Összerezzent, ahogy meghallotta a kulcs zörgését a zárban. Gyorsan felkelt, és a bejárathoz sétált.
„Finom mosoly, halk szavak” – mantrázta magában. Csak így úszhatja meg Kevin dühkitöréseit – remélhetőleg.

Az ajtó kitárult, és férje belépett a házba. Nicole szívébe jeges félelem mart, ahogy az arcába nézett. Kevinben máris ott lappangott a vészjóslóan morajló harag. Éles, metsző pillantással mérte végig feleségét. Nicole ezt nem tudta mire vélni – talán útközben történt vele valami? Rossz érzés kerítette hatalmába, de igyekezett erőt venni magán.
- Isten hozta itthon, kedvesem! – köszöntötte urát, és elindult felé, hogy megölelje, ám Kevin feltartott kézzel megállj-t intett neki.
Nicole riadtan torpant meg. Növekvő félelemmel figyelte, ahogy Kevin kimért mozdulatokkal, lassan a fogasra akasztja kalapját, kabátját, majd az italospulthoz indul. Egy nagy pohár whiskyt töltött magának, amit egy húzással felhajtott. Ezt egy újabb adag követte.
Nicole reszketve húzta össze hálóinge felett a köntösét. Az ösztönei azt súgták, valami nagy baj van.
Kevin végre felé fordult.
- Nos – kezdte elmosódó hangon – Hogy van? Mivel töltötte az idejét távolléte alatt?
Nicole nyelt egyet, és igyekezett higgadtnak tűnni.
- Semmi különössel. Vártam Önt haza – felelte, s közben szörnyen érezte magát a hazugság miatt.
- Igazán? – Kevin összehúzta a szemöldökét. – Felettébb érdekes.
- Miért mondja ezt, uram? – csúszott ki Nicole száján, és amint erre ráeszmélt, rögtön összehúzta magát, rettegve férjének válaszától.

Ám Kevin nem felelt. Helyette még egy pohár whiskyt töltött magának. Miután felhörpintette, vádlón a feleségére tekintett.
- Meg sem kérdezi, milyen utam volt? – szúrta oda neki.
Nicole-ban szétoszlott a páni félelem. Valami nagyon nem volt rendben.
- Mi…milyen volt az útja? – kérdezte.
- Kiváló. – Kevin furcsán, keserűen elmosolyodott, szeme ijesztően megvillant. – Minden ügyemet sikerült gyorsan elintéznem. Olyan gyorsan, hogy korábban hazatérhettem a tervezettnél.
- Korábban? – ismételte Nicole értetlenül. Kétségbeesetten kutatott az agyában. Úgy emlékezett, férjének egyébként is ma kellett volna hazaérnie.
- Igen. – Kevin közelebb lépett. – Már tegnap este hazaértem. Csak maga nem vette észre… Mert mással volt elfoglalva.
Nicole elsápadt. Nem, az nem lehet, ugye nem? A rettegéstől valósággal ledermedt, agya blokkot kapott.
- Nem akar mondani nekem valamit, asszony? – szegezte neki a kérdést Kevin, s hangjában visszafojtott harag bujkált.
Nicole remegett.
- Uram… Férjem… én…
Kevin váratlanul a falhoz vágta a poharát, ami ripityára tört. Nicole felsikított, és rémülten hátrált.
- Maga megcsalt engem! – üvöltötte Kevin. – Hűtlen, mocskos szajha!
- Kérem, beszéljük meg! – rimánkodott a hercegné.
- Hát így várt engem haza? Mégis mit képzel magáról?! Hogy merészel bolondot csinálni belőlem? – Kevin őrjöngve rúgott fel egy széket, majd nagy lendülettel Nicole felé indult.

NE!

Az asszony most először érzett magában ellenállást, menekülni és védekezni akarást.
- Hagyjon békén! – kiáltotta, azzal sarkon fordult, feltépte az ajtót, és futni kezdett, bele az éjszakába…