Victor szívébe élesen belehasított a fájdalom. Az ég szerelmére, hogy lehetett ekkora idióta? Mi a fene telepedett az elméjére, amikor ezt művelte a lánnyal? Mert a kínzás még egy dolog, bár az sem volt tisztességes húzás részéről. De mégis mi vezérelte, amikor ráijesztett, és úgy tett, mintha hagyná őt meghalni a síneken? Úgy viselkedett, mint egy igazi vadember, pedig Rose nem szolgált rá egy ilyen mértékű gaztettre. Victor akkor nem számolt azzal, hogy a részéről meggondolatlan hecc ekkora törést fog okozni a lányban. Most pedig, hogy végre egymásra találtak, és boldogok lehetnének, a lány miatta gyötrődik álmában. Victor egy alávaló féregnek érezte magát, amiért ezt tette azzal az emberrel, aki a legfontosabb neki a világon.
Szorosan magához ölelte szerelmét.
- Rosie – súgta. – Édes Rosie-m… Kérlek, ne haragudj rám! Tudom, hogy szörnyű gaztett volt ez a részemről. Bárcsak meg nem történtté tehetném!
- Én… nem haragszom – nyöszörögte Rose sírástól elcsukló hangon.
- Nem akartalak bántani. Sosem bántanálak. Szeretlek – Victor nyugtatólag belesimított Rose hajába.
- Én is szeretlek – hüppögte a lány.
Victor lágyan csókolni kezdte őt, lassan, finoman cirógatta a testét. Rose felsóhajtott, elkeseredetten kapaszkodott szerelmébe. Az érintések, csókok egyre forróbbá váltak, a lány könnyei elapadtak, sóhajába nyögések elegyedtek. Victor beléhatolt, és a páros átadta magát a szenvedélynek.

Órák teltek el, Rosie megnyugodva aludt Victor karjaiban, de a férfi ébren maradt. Szívére továbbra is ránehezedett a nyomás, és tudta, hogy Rose sem fog ennyitől lecsillapodni, az álmaiban ezután is kísérteni fogja, amit tett. Érezte, valahogy jóvá kell tennie ezt az egészet, olyan módon, hogy ezt az egész szörnyűséget örökre kitörölhesse szerelméből. De mégis hogyan?
Már majdnem reggel volt, mire elkészült fejében egy terv. Tudta, hogy amit kitalált, nagyon kockázatos, de más ötlete nem volt, ez az egyetlen, ami hatásos lehet. Rosie fejére hajtotta az állát, és elszenderült. Csak egy keveset aludt, így is előbb ébredt szerelménél, ennek örült is, mert így felkészülhetett a tervére.

