Lotte néhány lépésnyire tőle meghajolt.
- Uram! – szólt.
- Hölgyem! – biccentett Johann. Elmosolyodott; szinte úgy, mint vadászatra készül. – Volna kedve tenni egy sétát? Ismerek innen nem messze egy szép, csendes helyet.
- Johann, beszélni szeretnék önnel – mondta Lotte határozottan. A férfi elhúzta a száját. Hogyne… eleget beszéltek már!
- Útközben társaloghatunk – vetette fel behízelgő hangon. Mivel azonban Lotte megingathatatlanul nézett rá, bevetett egy másik kártyát: - Ugyan, hölgyem! Vagy talán az a problémája velem, hogy nem vagyok dúsgazdag nemesember?
A hölgy ugyanolyan határozott maradt, mint eddig, nem billentette ki a kérdés.
- Ön is tudja, hogy nem teszek különbséget gazdag és szegény között – felelte nyugodtan. – Engem csupán az érdekel, hogy az ember minden körülmények között ember maradjon.

„Jó, most untam meg!” – döntött Johann bosszúsan. Nincs más hátra, bár nem szereti ezt a megoldást, de erőszakkal kell elvennie, amit akar. Vele nem fog játszadozni ez a céda!
Lépett egyet a lány irányába, ám ekkor Lotte ismét megszólalt:
- Mindent tudok, Johann.
A férfi megtorpant. Mindent? Mi mindent?
- Mit jelentsen ez? – kérdezte, és valami baljós érzet fogta el belül.
- Ismerem a Lynn-nővéreket – közölte Lotte, majd halkan hozzátette: - És Yndrát is. Az ön volt menyasszonyát.
Johann hátralépett. Hitetlenül nézett a hölgyre, úgy érezte, mintha jeges vízzel öntötték volna nyakon.
- Yndra? – lehelte szinte hangtalanul. Még mindig belesajdult a szíve ebbe a névbe.
Lotte bólintott. Arca kifürkészhetetlen volt, mintha várakozott volna, mit szól ehhez Johann.
- Ő küldte önt? Vagy a Lynn-lányok egyike? Nem értem… magyarázatot követelek! – csattant fel a férfi feldúltan.
Lotte biccentett, és beszélni kezdett.
- Mirella Lynn mondta el, mi történt, hogy ön mindhármójuknak csapta a szelet. Kiemelte, hogy Carolától erőszakkal vette el a szüzességét.
- Hazugság! – vágott közbe Johann türelmét vesztve. – Ő csak egy kis lotyó!
„Ahogy minden nő!” – akarta még mondani, ám Lotte-nek a szeme sem rebbent, folytatta a mondandóját.
- Ne feledje, hogy udvarhölgyként viszonylag könnyű rálátásom van ennek a kicsi városnak az eseményeire. Így némi kérdezősködés után megtudtam, hogy más hölgyekkel is hasonlóképp járt el.
Johann arra számított, hogy most vádaskodás, szidás következik, ezért már felkészült a védekezésre. Támadólag így szólt:
- Úgy, szóval szórakozott velem, és nyomozgatott utánam?
Lotte arca hirtelen mintha megkeményedett volna.
- Szerettem volna elkerülni, hogy ezt kimondjam, de úgy tetszik, ön nem érzékeli a helyzet súlyát. A Lynn-nővérek feljelentették önt a királyi udvarban Carola Lynn megerőszakolása miatt, és az ügy egyenesen őfelségéhez került volna, ha én nem lépek közbe. Azonban átvállaltam, hogy a végére járjak a történteknek. Ha ezt az esetet maga őfelsége vizsgálná, akkor bizonyos, hogy ön komoly bajba kerülne.
Johann hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Feljelentették azok a riherongyok?!
- Szerettem volna érteni, mi játszódik le önben – mondta ekkor Lotte. Ez a mondat váratlanul érte a férfit. – Így jutottam el az ön egykori menyasszonyához. Tudom, mit követett el ön ellen. Yndra saját maga is bevallotta.
Johann úgy érezte, fejbe vágták valamivel. Yndra… Lotte találkozott Yndrával… Yndra bevallotta…

Lotte tett felé egy lépést.
- Mindennek fényében megértem önt – közölte. Johann észrevette, hogy az udvarhölgy még mindig finoman beszél, úgy, ahogy eddig. Szemernyi ítélkezést, vádaskodást vagy rosszallást nem vél felfedezni a hangjában. – Értem, mi játszódik le magában, értem az indíttatásait. Önben azzal tört el valami, hogy a jegyese ilyen álnok módon, többszörösen megcsalta és elárulta. Ezért úgy érezheti, többé egy hölgyben sem bízhat meg, és talán kollektív módon áll bosszút a női nemen.
Johann tiltakozni akart, hevesen tagadni, pedig minden szó igaz volt. Miért érzi úgy, hogy ezeket a szavakat hallania kellett, hogy valahol mélyen belül arra vágyott, valaki kimondja ezeket? Hogy valaki megértse őt?
- Ha nincs igazam, csak mondja meg! – szólította fel Lotte.
Itt volna az alkalom, hogy védekezzen, de mit is mondhatna? A férfi alól mintha kirántották volna a földet, mintha kifosztották volna. Megtörten és zavartan állt a hölgy előtt. Nem jöttek a szavak, a gondolatok.

