Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Hiányzol		2020.10.26. 14:41
(Az Angyal szemszögéből) Hiányzol! Annyira hiányzol, hogy amíg te alszol, én addig megpróbálkoznék a lehetetlennel. Megkeresném a távcsövemmel a Világegyetem összes különleges helyét... mindent, ami valamennyire elferdíti a fizika szabályait. - Nézném a Napot, hogy találjak rajta óriási napkitöréseket. - Kutatnék neutroncsillagokat, hogy félelmetes jellemzőik ellenére rátaláljak az elképesztő különleges tulajdonságaikra. - Fekete lyukakat keresnék, hogy rájöjjek, miként lehetne úgy belerepülni, hogy ne tűnjek örökre el, és felfedezzem a benne lakozó féreglyukat. Mindezeket pedig azért, hogy felhasználva a tudást és a téridő elhajlásait, egy szempillantás alatt nálad legyek... valami titokzatos erő folytán oda teleportáljak hozzád. Hogy amikor csak szeretnéd, azonnal melletted teremjek! Úgy hiányzol, mint a Földnek hiányozna a Hold, ha eltűnne... Képzeld el, hogy a Marsnak eltűnik a csodás narancsos-vöröses színe... úgy hiányzol... Úgy hiányzol, mintha a Jupiternek eltűnne az a négy kis holdja, amiket minden alkalommal látok, amikor a távcsőben vizslatom a bolygót... Úgy hiányzol, ahogy a Szaturnusznak hiányozna a gyűrűje, ha elnyelné maga a Szaturnusz... Úgy hiányzol, mintha nyaranta nem lenne többé Perseidák csillaghullás, hiába kémlelnénk a csillagos eget...   Hiányzol, Szerelmem!  Szeretlek!!!

Verseink		2020.10.07. 14:51
Az Angyal versei: "Kérlek, engedd, hogy veled legyek Hogy szavak nélkül csak átöleljelek Mikor szemeimbe nézel, azonnal érezd Hogy mérhetetlenül hiányoztál nekem! Kérlek, engedd, hogy szeresselek Hogy a fény az út végén legyek neked. Ha félsz, biztos támaszod leszek Kérlek, engedd, hogy a párod legyek! És te nekem az én kicsi párom Hogy karjaimba zárjalak, másra nem is vágyom... Bár most könnybe lábadt szemmel a betűket alig látom Hogy leírhassam, te vagy nekem a legfontosabb ezen a világon! Kérlek, engedd, hogy veled legyek... Kérlek, engedd, hogy öleljelek... Kérlek, engedd, hogy szeresselek...  Hogy továbbra is angyalkád és megmentőd legyek!" "Add vissza te rózsaszál Elmúlt négy hónapunk nyomát, Add vissza az emlékeket, Melyek szívünknek oly kedvesek. Az első találkozásunk... az a 14 órás, Melynek végén már tudtuk, hogy ez nem csak egyszeri egymásba botlás. A randi zárásaként a szűnni nem akaró felszabadult nevetést, Majd később a sok-sok szeretetre éhes érzéki szoros ölelést. Velünk repültek a percek s órák, Hirtelen nem tudtuk, hogy lett hajnal négy, Pedig csak megálltunk és jöttek a témák, Nálunk beszédből sosem volt elég. A jóleső lazulások, a bor, csoki és vízipipa, Megannyi énekléssel kísért mini- koncertek sora. Amikor hangulatod nyomott lett, Én váratlanul melletted teremtem, Bízva abban, hogy kedved Pár órán belül mosolyra derítem. A csodás közös fényképezést sohasem feledem, Hiszen egy szépseges tündéri hölgyemény állt ott mellettem... Szép kis vörös rózsaszál, Szerelemnek éke és jelképe! Varázsolj nekünk kis csodát, Hogy ne legyen kettőnknek még vége! Végtelenszer még hadd ölelhesselek És hadd mondhassam milliószor el, hogy: Babám, Cicám, Szerelmem, Drágaságom, Gyönyörűm, Édesem!" Saját vers: Maradj fénylő csillagom Létem sötét egén Maradj védő Angyalom Szívemben a remény. Védj meg saját árnyamtól Fény legyél az éjben Kelts fel szörnyű álmomból Ne hagyj itt, a mélyben! Ments meg, hogyha kiáltok Öleld sérült lelkem Bocsásd meg, ha hibázok S túl sötétbe vesztem. Rettegés az életem Tied vagyok mégis Maradj örök szerelmem S hadd maradjak én is!

