Félhomály.

A fiatal lány meztelenül fekszik az ágyban. Valaki megérinti őt. Teste alig érezhetően összerezzen.
A nevét suttogják. A lány a mennyezetet bámulja. Mintha diafilmet nézne, mely újra és újra lepereg előtte, az örökkévalóságig.
Reszket.
Mintha fázna.

Valaki fölé hajol. Árnyékot vet rá. A lány néz, de nem lát.
Tompán hallja a zajokat, a kiáltásokat és a csattanásokat. Az apjának részeges motyogását. Távolról hallja őket, mintha alagút végéből szólnának.
Aztán egy suttogó hangot hall, amely keresztülhatol ezeken a régi, egykori zajokon, emlékeken.
– Én vagyok az. Nézz rám. Nézz a szemembe…

A lány kinyitja a szemét, pedig eddig is nyitva volt neki. Most végre lát. Ott van fölötte egy arc; már nem az apját látja, hanem ezt a szeretett arcot, a fiút, akit annyira szeret. Akiért képes szembenézni szörnyű emlékeivel, képes elengedni őket, hadd vesszenek el a Semmiben…
Ahogy felnéz a fiúra, fényt lát a szemében.
Reszket.
De már nem fázik…


A lány fáradtan pihen szerelmének karjaiban. Testük finoman fonódik össze. Lehunyt szemekkel fekszik, úgy suttogja maga elé a szavakat:
– Jót tettél velem. Megtisztítottál a nyomasztó emlékektől. Azelőtt nem is emlékként tartottam őket számon, hanem élményként, ami sosem ér véget. Pedig az apám már nem él. De a halála sem nyugtatott meg, a halála sem törölte ki belőlem a rosszat. Talán el kellett volna mennem a temetésére, hogy még utoljára megpróbáljak szembenézni vele, és az arcába vágni mindent, még úgy is, hogy akkor már eltakarta előlem a koporsó. De nem mertem. Egyszerűen nem mertem. S abban sem mertem hinni, hogy majd egyszer jön valaki, akinek a kedvéért felszámolom a múltamat. Miért is beszélek? Hiszen erre nincsenek megfelelő szavak. Értelmetlen mondatfoszlányok egymás után, melyeket akárhogy pakolok egymás mellé, nem fejezik ki azt a határtalan boldogságot, szerelmet és hálát, amit érzek… Ami most annyira melenget belül…

A fiú súg valamit. Egyszerű, de gyönyörű, őszinte szavakat. Óvó karjai még szorosabban fonódnak köré.
A lány még egyszer kinyitja a szemét, s már nem fél attól, amit lát.

Félhomály van.
Megnyugtató félhomály.