Hamarosan lódobogás hallatszott, és egy hintó fordult be az úton. Maxim halványan elmosolyodott. Végre!
Ahogy a hintó megállt, az egyik lovag odalépett, kinyitotta az ajtaját, és a kezét nyújtotta az érkezőnek. Gina kiszállt a hintóból – Maxim lélegzete pedig hirtelen elakadt.
A lány sokkal szebb volt, mint amire ő emlékezett. Ebben a két évben igazi nővé érett. Dús, sötét haját elegáns kontyba fogták, fején ezüst-kék tiarát viselt, mélykék ruhájának mellső része kiemelte dekoltázsát. Uramisten, ennek a lánynak már ilyen keblei vannak…! Maxim nyelt egy nagyot.
Ginát odavezették elé. Tekintetük egymásra talált, és amikor a lány boldogan rámosolygott, Maximban valami történt mélyen belül. Valami bontogatta a szárnyát odabent, valami, aminek nem lenne szabad…
- Maxim – lehelte a lány, és ölelésre tárta a karját. Bár a korábbi években Maxim néha vonakodott az efféle érintkezéstől, most habozás nélkül magához vonta Ginát, és átölelte. Ahogy érezte a hölgy testét az övéhez simulni, eddig sosem tapasztalt gondolatfoszlányok villantak át az agyán. Nem, az isten szerelmére, nem viselkedhet így úrnőjével szemben! Csak néhány pillanatig tartotta a karjaiban a lányt, hogy a külső szemlélőnek ne legyen túl gyanús egy hosszúra nyúlt ölelés.
Miután elengedték egymást, Gina szeme pajkosan megvillant.
- Maru sevdek, mölzövdü! – szólalt meg. Maxim vette a lapot, elmosolyodott, és meghajolt.
- Megylöh, nohtti tnö mötnöszök! – felelte. Gina tettetett duzzogással toppantott egyet.
- Azt hittem, nem tudsz negediül, és nem fogod érteni, amit mondok! – nevette el magát.
- Kedves hölgyem, éppen én ne tudnék idegen nyelven? – mosolygott rá Maxim. – Isten hozta önt itthon!
- Köszönöm, Maxim! Jó újra itt.
A férfi a karját nyújtotta, Gina pedig belefonta az övét, és elindultak a lány kastélya felé.
- Hogy vannak a virágaim? – érdeklődött Gina.
- Tökéletesen. Udvarhölgyei rendszeresen gondozták őket, magam is figyeltem rájuk.
- Nagyon helyes – mosolygott a lány.

„Mi a fene történik velem?” – tűnődött Maxim.

Megdobbant a szíve, amikor Gina közelebb húzódott hozzá.
- Hiányoztál, Maxim – suttogta, tegezésre váltva.
A férfi zavartan megköszörülte a torkát.
- Én is hiányoltam az ön társaságát – felelte.
Gina vidáman felkacagott.
- Látom, a formalitás részedről nem változott! Elnézést, mármint az Ön részéről, kedves uram!
- Hiszen ismer engem – mondta Maxim, és halványan elmosolyodott.
Amikor megérkeztek a kastélyhoz, Gina elköszönt szolgálójától, hogy kipihenhesse az út fáradalmait.
- Holnap reggel találkozunk! – búcsúzott.
- Igen, hölgyem.
Gina vágott egy fintort, és már éppen elfordult volna, amikor Maxim, egy belső érzéstől vezérelve, finoman elkapta a karját.
- Gina! – csúszott ki a száján. A lány kérdőn nézett rá.
- Igen?
Maxim közelebb lépett hozzá, és a füléhez hajolt.
- Te is hiányoztál – súgta alig hallhatóan. Gina pillantása különös ragyogással telt meg.
- Köszönöm – lehelte. Maxim rámosolygott, majd elengedte a karját, meghajolt, és távozott.

„Ő Gina, akit tanítok és szolgálok, akit kilenc éve ismerek, a leendő királynő, aki egy gyermekként érkezett ide… Nem gondolhatok rá semmilyen módon, amely sértő rá nézve!” – korholta magát Maxim a visszafelé vezető úton. De hiába, mert valami nagyon megváltozott benne…

*

Gina szédült mosollyal rogyott le az ágyára. Maxim… az ölelése, és az, hogy a nevén szólította, tegezte…
A lányban már tizennégy évesen tudatosult, hogy többet érez Maxim iránt. Valamiért gyerekkora óta különösen ragaszkodott hozzá, de ezt azzal magyarázta magában, hogy bizonyára a közösen töltött idő mennyisége miatt, illetve hogy tulajdonképpen szinte mindenben Maximra volt utalva. Bár ez azért nem igaz, itt vannak az udvarhölgyei, a szolgálók, a lovagok, bőven körbe van véve emberekkel. De Maxim más. Gina sosem felejti el, amikor gyermekként látta azt a förtelmes kivégzést az udvarban, és a férfi a karjaiba bújtatta, hogy megnyugtassa. Utána Maxim ritkán ölelte meg, akkor is csak az ő kérésére, és ezekben az ölelésekben nem érezte annyira benne őt, a lelkét, hogy tényleg ott lenne. Mintha csak egy kötelességet végzett volna el. De Ginának akkor is nagy szüksége volt erre.
Most azonban, hogy két év elteltével visszatért, igazán megölelte, úgy, ahogy mindig vágyott rá, úgy, ahogy gyerekkorában is védelmezte a kivégzéses esetkor. Ha nem mondta volna el, hogy ő is hiányzott neki, Gina akkor is rájött volna ebből az ölelésből.

A kétéves távollét döbbentette őt rá igazán, hogy beleszeretett Maximba. Elkomolyodott, majd szomorúan sóhajtott. Igazából mindegy is, hogy érez. Ő lesz majd a királynő, bizonyára előbb-utóbb hozzáadják valami nagyon gazdag, befolyásos alakhoz, és neki el kell felejtenie szolgálóját. Habár Valentina királynőre sem sikerült semmit ráerőszakolni… talán ha elég határozott marad, maga is élhet olyan életet, amilyet szeretne?
De még ha így is van… Vajon Maxim tudna rá valaha másként tekinteni, mint egy régi tanítványra és úrnőjére?