Miután Rose is felkelt, és együtt megreggeliztek, Victor mélyet sóhajtott.
- Rosie, szeretném, ha eljönnél velem valahová – szólalt meg.
- Rendben. Hova?
- Majd megtudod. Indulhatunk?
Rose értetlenül nézett rá, de csak bólintott. Kiléptek a kúriából, és a lány engedelmesen követte Victort. Nem próbált meg beszélgetést kezdeményezni, mert látta, hogy a férfi feszült arccal magába mélyed. Elképzelése sem volt, hová mehetnek. Ám amikor messziről megpillantotta a síneket, elsápadt.
- Victor! – torpant meg, és ijedten bámult rá. A férfi is megállt, és a vállára téve a kezét egyenesen a szemébe nézett.
- Rosie – mondta. – Tudom, hogy ez most rémisztő. De arra kérlek, bízz meg bennem.
- Mi ez az egész, Victor? – kérdezte Rose, és egész testében remegett.
- Rekonstruáljuk, ami itt történt velünk, de most más véget adunk neki – felelte a férfi.
- Tessék?
- Rose, nem fognak elmúlni a rémálmaid, amíg nem írjuk felül valamivel, ami segít benned feldolgozni a történteket.
- Victor, te most újra meg akarsz kínozni? – Rose szemébe könnycseppek gyűltek. Ezt látván Victor szívébe belenyilallt a fájdalom. Mi van, ha ez mégsem jó ötlet? De meg kell próbálniuk! Nem nézheti tétlenül, hogy Rose tartósan szenved az ő tette miatt.
- Nem, nem foglak megkínozni. Ígérem. Bízz bennem. Engedd, hogy segítsek!
- De nagyon félek! Nem értem, mit akarsz tenni velem?
- Csak bízz bennem – ismételte a férfi. – Tudom, nincs sok jogom ezt kérni. De kérve kérlek, tedd meg! Magadért, értünk. Bízz bennem!
Rose rémülten bámult szerelmére, aki elszántan nézett rá vissza. A lány megrágta magában a hallottakat. Ő itt Victor, akit születése óta ismer. Victor, a szerelme. Bíznia kell benne. Bármit is tervez, nem fogja bántani, nem bánthatja…
Végül aprót bólintott. A férfi erre a karjaiba kapta őt, és megindult vele a sínek felé. Magában mélyet sóhajtott, és felkészült a lány további ellenállására. Tudta, hogy ez most nagyon kétesélyes lesz. De meg kell próbálnia.
- Victor! – sikkantott halkan Rose, amint érezte, hogy Victor a sínre fekteti, pontosan úgy, mint akkor.
- Csss… Ne félj, kicsi lány! – Victor fölé hajolt. – Most nem vagy megkötözve. Szabadon ellökhetsz, itt hagyhatsz. De én arra kérlek, ne tedd, adj egy esélyt.
- De… de mit akarsz tenni?
- Kezdetnek ezt. – Victor a két tenyerébe fogta Rose arcát, és finoman megcsókolta. A lány bizonytalanul, reszkető ajkakkal viszonozta. Victor lassan, türelmesen csókolta, egészen addig, amíg azt nem érezte, hogy szerelme egy kicsit ellazul. Ekkor az arcát kezdte el finoman puszilgatni, majd a nyakánál időzött, csókokkal hintve az érzékeny bőrt.
- Victor… - sóhajtott Rose tétován.
- Most már minden más, mint akkor – súgta Victor a fülébe. – Ketten fekszünk a síneken. Nem vallatlak, hanem kényeztetlek. Mert a párom vagy, akit mindennél jobban szeretek.
Nem várta meg a lány válaszát, újra megcsókolta, ezúttal forróbban, szenvedélyesebben. Rose átfogta a nyakát, és felbátorodva viszonozta a csókját. Victor simogatni kezdte őt, lassan, érzéki érintésekkel, útba ejtve testének érzékeny pontjait. A lány belenyögött a csókba.
- Gyönyörű vagy, Rosie – súgta Victor. – Tökéletes és csodálatos. – Azzal lejjebb kúszott, és óvatosan bontogatni kezdte Rose ruháját. Gyengéd mozdulatokkal szabaddá tette melleit, majd rájuk hajolt, és édesen kényeztette őket ajkával, nyelvével.
Rose lehunyt szemmel kapkodta a levegőt. Érezte még a háta alatt a síneket, de Victor dédelgetését egyre erősebben vette tudomásul. Valahol az agyában még alig hallhatóan motoszkált a félelem szava, ám teste, akárcsak azon a napon, jelezni kezdett. Ahogy Victor szerető, érzéki érintései egyre több helyen érték őt el, érezte, amint felizgul. A férfi, mintha csak a gondolataiban olvasott volna, újra az arcához hajolt.
- Emlékszel, ahogy akkor felizgattalak, és vágytál a megkönnyebbülésre? – suttogta. – Most is vágysz rá. Én pedig arra, hogy kielégítselek. Itt és most.- Keze lekúszott a lány öléig, és a lába közé simult.
Rose felnyögött. Ahogy Victor megérintette, csak még jobban felerősödött benne a lüktető vágy. Már nem is tudta követni, mi történik, halványan érzékelte, ahogy Victor lecsúszik az öléhez, aztán már teljesen elborította fejét az erotika, a bujaság, az enyhülés utáni sóvárgás.
De hiszen a síneken fekszem… - futott át az agyán, ám Victor ténykedése nem engedte őt tovább gondolkodni.
Victor nyelve Rose csiklóján körözött, ujjaival belül masszírozta őt. Figyelte a jeleket, hallgatta a lány erősödő, kuszává váló nyögéseit. Amikor már érezhetően a közeledő orgazmus határára került, egy pillanatra felemelte a fejét az öléről.
- Nyisd ki a szemed, Rosie – kérte halkan.
A lány engedelmeskedett. Szédülve látta az eget, ugyanazt az eget, amit akkor látott. De mire eljutott volna józan eszéig, hol is fekszik most, Victor visszahajolt az ölére, és megadta neki a kegyelemdöfést. Rose kiáltva, sikítva élvezett el, háta ívbe feszült a gyönyörtől. Victor az orgazmus utolsó rezgéseit is kisimogatta belőle, aztán feltápászkodott, és a karjaiba vette a lányt – éppen akkor, amikor távolról megszólalt a vasút kürtje. Még bőven messze járt, volt tehát ideje befejeznie, amit elkezdett.
Rose kábán pislogott rá, ahogy felemelte őt a sínekről. Victor elindult vele, de nem mentek messzire – a sínektől néhány méterre volt egy sziklás, eldugott rész, ami kitűnően elrejtette az oda behúzódó embereket a vasúttól. Ott megállt, és lefektette a földre Rose-t. Gyorsan szabaddá tette a saját altestét is, majd a lány fölé helyezkedett, és lassan beléhatolt.
- Victor! – nyögött fel a lány döbbenten, de ő csókkal fojtotta belé a szót. Rose még nedves és forró volt az orgazmustól, ennek ellenére csak fokozatosan kezdett el benne mozogni.
- Ahh… igen… - szakadt ki Rose-ból. Victor a szenvedély ellenére igyekezett visszafogni magát, mert figyelnie kellett arra, hogy minden a terve szerint történhessen. Ahogy fokozta a tempót, hallgatta a közeledő vasút hangját is. Rose agyához is eljutottak ezek a hangok, de a vágy, az erotika mintha ezt ködbe burkolta volna.
A lány reszketett a vágytól, de ahogy a vasút kürtje már közelről szólt, belenyilallt a félelem.
Jön a vonat.
De nem, most nem a síneken fekszik, és Victor, ahogy benne mozog…
A vasút mindjárt elrobog, megállás nélkül, tőlük pár méterre…