Sanyi eljön		2020.10.07. 13:14
Látom, ahogy Sanyi neve eltűnt a facebook oldalam kapcsolati státusza mellől, mert függesztette a regisztrációját. Ez több fájó emléket felszakít. Amikor az egyik exem így tett ki, a másik exem szintén így tudatta a szakítás után, hogy részéről ez végleges. A szívem meg akar szakadni. Elrejtem a kapcsolati státuszomat, hogy ne fájjon annyira látni. Ismét összeomlom. Félretéve megbántottságomat és fájdalmamat, felhívom Őt. Vállalom a megaláztatást, zokogva sírom el neki, ami nyomja a szívemet, elsírom neki, mekkora szükségem van rá, és félek, és vele akarok lenni. Már alig hallom a hangját, de azt még értem, hogy azt mondja, eljön hozzám, most elindul. Képszakadás, a telefon kiesik a kezemből, ordítva zokogok, annyira fáj a létezés. Ezután botorkálok, kis híján leesem a lépcsőn. Hol van a fakanál? Ütni kezdem magam, mert ezt érdemlem. Nem tudom, mennyi idő telik el. - Sanyi nemsokára itt lesz - suttogja egy hang belül, és ebbe próbálok kapaszkodni. Hol van a telefonom? Mire visszaránszorgok a fenti szobába, elhűlve látom a nem fogadott hívásokat. Már épp írnék Sanyinak, amikor a kijelzőn hirtelen felbukkan anyu neve. NE, CSAK EZT NE, ő bántani fog, édes istenem, ne... Alig tudom elviselni a hangját. Anyu ilyenkor mindig a démonok oldalán áll. Hallgatom őt, de Sanyi után sajog a szívem. - Nem baj, csak pár órát kell kibírni, és Sanyi itt lesz. Akkor minden rendben lesz - gondolom belül. Ki kell addig bírnom. Mit tegyek? Beveszek két szem nyugtatót, bort iszok rá, vp-zem, zenét hallgatok. Közben Sanyi jár a fejemben. Az, hogy mi mindent el akarok mondani neki. Mindenféle, elgyengültségről árulkodó dolgot. Hogy mennyire szeretem. Hogy csak rá van szükségem. Hogy már Norbi sem érdekel. Hogy olyan, mintha Sanyit nekem teremtették volna, és hogy arról álmodozom, a jövőben a felesége szeretnék lenni. Láttam mindezt a fejemben. Hogy vállalom a megalázkodást, ha Sanyi ideér, a karjaiba borulok, és mindezt kendőzetlenül elmondom neki, akkor is, ha ez az érzelmi megnyilvánulás elriasztja. Rettegek a reakciójától, hiszen mások is elmenekültek tőlem ilyenkor. De Sanyi más. Ő talán... Órák telnek el. Két üzenetet is küldtem Sanyinak, egy smst és egy messengeres levélkét, mert annyira szükségem van rá. Nem érkezik válasz. Úton lehet már, különben visszaírt volna. Sanyi nem hagy cserben, Sanyi nem csinálja meg, hogy nem válaszol az üzenetemre... Sanyi nem Norbi... nem Norbi, aki napokra felszívódott, annak ellenére, hogy magamat alázva megírtam neki, mennyire nagy szükségem van rá. Norbi azt is megígérte akkor, hogy eljön, és órákig, sőt, napokig vártam rá. Nem jött. Érzem az alkohol és a rosszullétem nem túl jó kombinációját. Ledőlök az ágyra. Bóbiskolok, de van hang a telefonomon, hogy halljam, ha Sanyi ideért. Nem alhatok el! Bármikor megérkezhet. Több mint négy óra eltelt. Üzenetet írok. És kiderült: nem indult el. Helyette anyámmal beszélt ki engem, akit ő küldött rám. Egy pár szavas üzenetet nem értem meg neki, hogy mégse várjak rá. Próbálja menteni a menthetőt, magyarázkodik, de eddigre már belehaltam. Még egy utolsó késdöfés, ahogy látom, bár visszatért a regisztrációja, törölte ő is, hogy kapcsolatban van. Nagyon fáj. Sanyi nem jött el. Sanyi cserben hagyott. Sokadjára hittem valakinek, akinek nem kellett volna. Vajon hányszor törhet össze az ember szíve, mire végre megáll? * Nem tudom, mikor dőlök ki, mikor vesztem el az öntudatomat. De amikor magamhoz térek, Sanyit látom az ágy mellett térdelve. Simogatja a hajamat, aggódó kék szeme az arcomat fürkészi. - Itt vagyok, Drágaságom - súgja. - Bocsáss meg. Itt vagyok... Nincsenek bennem szavak. De érzem, hogy sérült lelkemben lassan szétárad a nyugalom. Mert Sanyi eljött.  Sanyi mindig eljön.

