- Nagyon sok mindenről kell beszélnünk – kezdte halkan, mire a lány feltekintett rá. – Előbb engedd, hogy elvonuljak a házamba, és lemossam magamról az út porát. Aztán átmegyek hozzád, és mindent tisztázunk.
- Nálam is mosakodhatsz – vetette fel Rose, és enyhén elpirult.
- Ez igazán kedves tőled, de határozottan rossz ötletnek tartom. Ha úgy zuhanyzom, hogy tudom, csak egy vékony fal választ el tőled, biztosan nem tudnék uralkodni magamon, és letepernélek – közölte Victor szemtelen mosollyal. Arra számított, hogy ezzel még nagyobb zavarba hozza a lányt, ehelyett Rose arcából hirtelen minden szín kifutott. A férfi észbe kapott, és szörnyen érezte magát.
- Mármint nem erőszakkal – helyesbített. – Nem úgy értettem a leteperést. Sosem tennék veled ilyet, Rosie.
A lány mélyet sóhajtott.
- Tudom. Tudom, én csak… átfutottak rajtam képek.
Victor megcirógatta az arcát, aztán hátrébb lépett.
- Gyorsan rendbe szedem magam, aztán sietek át hozzád, rendben?
- Rendben, várlak – mosolyodott el Rose, ami nagy megkönnyebbülést hozott a férfi szívébe. Örült, hogy szerelme megnyugodott. Gyorsan hátat fordított, és megindult a háza felé, mert úgy érezte, ha még egy perccel tovább nézi a lányt, nem áll jót magáért.
Odahaza éppen csak annyi időt töltött, amennyit kellett. Lezuhanyozott, némi ételt erőszakolt le a torkán, aztán már indult is Rose-hoz. A lány rögtön ajtót nyitott neki, és bevezette a nappaliba, ahol helyet foglaltak az asztalnál.
- Merre jártál az elmúlt napokban? Jól érezted magad? – érdeklődött Rose kedvesen. Victor halványan elmosolyodott.
- Jól éreztem magam, igen – felelte. – Pillendába utaztam egy régi barátomhoz, Cedrichez.
- Ő kicsoda? Honnan ismered? – jöttek az újabb kérdések, amin a férfi magában jót mulatott.
- Cedric is itt született. Annak idején, legénykoromban gyakran ütöttem el vele az időt, amikor éppen a városba mentem.
Victor röviden mesélt Cedricről és Steve-ről, valamint a Pillendában töltött napokról és arról, hogy mindkét cimborájára rátalált a szerelem. Rose sugárzó arccal hallgatta őt.
- Annyira szeretem hallani, amikor az emberek boldogságra lelnek! – sóhajtotta.
- Tudom, emlékszem a meséidre, mindegyik csöpögött a boldog végektől – csipkelődött Victor, mire Rose kuncogott. A férfi elnézte szép arcát, és azon gondolkodott, hogyan térjen rá a nehezebb témákra.
- Rose, van valami, amiről tudnod kell – kezdte végül tétován. A lány elkomolyodva nézett rá.
- Igen? Micsoda?
- Amikor utoljára itt voltam, és vártam, hogy felébredj… véletlenül rábukkantam az édesanyád naplójára. Gondolom, neked sejtésed sem volt erről.
- Nem – rázta meg a fejét Rose csodálkozva. – Nem tudtam, hogy naplót vezet.
Victor előszedte a megviselt füzetet.
- Sajnálom, de elolvastam. És… azért vittem magammal, mert nem akartam, hogy akkor lásd, amikor egyedül vagy idehaza. Ugyanis elég nehéz olvasmány.
- Miért?
- Nem beszél rólad valami kedvesen – bökte ki Victor megadóan.
Rose tűnődve ráncolta a szemöldökét.
- Ez nem újdonság, sosem volt hozzám kedves – állapította meg.
- Nézd, Rosie… én azt javaslom, csak akkor olvasd végig, ha úgy érzed, tényleg készen állsz erre. Ugyanakkor a napló végén van egy levél, amit az édesanyád neked címzett. És úgy gondolom, jogodban áll elolvasni, tudni, hogy… nos, amiről írt. Neked szól.
Azzal Victor odalapozott a levélhez, és a lány elé tolta a füzetet. Miközben Rose olvasott, végig az arcát figyelte. A lány szeme egyre jobban elkerekedett, arca sápadttá vált, végül elszomorodott. Victor szíve belesajdult a látványba.
