy vendégágyunk Steve szobájában.
- Akkor viszont nem tanácsos itt aludnod, drágám – nézett Steve Asterire. – Különben Victor még beszáll harmadiknak.
- Jaj! – nevettek a lányok, Victor viszont kicsit kényelmetlenül érezte magát.
- Igazán nem szeretnék senkit sem kitúrni a házból – szabadkozott. – Kiváltképp mert hívatlan betolakodóként érkeztem. Szólnom kellett volna időben, hogy jövök, de elég sürgős volt, hogy mihamarabb ideérjek. Biztosan találok a környéken egy olcsó szállást…
- Már találtál is – vágott közbe Cedric. – Itt nyugodtan megszállhatsz, az ára pedig annyi, hogy elmeséled, mi is az a sürgős dolog, amiért jöttél.
- Biztosan valami nőügy – jegyezte meg Steve kaján vigyorral.
- Ráhibáztál – hagyta helyben Victor. – Bár ennél azért bonyolultabb…
- Ó, ne aggódj, a mi szerelmi életünk sem alakult gördülékenyen!
- Ezt alátámasztom – kottyant közbe Asteri, miközben elkezdett megteríteni. – Amiatt meg ne aggódj, hogy kitúrnál bárkit is. Én nem itt élek, bár nagyon sűrűn jövök. De megvan a magam ágya otthon. Akárhogy is, ne rágódj ezen, elférünk öten itt.
- Ahogy a mondjás tartja: sok jó ember kis helyen is elfér – tette hozzá Mandy.
- Na és a sok rossz vadember? – csapott le rá Steve, majd a három férfi felröhögött.
- Ti már nem vagytok rossz vademberek! – bökte oldalba a könyökével játékosan Asteri.
- Hanem csak rosszak? – csipkelődött Steve.
- Vagy csak vademberek – kontrázott Cedric.
- Jó emberek! – állította Asteri makacsul.
- A vademberek egy része mindig vadember marad – tájékoztatta Cedric.
- Akkor jó vademberek vagytok – kapcsolódott be a beszélgetésbe Mandy.
- Olyan nincs! – ráncolta a homlokát Steve.
- Ha rossz ember van, jó vadember miért ne lehetne?
- Mielőtt még nagyon belemélyedtek a témába – vágta el a vitát Asteri –, közlöm, hogy tálalnám az ebédet. Foglaljatok helyet az asztalnál!
Elkezdte behordani az ételt, közben Cedric gyengéden a karjaiba vonta Mandyt, és az asztalhoz ültette. Victor lenyűgözve nézte, hogy a férfi mozdulataiból mennyire árad a féltő gondoskodás, az odafigyelés és a szeretet. Óhatatlanul is eszébe jutott, amikor rendbe szedte Rose-t. Vajon róla is ennyire lerítt a törődés?
Miután mindannyian letelepedtek, nekiláttak az evésnek. Minden nagyon finom volt: a fűszerezett csirkehús, a tört burgonya, az áfonyamártás. Étkezés közben elismerően hümmögtek, és csevegni kezdtek mindenféléről, ami csak témába jött. Asteri a korniai életről mesélt, Mandy a cselédségről, a férfiak pedig régi történeteket elevenítettek fel közös múltjukból. Sokat nevettek, máskor érdeklődve hallgatták egymást, gondolatokat fűztek az elhangzottakhoz, országbeli kérdéseket vitattak meg. Cedric kibontott egy jóféle vörösbort, ami tökéletesen illett az ebéd és a beszélgetés mellé.
Victor csak úgy szívta magába ezt a családias, idilli hangulatot. Neki ez sosem adatott meg – sőt, amint belegondolt, rádöbbent, hogy barátainak sem, ezért annál inkább csodálta és boldoggá tette, hogy révbe értek. Rose azonban minduntalan a gondolataiba férkőzött. Elnézte, ahogy Steve és Asteri vidáman csipkelődnek egymással, ahogy Cedric segít felvágni a hússzeletet Mandynek, és szívébe fájón mart bele a lány hiánya. Vajon ők ketten is ilyen boldogok lennének? Elképzelte, hogy esténként egy szerény vacsora mellett beszélgetnek. Szinte hallotta Rose hangját, bájos nevetését, maga előtt látta csillogó tekintetét és heves gesztikulálását. Bár korábban ódzkodott a gondolattól, hogy valakivel ilyen mélységben megossza a saját életét, most mégis tetszett neki ez a kép.
Ebéd után Mandyt lefektették pihenni, és négyesben elvonultak Steve szobájába kártyázni.
- Victor, egy italt? – vetette fel Cedric.
- Nos, valami erős jól jönne.
- Van whiskey, megfelel?
- Persze!
- Arra én is igényt tartok – szólalt meg Steve, majd Asterire nézett. – Kedvesem?
- Ó, nekem elég volt a bor, köszönöm.
Cedric töltött hármójuknak az italból. Victor egyben legurította az egészet. Jólesett neki, a finom ebédtől és az alkoholtól egészen ellazult. A nap további része gyorsan eltelt. Amikor rájuk esteledett, Asteri elköszönt a társaságtól, és visszament a Richardson-kastélyba.