Lotte óvatosan még közelebb lépett hozzá.
- Nézze, Johann! Szörnyűség, ami önnel történt. Véleményem szerint egy ember sem érdemel ilyet. Tudom, hogy úgy érzi, az egész világ maga ellen van. És képtelen elengedni, amit Yndra tett. De vigyázzon! Mert azzal, ahogyan ön jár el a nőkkel szemben, ugyanolyan szörnyeteggé válik, mint egykori jegyese!

Szörnyeteg.         
Néhány perccel ezelőtt Johann dühösen kikérte volna magának ezt a jelzőt. Most azonban tompán, dermedten állt ott, és képtelen volt megszólalni. Még Lotte pillantását is kerülte, inkább lehorgasztotta a fejét.

- Ön nem rossz ember, Johann – jelentette ki Lotte halkan. – Ugyanolyan érző lélek, mint bárki más, csak a csapások eltorzították a szemléletét. De sosem késő változtatni. Ne adja meg volt menyasszonyának azt az örömet, hogy hagyja a szívét haraggal, indulattal mérgezni! Amit Yndra elkövetett, azt ő követte el, nem más hölgyek. Ha most példának okáért a Lynn-nővérek is elkezdenék az összes férfit gyűlölni amiatt, ahogyan ön velük szemben viselkedett, akkor lassan az egész világot eluralná a sötétség, a harag és a rengeteg fájdalom. Ezt pedig nem engedhetjük!

Johann fejében úgy zúgtak a gondolatok, mint egy elszabadult méhraj. Kábán bámult maga elé. Nem is észlelte, mikor állt meg Lotte egyenesen előtte, csak arra figyelt fel végül, hogy a hölgy nyújt felé valamit.
- Fogadja ezt el tőlem! – szólt. Egy apró ékszer volt, három pici drágakő arany keretbe foglalva. – Őrizze meg, és teljes szívemből kérem, hogy gondolja át mindazt, amit mondtam.
Johann bizonytalanul átvette a hölgytől az ajándékot. Lotte hátralépett, meghajolt, majd sarkon fordult, és távozott.

A férfi zúgó fejjel rogyott le egy fa tövébe. Úgy érezte magát, mint akit agyonvertek, noha Lotte egyetlen szavával sem támadta őt. Mégis, ez sokkal nagyobb ütést mért rá, mintha egyenesen a királynő emberei elé rángatták volna. Johann elgondolkodott ezen. Első, makacs gondolata az volt, hogy úgyis tagadott volna mindent ebben az esetben, és ugyan mit ér egy fiatal cafka szava az övével szemben?
Ám ekkor belenyilallt, miért váltak földönfutókká a családjával. A bíróságon előszednék azt a régi, politikai ügyet, és ezzel neki befellegezne. Ráadásul talán más nők is jelentenék a tetteit… hiszen mennyi mindenkivel megtette azt, amit a Lynn-testvérekkel!

Szent Isten! Johann kis híján a vesztébe rohant. Lebámult a kezében tartott ékszerre, amit ez a tünemény adott neki. Mert az. Lotte szavai… és ő még erőszakot akart alkalmazni ellene… Johann elszörnyedve gondol magára. Valóban szörnyeteggé vált. Hogy történhetett ez meg? Miért nem vette észre, hogy mennyire rossz útra keveredett? Hogy volt képes Yndra égbekiáltó bűnét ártatlan, idegen hölgyekre kivetíteni?

Johann képtelen volt felfogni, hogy Lotte ennyire megértően közelítette meg az ő problémáját, hogy nem tört pálcát felette, pedig minden további nélkül megtehette volna. Miért beszélt hozzá mégis ilyen kedvesen, mint máskor?
Lotte szavai elszabadulva cikáztak a gondolataiban. A hölgyek, akikkel ő elbánt… ugyanazt érezhetik, mint amit ő érzett Yndra árulását megtudva. Ez a tudat pedig elemi erővel szabadítja fel benne a fájdalmat.
Hogy tehette ezt? Hogy volt minderre képes? Mintha az elmúlt időszakban nem is lett volna önmagánál… és most szörnyülködve, undorral tekint végig magán.

Alávaló féreggé vált. Nincs ezen mit szépíteni.