Amikor a levél végére ért, rövid ideig hallgattak. Rose kifürkészhetetlen arckifejezéssel nézett maga elé, látszott rajta, hogy próbál rendet rakni a fejében.
- Mire gondolsz most? – szólította meg őt Victor óvatosan. Rose ráemelte a tekintetét, majd megrezzent, és szinte elhűlve válaszolt:
- Arra, hogy anyát is ugyanúgy megerőszakolták, mint engem. Hogy ő is átélte. És… szörnyű, hogy én így fogantam meg. Nem csoda, hogy nem szeretett.
- Azért legalább megpróbálhatta volna – jegyezte meg Victor epésen.
- Ugyan… így már értem őt. Nekem az volt a rossz, hogy nem tudtam, miért bánik velem ilyen ridegen. Csak tudni szerettem volna, érteni a dolgot. Hogy… hogy tényleg ilyen kiállhatatlan vagyok?
- Egyáltalán nem! – vágta rá a férfi, kicsit hevesebben, mint szerette volna. Rose halványan rámosolygott.
- Köszönöm, hogy megmutattad ezt a levelet. Sok minden a helyére került bennem. Csak sajnálom, hogy neki is át kellett élnie… mert tudom, milyen, amikor… szóval, igen – fejezte be szomorúan.
Victor mindent megtett volna azért, hogy felvidíthassa a lányt. Jobb ötlete nem lévén, elterelte a témát.
- Egyébként… édesanyád arról is írt a naplójában, hogy szerelmes vagy belém – említette meg szinte mellékesen. Arra számított, hogy Rose elpirul, zavarba jön, tagadni kezd vagy hárít, ám nem így történt. A lány csak kérdőn rátekintett.
- És?
- Hogyhogy és? – kérdezett vissza a férfi megütközve.
- Azt hittem, ezt eddig is tudtad, még mondtam is régebben!
Victor elkerekedett szemmel nézett rá, majd felnevetett.
- Hihetetlen vagy, te lány!
- Miért? – hökkent meg Rose. Annyira édes látványt nyújtott, hogy a férfi képtelen volt tovább visszafogni magát. Felpattant, megkerülte az asztalt, majd magához húzta a szintén felálló lányt.
- Hihetetlen vagy – ismételte suttogva, azzal két keze közé fogta az arcát, és ajkát lágyan az övére tapasztotta. Még hallotta Rose halk és döbbent nyögését, de aztán beleveszett a pillanatba. Hiszen annyi ideje vágyott már erre! Lassan, puhatolózva csókolta a lányt, aki bizonytalanul viszonozta. Csak akkor mélyítette el a csókot, amikor már érezte Rose-on, hogy bátrabb és nyugodtabb. Összesimultak, valósággal egymásba temetkeztek, hosszan és kiéhezetten. Victorban egyre éledezett a vágy, úgy kívánta a lányt, mint még soha senkit. De valami még nem hagyta nyugodni.
Lassan megszakította a csókot, és csak annyira húzódott el szerelmétől, hogy a szemébe nézhessen. A lány megbűvölten, fátyolos pillantással tekintett fel rá, és önkéntelenül az ajkához ért.
- Hű… nem tudtam, hogy ez ennyire jó – motyogta, amivel igazolta a férfi gyanúját, miszerint még senki sem csókolta meg.
- Rose, amikor a múltkor… mi ketten… ugye nem bántottalak? – tette fel a kérdést Victor, ami régóta nyomasztotta.
A lány enyhén elpirult.
- Amikor... szeretkeztünk?
- Én nem nevezném annak – mondta Victor keserűen. – Tulajdonképpen csak elvettem, amit akartam, miközben te megkötözve feküdtél alattam.
- Ez nem így van! – tiltakozott Rose. – Figyeltél rám, még azt is kérdezted, nem fáj-e. És nekem annyira… jólesett.
- Komolyan?
- Igen. Én csak azt viseltem rosszul, ami még előtte történt… hogy kivallattál a gyémántok holléte felől. Annyira fájt a gondolat, hogy ellenem fordulsz…
Victor szívét mardosta a bűntudat.
- Sajnálom – mondta őszintén. – Hidd el, hogy nagyon megbántam. Soha nem akarnék ellened fordulni.
