Medárd mondott valamit, de Hella nem figyelt rá.
- Csillaggal valami gond van – mondta halkan, szemét le nem véve a lányról.
- Mi? Hogy érted? – Medárd felállt, leporolta a nadrágját, és Hella mellé lépett.
A lány előremutatott.
- Ott ácsorog a tónál. – Ezzel megindult a túloldal felé, a férfi pedig követte.
Közelebb érve látták, hogy a lány sápadt arcán könnyek csorognak, és meredten bámul a vízre.
- Csillag! – szólította meg Hella óvatosan. A lány megrezzent, de nem vette le tekintetét a tóról.
- Csillag, gyere beljebb, nagyon közel állsz a vízhez – próbálkozott Hella. Medárd a háttérben várakozott.
- Nem baj – motyogta Csillag. – Meg akarok halni. De olyan gyáva vagyok!
- Nem vagy gyáva. Bátor vagy. Bátor, mert élsz, és szembenézel a problémákkal.
- Nem megy – nyöszörögte Csillag. – Annyira nehéz! Nem akarok szembenézni semmivel. Doriánnal akarok lenni!
- Neked itt van a helyed, és ő is ezt akarná.
Csillag hallgatott egy rövid ideig.
- Tudod… - szólalt meg végül reszkető hangon. – Itt olyan szép minden! A tó, a tájak. Folyton az jár a fejemben, hogy ez neki is mennyire tetszene. Fájnak ezek a szép tájak, mert az ember itt a szerelmével lenne szívesen, élete párjával…
„A szerelmével” – hasított Medárdba a kifejezés. A férfi önkéntelenül is Hella hátára bámult. A lány is megrezzent, de nem mert Medárdra nézni.
- Ahogy itt vagyok… - folytatta Csillag – Állandóan őt látom. Sétálni szeretnék vele, nevetni, a karjaiba bújva nézni a holdat…
Hella halkan a lány mögé osont, hátulról átfogta, majd finoman beljebb húzta. Csillag erőtlenül lépkedett vele, aztán összerogyott. Hella nem engedte el, letérdelt a fűbe, és az ölébe vonta a lányt.
- Annyira hiányzik! – tört ki Csillagból a zokogás.
- Tudom, szívem. Tudom. – Hella csitítólag simogatta a haját, és az ő könnyei is eleredtek.
Medárd megrendülten nézte a jelenetet. Hella megmentette Csillagot. Hella, aki miatt az ő öccse meghalt. Teljes szívével gyűlölni akarta őt, de ahogy ott térdelt a földöntúli szépségével, ahogy eggyévált Csillag fájdalmával, ahogy ölelte és együtt sírt vele, képtelen volt rosszat gondolni róla. Ez valahogy nem fért össze azzal a képpel, amit Aurél leírása alapján alakított ki a lányról. Melyik Hella igazi arca?
Lépteket hallottak, és hamarosan ott állt mellettük a doktornő.
- Mi történt? – kérdezte lágyan.
- Csillag nincs jól – nézett fel rá Hella.
Laura lehajolt, és felsegítette a hüppögő lányt.
- Te jól vagy?
Hella remegve bólintott. A doktornő betámogatta Csillagot a kastélyba.
Hella továbbra is a földön ült, összefonta karjait reszkető teste körül. Megviselte az iménti jelenet. Pontosan tudta, Csillag min megy keresztül. Eszébe jutott Aurél, Medárd… és el is feledkezett arról, hogy utóbbi ott áll mellette.
Medárd bizonytalanul bámulta Hellát, majd át sem gondolva, mit tesz, odalépett hozzá, lehajolt, és a vállánál fogva felhúzta őt a földről. A lány zavartan belenézett a szemébe.
- Elismerésem, ez szép volt – szólalt meg Medárd halkan. – Megmentetted.
- Nehéz volt… - motyogta Hella, és továbbra is minden ízében reszketett.
- Biztos, hogy jól vagy?
Hella megrázta a fejét. Szerette volna kiönteni a szívét, de tudta, hogy nem teheti meg. Ettől a felismeréstől újabb könnyek peregtek le az arcán. Medárd odanyúlt, hogy letörölje őket – a következő pillanatban pedig magához húzta a lányt, és puhán megcsókolta.
Hellán áramütésként futott végig a döbbenet. Reflexszerűen visszacsókolt, ám hamarosan a férfi riadtan elhúzódott tőle, mint aki maga sem érti, mit tett. Néhány másodpercig farkasszemet néztek egymással, végül Medárd törte meg a csendet.
- Akkor… a próbán találkozunk. – Ezzel sarkon fordult, és otthagyta a döbbent lányt.