Megmentőm		2020.09.14. 22:41
A munkahelyemen ülök, és félek. Agyamat egyre jobban elborítják a rémisztő gondolatok. Mert belül megint összeomlott valami, és azt érzem, fáradt vagyok, kimerült. Velem élő démonom kihasználja az alkalmat, és még előrébb tolva magát, sugdossa belém, hogy adjam fel. Adjam fel, mert ez már nem lesz jobb, sőt. Nincs erőm vitába szállni vele. De még pislákol bennem egy utolsó reménysugár… Az egérhez nyúlok, és rákattintok egy névre. Megnyitom az üzeneteket, szomorúan bámulom az általam hagyott elutasító, bántó szavakat. Ahogy a billentyűzetet magam elé húzom, a démonom még hangosabban rákezdi. Gondolataim az ő érveivel elegyedve kergetik egymást. - Írnom kellene neki. Azt mondta, mellettem áll, és segít… - Már miért írnál neki, te szerencsétlen? Egész héten úgy beszéltél vele, mint egy szeméttel, pedig te vagy az, nem ő! - De nem akartam… és hiányzik. - Neked ne ő hiányozzon, gondolj inkább arra, akibe szerelmes vagy! - NEM! - De igen! Mit akarsz ettől a másiktól?! - Lehet, hogy a szívem még nem teljesen szabad, de vele nagyon jól érzem magam, és mellette annyira más minden… - Hah! Nehogy azt hidd, hogy ez később is így lesz! Ugyanúgy el fogod marni magadtól, mint mindenki mást. - Írok neki. - Ha megint meg akarod alázni magad, hát csak tedd! Rosszul vagyok. Pötyögni kezdek, kihányom magamból a betűket, a feszültséget, de valahogy mintha mégsem én írnék. Gyorsan érkezik a válasz, beszélgetőpartnerem próbál megnyugtatni, ám minden szavába belekötök, ingerülten reagálok. - Na, ugye! – kacag rajtam a démonom. - Hallgass! Ő igenis mellettem áll! Azt írta, szeret… - Most még! Majd elmúlik az is! - De én… - Ugorj le! - Tessék?! - Ugorj le! Bele a halálba! Ha már voltál olyan hülye egy hónappal ezelőtt, hogy nem tetted meg. Ott a Gellért-hegy, nem is kell messzire menni! - Hagyj békén, fáradt vagyok… - Ha leugrasz, nem leszel többé fáradt. Kétségbeesetten írok Neki, a férfinak, akit párommá fogadtam, és akivel mégsem úgy viselkedem, ahogy ő azt megérdemelné. Segítséget akarok kérni. Ehelyett tényszerűen leírom, hogy végezni fogok magammal, leugrom a hegyről. Mi? Nem, nem, nem akarom! Ez megint nem én vagyok… - Takarodj már el innen! – üvöltök rá belül a démonra. - Majd veled eltakarodok. Le fogsz ugrani. Semmi értelme az életednek. - Megkérem őt, hogy jöjjön el hozzám, most, ma. És ő meg fog menteni tőled! - Halott ötlet. Nem ér rád, szerelőt vár. Messze is van. Tőlem pedig nem menthet meg senki! Hiszen én te vagyok. Örökre a részed maradok.   „Kérlek, nagyon kérlek, gyere el hozzám, ments meg…” – Ezt akarom írni az üzenetben. De az ujjaim nem engedelmeskednek, az elmém ellenem dolgozik. Hárítok, veszekszem, kilátásba helyezem az öngyilkosságot. Szánalmas vagyok. Újra kezdem elhinni, amit mélyen mindig hallok magamban: megérdemlem, hogy elhagyjanak. Senki nem fogja komolyan venni egy idő után a segélykérő szavakat. Mert kívülről üres fenyegetőzésnek fog tűnni. Pedig ilyenkor a démonom beszél. Segélykiáltásaimat torz, sötét szavakká formálja át. Az üzenetek egy idő után elhallgatnak. Nem jön több válasz a páromtól. - Biztosan dolga akadt. - Dehogy, csak rád unt! - De… mi van, ha esetleg… esetleg elindult hozzám Budapestre? - Hülye vagy?! Egész héten kiállhatatlan voltál vele, akárcsak most. Mégis miért jönne? Különben sem férsz bele az idejébe. Nem érsz te annyit! Elfáradok. Annyira kimerült vagyok… Lassan végére érünk a munkának, zárjuk a boltot. Már megnéztem a menetrendeket, melyik járattal tudnék elmenni a Gellért-hegyhez. Vajon van még bennem annyi erő, hogy felvonszoljam magam a tetejére, vagy legalábbis egy olyan magasságba, ahonnan már ugrani lehet? Ólomsúlyúnak érzem a testemet. Szokás szerint a kollégáim társaságában lépek ki a boltból. Lopva, nagyon óvatosan körbenézek, rettegve a csalódástól – ami be is következik, mert nem látom Őt. Persze, miért is jött volna? Nem volt oka rá. Ez is csak egy buta képzelgés volt a részemről. Elköszönök a többiektől, és fáradtan indulok a villamosmegálló felé. Végül is majdnem mindegyik elvisz a Gellért-hegyhez, ott meg majd eldöntöm, hogy legyen… Hirtelen megtorpanok. A megállóban ott áll Ő. Aggódó arccal, szomorúan és tétován néz rám. Alig hiszek a szememnek. Hát mégis eljött! Itt van, pedig nem hívtam, nem tehettem meg, a démonom elnyomta a hangomat… Ő mégis meghallotta a segélykiáltásomat. Úgy áll a zsibongó villamosmegállóban, mint egy angyal. Az én Angyalom. - Hajtsd el a francba! – hallom valahol belül a démont, de ez már csak vérszegény próbálkozás, távoli, elhaló hang. Gyenge, bizonytalan léptekkel megindulok az Angyal felé. Ő is közelebb jön. Ahogy a szívemről legördül a fájó súly, úgy gyorsítom meg a lépteimet, szinte menekülök hozzá, és belevetem magam a karjaiba. Ő szorosan ölel, beszél hozzám, alig értem, mit mond; talán azt, hogy eljött, mert nem hagyhatja, hogy leugorjak valahonnan… nem igazán fogom fel a szavakat, csak kapaszkodom belé, és úgy érzem, soha többé el sem akarom engedni. Ez az az ölelés, ami hiányzott, amiben biztonságban vagyok. Már nem hallom a démont. Nem érzem a mocskos késztetéseit, amik folyton arra vesznek rá, hogy rossz és hideg legyek. Bizonytalanul rebben, majd szétárad bennem a boldogság. Az Angyalom eljött hozzám. Most már minden rendben lesz.