- Tudom, most már tudom – felelte Rose. Ám látszott az arcán, hogy van valami, amit nem mond ki, és ez nyugtalanította a férfit.
- Ki vele! – nógatta a lányt kedvesen.
Rose mély lélegzetet vett, és még jobban elpirult.
- Victor, én… szóval… - A lány tehetetlenül kereste a szavakat. – Képtelen vagyok elfelejteni azt az érzést, amikor olyan… olyan furcsán sajgott a lábam között. Meg amit akkor csináltál. Amitől elélveztem. Annyira csodálatos volt, olyan… leírhatatlan. És… És arra gondoltam…
- Igen?
- Arra, hogy én ezt még egyszer át akarom élni, és… kibírom a kínzást, ha utána megint megtörténhet ez velem.
Victor megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és mázsás súly hullott le a szívéről. Az ég szerelmére, ez a naiv kis teremtés azt hiszi, a kínzás eredményezte a történteket, és fogalma sincs szegénynek arról, hogy ezt az érzést még ezerféleképpen ki lehet váltani a női testből! Most gyakorlatilag képes lenne rossz dolgok alá vetni magát, csak hogy utána újra gyönyört érezhessen…
- Rosie – mosolyodott el pajkosan. – Azt a lüktetést nem csak azon az egy módon lehet kiváltani a testedből.
Rose döbbenten nézett rá.
- Nem?
- Nem bizony. Sok mindent tudnék veled csinálni, aminek a végén könyörögnél az enyhülésért – duruzsolta a férfi sokat sejtetően.
- És… azok jobbak is? – kérdezte a lány félszegen.
- Jobbak – lehelte Victor. – Sokkal, de sokkal jobbak.
Ezzel ráhajolt Rose ajkaira, és újra csókolni kezdte, forrón, szenvedélyesen. A lány elernyedve nekidőlt, átfogta a nyakát, és mohón viszonozta. Victor sokáig és ráérősen becézgette ajkait, majd elhúzódott, a karjaiba kapta Rose-t, átcipelte a hálószobába, és az ágyra fektette. Türelmetlen mozdulatokkal bontotta ki az egyszerű ruhából, hiszen azóta vágyta újra látni meztelen testét, amióta azon a napon ő fürdette meg. Megbűvölten nézte végig.
- Gyönyörű vagy – súgta. Fölé hajolt, és újra megcsókolta, közben pedig kezével finoman simogatni kezdte a selymes bőrt. Rose belesóhajtott a csókba. Victor lejjebb indult, lágy puszikat hintett végig a nyakán, mellkasán, majd a melleit kezdte szeretgetni. Gyengéden megmarkolta a formás halmokat, ráhajolt a bimbókra, és a nyelvével végigsimított rajtuk. Rose döbbenten felnyögött, teste belereszketett az új, jóleső érzésbe. A férfi keze, nyelve és ajkai lassan bejárták az egész testét. Nem sietett, odafigyelt minden pontra, ahol a lány érzékenyebb lehet, újra és újra felfedezett minden centimétert.
Rose hátrahajtotta a fejét, és lehunyt szemmel kapkodta a levegőt. Nem tudott betelni az érzéssel, hogy Victor érinti őt, ilyen érzékien és lágyan, ilyen jólesően. Hiszen ez csodálatos… hogy élhetett úgy, hogy ezt a gyönyört ezidáig nem ismerte? Ahogy a férfi kényeztette őt, ismét érezni kezdte azt a furcsa, növekvő sajgást a lába között. Te jó ég, Victornak igaza volt, ez tényleg nem függ össze a kínzással… enyhülésre, megnyugvásra vágyott.
- Victor! – nyögte halkan. A férfi végigcsókolta a belső combját, a forró csókok közelítettek a lüktetéshez… aztán ott érezte az ajkát. Halk sikoly szakadt ki belőle. Puha, nedves, édesen gyötrő simogatások követték egymást a sajgó ponton, Rose fejéből pedig kihullottak a gondolatok, csak az érzés, az egyre növő gyönyör maradt, aztán pedig az a robbanás, igen, az élvezet… Háta ívbe feszült, elveszítette a kontrollt a teste felett, szárnyalt, majd zuhant lefelé, bele a selymes, boldog öntudatlanságba.