Ám ekkor Victor ráborult, egész testével betakarva őt, arca az övéhez ért, tenyerét a pedig a fülére simította. Rose belekapaszkodott a vállába, és kétségbeesetten bújt hozzá. Érezte, ahogy az elrobogó vasút megrázta a talajt, de Victor ölelése, forró teste biztonságban tartotta őt. Ezután már csak a távolodó zajokat hallotta.
- Itt vagyok, Rosie – suttogta Victor, majd felemelkedett, és gyors tempót diktálva újra mozogni kezdett benne. Rose felnyögött, és átadta magát a mámornak. Most már a férfi is elengedte magát, együtt hajszolták az élvezetet, és egyszerre érte őket a kielégülés.

Percekig feküdtek egymásba gabalyodva a földön. Victor csitítólag puszilgatta a lány ajkát, arcát, nyakát.
- Victor… - szólalt meg Rose elmosódott hangon.
- Nem hagytalak a síneken, Rosie – súgta a férfi. – Lecsillapítottam édes vágyaidat, aztán pedig elhoztalak onnan, ide, ahol tovább élvezhettük egymást. És megvédtelek a vasút hangjától. Itt vagyok, itt is leszek, és mindig meg foglak védeni. Szeretlek.
- Én is szeretlek – felelte Rose meghatottan, miközben a könnyek kibuggyantak a szeméből. Victor lecsókolta őket az arcáról, simogatta a haját, dédelgette őt. Amikor a lány már lecsillapodott, és ő is visszanyerte az erejét, a karjaiban vitte haza szerelmét. Ahogy Rose a férfi mellkasára hajtotta fejét, felsejlett benne, amikor annak idején ugyanígy mentek vissza a kúriájához. Nem, nem ugyanígy. Most nincs megkötözve, nem gyötri őt megnevezhetetlen sóvárgás és vágy. Kielégülten, szabadon fekszik Victor karjaiban, aki szereti őt, szereti és védelmezi.

Miután hazaértek, együtt megfürödtek, ettek néhány falatot, aztán összebújtak az ágyban.
- Victor… köszönöm – motyogta Rose.
- Nem kell köszönnöd, szerelmem.

Ezek után a lánynak már nem voltak rémálmai.