Erotika (18+)		2020.09.14. 22:39
Még hozzám sem érsz, de a testem már belereszket a tudatba, hogy a közelemben vagy, alig néhány centiméterre tőlem. Minden porcikám szinte sikít az érintéseid után. Te pedig megadod: szorosan mögém állsz, és ujjaid hegyével finoman cirógatni kezded a nyakamat. Ahogy lassan, centiről centire végighaladsz a bőrömön, borzongásra készteted a testemet. A gyengéd érintések bejárják a nyakam hátsó és oldalsó érzékeny pontjait, majd meleg, puha csókok követik végig ugyanezt az utat. Közben a kezed a mellemre csúszik - az alig érezhető, lágy birizgálások a mellbimbóimon még inkább elgyengítenek. Sóhajtva hajtom hátra a fejemet, arcom a tiédhez ér, beszívom a bőröd illatát. Ajkad az enyémre tapad, forrón, sokat ígérőn csókolsz. Miközben jólesőn ízlelgetjük egymást, ujjaid lekúsznak az oldalamon, és a hajlatot veszik célba. Kifut az erő a lábamból, hasra fekszem az ágyamon, túlérzékennyé vált testem kiszolgáltatva hever előtted. Fölém hajolsz, visszatalálsz a csípőm feletti hajlathoz, ajkaid és nyelved játékával folytatod az édes kínzást. Képtelen vagyok elfojtani a nyögdécselést, testem egyre jobban remeg. Feltérképezed az összes hajlatomat, az összes érzékeny pontomat, amit csak el tudsz érni, és én majd' beleőrülök az intenzív érzésbe, amit kiváltasz belőlem... elveszítem az időérzékemet, lüktetek és forró vagyok, testem meg-megvonaglik, ahogy felváltva csókolgatod, nyalogatod a térdem és a fenekem alatti terület hajlatát.  Végül megkegyelmezel, átfordítasz a hátamra, és a nemi szervemre hajolsz. Alig érezhető, édes cirógatások követik egymást a csiklómon, és ez annyira leírhatatlanul jó érzés, minden vágy és kéj arra a kis pontra összpontosul, te pedig minél finomabban érinted, annál intenzívebb érzés... Imádom, nem elég belőle, még többet akarok, te pedig mintha megsejtenéd, lassan bevezeted az ujjadat éhező hüvelyembe, először csak egyet, majd még egyet. Ahogy odabent masszírozol, ütemesen ki-be járatva ujjaidat, közben édesen cirógatva a csiklómat, érzem, ahogy növekszik a nyomás, végül nem bírom tovább, robbanok, szárnyalok, hangosan, önkontrollt vesztve elélvezek. Addig kényeztetsz, amíg ki nem simogatod belőlem az orgazmus utolsó rezdüléseit. Testem lassan elernyed, nyújtom feléd a karjaimat, te fölém hajolsz, és magadhoz ölelsz, finom puszikkal csitítva. Remegő kézzel kapaszkodom beléd, lehunyt szemmel bújok hozzád, és tudom, érzem, hogy a tiéd vagyok. * (Az Angyal szemszöge) Már alig várjuk, hogy a lépcsőházból beessünk hozzád. Becsukod magunk mögött az ajtót, és rögvest forró és szenvedélyes csókokkal omlunk egymás karjaiba. Erre vártunk már egész héten, főleg, miután nedvesítő üzenetekkel bombáztuk egymást. Elindulsz előttem felfelé a lépcsőn és a feneked domborulatainak a látványa olyan szinten babonáz meg, hogy nem bírva magammal, azonnal rátapadnak a kezeim. Felém fordulsz, és a formás hátsódat magam felé húzva csókolózunk. Egymás társaságában csak úgy repül az idő. Sok kis idő múlva elkészül a vp is, és már alig várom, hogy füsttel és csókokkal boríthassam be szuperérzékeny tested kéjre vágyakozó pontjait. Elborítom füsttel a hónaljadat, miközben egyre élénkülő élvezettel csókolgatom. A jobb oldaladról áttérek a bal feledre, hogy azt is kényeztessem az ajkaim puhaságával. Imádom, ahogy mindezt élvezed, és közben a füleimnek zene, ahogy ennek hangot is adsz! Ha akarnék, sem tudnék leállni, hiszen a kéjes sóhajaid mindinkább arra biztatnak, hogy folytassam. A jobb karodon végigpuszilgatom a Mortal Love valamennyi betűjét és titkon remélem, hogy a Moonlight Haze karaktereivel is hamarosan ugyanezt tehetem, a bal karodon. Még össze van fogva a hajad, és én elkezdem cirógatni a nyakadat. Oldalt, majd hátul is, közben el-elindulva lefelé, a