Amikor újra kinyitotta a szemét, Victort látta, ahogy fölé hajol. Az arcán, tekintetében volt valami eddig ismeretlen gyengédség.
- Victor… folytasd! Én… akarlak – motyogta Rose. Sosem érzett még ilyet. Mindennél jobban vágyott arra, hogy a férfit a lehető legközelebb érezze magához, hogy eggyéváljanak, úgy, mint a múltkor.
Victor elhúzódott, ledobálta magáról a ruháit, majd fölé helyezkedett. Ahogy lassan belé hatolt, Rose megkönnyebbülten nyögött fel. Úgy kapott Victor után, mintha az élete múlna rajta. Milyen csodálatos belekapaszkodni, összesimulni, miközben ezt a csodát, ezt a leírhatatlan gyönyört érzi minden mozdulat által…
Victor felnyögött, ahogy a törékeny kezek átfogták őt. Alig bírta visszafogni magát, de minden pillanatot alaposan ki akart élvezni, hiszen napok óta erre vágyott. Eleinte még tudatosan figyelt Rose-ra, nehogy kárt tegyen benne, de a lány minden porcikájával átadta magát a szenvedélynek, és ez őt is elragadta. Együtt vesztek bele a mindent elsöprő mámorba, egyek voltak, egy egészet alkottak. Victor gyorsított a tempón, addig mozgott a lányban, amíg újabb orgazmust nem csalt ki belőle, aztán elengedte magát, és ő is élvezett. Ráborult Rose-ra, aki reszkető kézzel kapaszkodott a vállába. Percekig feküdtek összesimulva. Victor érezte a lány könnyeit a bőrén. Kihúzódott belőle, de továbbra is a karjaiban tartotta szerelmét.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva.
- Én… igen, ez csodálatos volt – pityeregte Rose. – Annyira… annyira élveztem!
Victor elmosolyodott, és cirógatva letörölte a könnyeit.
- Én is – felelte. Egy pillanatra elhallgatott, majd suttogva tette hozzá: - Szeretlek, Rosie.
A lány csillogó szemekkel nézett rá.
- Tényleg?
- Igen. Tudod… sok mindent átértékeltem az elmúlt napokban – vallotta be Victor, miközben Rose haját simogatta. – Rájöttem, hogy neked köszönhetően nem váltam vademberré. Te ragyogtad be a mindennapjaimat, és én bolond módon ezt észre sem vettem. Pedig mindig is fontos voltál nekem. Csak… nem tudtam ezt kezelni, ezért természetesnek vettem a jelenlétedet, anélkül, hogy egyáltalán megpróbáltam volna viszonozni a törődésedet.
- De hiszen viszonoztad! – vetette ellen Rose, és Victor arcára simította a tenyerét. – Azzal, hogy ott voltál nekem. Hogy nem zavartál el, végighallgattad az összes gondolatomat, nem kiabáltál velem, ha butaságokat kérdeztem… Melletted önmagam lehettem. Itthon, édesanyám szigorának árnyékában hallgatnom kellett, elnyomni mindent, és viselkedni. Szinte kézzelfogható volt, mennyire zavarom anyát a létezésemmel. De veled szabad voltam.
Victor megrendülve hallgatta Rose szavait. Ezek szerint úgy viszonozta Rose kedvességét, hogy észre sem vette. Cedric is mondott ilyesmit, és már akkor logikusnak tűnt, amit mondott, de így, hogy Rose szájából hallotta mindezt, már tudta, hogy tényleg így van. Ők ketten összetartoznak. Együtt vészelték át a legnehezebb időket is. Legalábbis majdnem mindet…
- Sajnálom, hogy nem álltam melletted, amikor… amikor az a féreg bántott – mondta ki Victor azt, ami még mindig vasmarokként szorította össze a szívét.
- Nem tudhattad. Eltitkoltam, és ellenségesen viselkedtem mindenkivel, még veled is. Szólhattam volna.
- Mostantól fogva senki sem árthat neked – ígérte meg Victor. – Vigyázni fogok rád.
- Szeretlek – lehelte Rose könnyes szemmel.
- Én is szeretlek, kicsi lány.
Ahogy Victor magához szorította a lányt, sosem tapasztalt boldogság áradt szét mindenében. Tudta, hogy révbe értek. Szeretik egymást, és most már senki sem állhat közéjük.