- Lenyűgöző lány – mondta Victor Steve-nek, miközben lefekvéshez készülődtek.
- Tudom – felelte Steve büszkén.
- Nem is értem, hogy sikerült összeszedned – vigyorgott Victor.
- Igazából én sem. – Steve leült az ágyának szélére, és tűnődve nézett maga elé. – Az egész olyan váratlanul és gyorsan történt. Egyszer majdnem lezuhant a hegyről virágszedés közben, én meg éppen arra jártam, és megmentettem. Onnantól kezdve le sem tudtam magamról vakarni. A fejébe vette, hogy én jó ember vagyok, és minden erejével azon volt, hogy ezt bebizonyítsa. Pedig én próbáltam eltaszítani magamtól. Mert a kezdetektől fogva elindított bennem valami új dolgot, amivel egyszerűen nem akartam szembenézni. Mindent megtettem, hogy eltávolítsam a közelemből: megaláztam, bemocskoltam. – A férfi megborzongott a rossz emléktől.
- Talán azzal sem tudtál mit kezdeni, hogy egy korniai udvarhölgy téged akar – vetette fel óvatosan Victor.
- Igen, ez is benne van a pakliban. De… - Steve elhallgatott, mint aki azt latolgatja, folytassa-e a mesélést.
- Igen? – nógatta Victor.
- Szóval… miután már megaláztam és a sárba tiportam őt, csak aztán tudtam meg, kicsoda valójában. Asteri Szablagból származik.
- Tessék?! – hüledezett barátja. Az az édes teremtés abból a szörnyű országból valósi?
- Ahogy mondom. Még csak nem is Asteri Myler az igazi neve, azt álcaként vette fel, hogy ne találjanak rá, és új életet kezdhessen.
Steve részletesen elmesélte Asteri előéletét, hogy milyen borzalmas eseményeken ment keresztül a lány, és miként lett végül Kornia főhercegnőjének az udvarhölgye. Victor elhűlve hallgatta. El sem tudta képzelni arról a bájos, mosolygós és kedves lányról, hogy így meghurcolta őt az élet.
- Később sikerült felkutatnom egykori szerelmét, Joelt, akit ő egészen addig halottnak hitt – folytatta Steve. – Ezzel szerettem volna kárpótolni őt azért, amit tettem vele. Asteri azonban még így is engem választott… Lemondva egy békés életről, és egy kedves, megbízható társról. Bennem ott tört meg valami véglegesen. Tudva, hogy miket kellett átélnie, hogy ennek ellenére nem veszítette el az életigenlő hozzáállást, hogy mindent egy lapra tesz fel, csak hogy végre boldog lehessen… Soha még hasonló lánnyal sem találkoztam azelőtt. És töretlenül szeret, úgy, ahogy vagyok. Lát bennem egy jó embert, valakit, akit én már hosszú évekkel ezelőtt eltemettem magamban. Akkor végre feladtam az önmagammal való viaskodást, és adtam egy esélyt a dolognak. Életem legjobb döntése volt. Asteri valóban kihozott belőlem olyan érzéseket, amikről azt hittem, sosem élhetem meg. Én tényleg úgy gondoltam, hogy egy vadembert nem lehet szeretni, de ő ezt megcáfolta. És ami a legdöbbenetesebb számomra, hogy én is szerelmes lettem.
- Tudod, nagyon örülök, hogy mindezt elmesélted – szólalt meg lassan Victor. – A jelenlegi helyzetemben kifejezetten hasznos volt végighallgatnom a történeteteket. Azt hiszem, ennek fényében sok mindent újra kell gondolnom.
- Örülök, ha segíthettem. De te is tartozol majd egy meséléssel!
- Tudom, tudom. Holnap, kicsit kipihentebben, tisztább fejjel mindent elmondok nektek.
- Rendben, öreg!
Miután lefeküdtek aludni, Victornak még sokáig nem jött álom a szemére. Az imént elhangzottakon gondolkodott. Talált párhuzamot Steve és a saját esete között: Asteri minden feltétel nélkül szerette meg a férfit, olyan magától értetődően, mint ahogy a Hold az éjsötét égbolt társa. Nem riasztotta el, hogy Steve vadember volt, hitt az érzéseiben. Rose sem félt közeledni hozzá, mindig valami különös természetességgel kereste a társaságát, és hiába próbálta elüldözni maga mellől, a lány akkor is kitartott mellette, és mindig ott volt neki. Ms. McKeeny naplójának köszönhetően most már világosan tudja, hogy szerelmes belé, egészen kiskora óta. Vajon még mindig szereti? Meglehet, különben nem avatta volna be őt legféltettebb titkaiba legutóbb…
Victor félresöpörte a gondolatait. Nem érdemes most ezen töprengenie, úgysem jut dűlőre. Majd holnap beszél a barátaival, és hátha ellátják őt hasznos tanácsokkal. Végül nagy nehezen sikerült elaludnia.