hátadon. Viszont az igazi, érzéki kínzás csak ezután következik... Kibontom a lélegzetelállítóan gyönyörű hajadat, és a hajgumi segítségével gyengéden hátra fogom a kezeidet. Hosszú percekig, szinte alig érezhetően simogatom a mellbimbóidat, közben hol az egyiket, hol a másikat megérintem a nyelvemmel. Áttévedek az oldaladra és nem győzök betelni a kényeztetésével. Puszilgatom, simogatom, csókolgatom, miközben kezeim néha eltévednek egy-egy másik erogén zónára. Érzem, ahogy forrósodsz odalent. Kigombolom a nadrágod, és nehezen állom meg, hogy ne csúsztassam a kezem a bugyidba, hogy érezhessem a nedvességet és a forróságot, ám ekkor egy vezércsellel én mégis lejjebb megyek... és még lejjebb. Felteszem lábaidat a székre, simogatom a vádlidat, a bokáidat, mígnem elérek a talpadhoz. Beszívom a finom, citromos dohányfüstöt, hogy a lábfejedre fújjam, miközben nyelvemmel már a talpadat érintem. Miközben a sűrű füst felfelé gomolyog a lábujjaid közül, megbabonázva csókolgatom az ujjaidat, valamint az azok alatti hajlatot. Nem tudok betelni az élvezet hangjaival és nem tudom leállítani a nyelvemet sem. Valami eszméletlen jó érzéssel tölt el, hogy mindezt a talpaiddal csinálhatom! Te pedig már az öngyulladás határán vagy, amikor elindulok felfelé, hogy a sok-sok perccel ezelőtti kihagyott ziccert bepótoljam. Jobb kezem lassan bekúszik a bugyidba, miközben másik kezemmel kiszabadítom hátratett karjaidat. A kényeztetés hevében körmeiddel a hátamba mélyedsz, ahogy kéred, hogy ne hagyjam abba. Hogy is tehetném... hiszen ujjaimmal már a csiklódat és a puncidat kényeztetem!

Az Angyal sorai		2020.09.14. 22:35
1. Nehezen engedlek az ölelésből. Testünk már vagy 20 perce egymásnak simul, de érezzük, hogy még mindig nem elég. Fejed a mellkasomra hajtod és én továbbra is magamhoz szorítalak. De kell a szád is, az ajkaid finom puhasága. Csókolózunk, mintha csak nem lenne holnap. Érzéki csókokkal és érintésekkel veszem célba a nyakad, cirógatva oldalt, majd félresimítva a gyönyörű, hosszú hajad, hátul is. Lekerül rólad a felső és én egyszerre szeretném az ujjaim hegyével, valamint a nyelvemmel is érinteni a mellbimbóidat. Parázslik körülöttünk a levegő, valamint a szén is... egy jó mély belégzés után a melleidre fújom ki a füstöt, lassan és közben csókolgatva. Ugyanezt megismétlem a nyakadnál is. A finom, sűrű füstben elveszik a tested látványa, de finom puhaságát még mindig érzem az ajkaimmal. Hogy lehetsz ennyire selymes? Megőrülök érted! 2. Őrült Budapest... őrült, zsúfolt, hangos Budapest. Az utóbbi pár évben mindig kötött ide valami, akár egy ismerős arc, netán egy komolyabbnak tűnő program, vagy csak a szórakozás ígérete. Nagy várakozással és örömmel telve utazok fel ide ismét, mert végre elérkezett a nap, amikor a betűk bűvöletéből kibújva, hamarosan találkozhatok veled! Valami most mégis más... Az emberek alig néznek egymásra, mintha lenne egy szégyenérzet, hogy a világ ezt erőltette mindannyiunkra. A maszkok birodalmában mindössze a szempárok látszanak, valakié a közelbe, sokaké a távolba meredve. A gondolataim közben már teljesen máshol járnak, ahogyan ott állok a megbeszélt helyen, várva rád. Nem érdekelnek más szempárok, csak a tiéd szeretném végre látni. Élőben, először... hátrahagyva azt az érzést, hogy csak a közösségi média uralta mindenség képernyőn túli világában létezel. Annyi mindent tudok már rólad, és ezzel egyidőben semmit sem. Az első találkozás izgalma semmihez nem fogható. Féltelek, mert írtad, hogy nincs minden rendben és lehet, kicsit késni fogsz. Bárcsak el tudnám veled feledtetni a gondokat! Várom, hogy felbukkanj. Várom az első pillantást. Várom az első mosolyt. A többi pedig majd alakul, de ez a nap végre rólunk fog szólni!

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk