Ismeretlen helyen kötött ki. Virágok vették körül, szirmaikon apró csillámok ragyogtak. Ameddig csak ellátott a szeme, mindenütt széles mezők vették körül. Látszólag egyedül volt, mégis olyan érzése támadt, mintha figyelnék.
Aztán ismét meghallotta a kuncogó hangokat. Váratlanul különös lények ugráltak elő a virágok mögül. Szökkenve körbevették a döbbent kiskutyát, és nevetve táncoltak körülötte. A puli méltatlankodva ugatott.
A távolban egyszer csak feltűnt egy medvebocs, vállán pedig egy apró lény ült. Feléjük közeledtek.
- Abbahagyni! – csattant egy hang.
A kutyust körbetáncoló lények megálltak. A medvebocs és a rajta ülő lény odaértek hozzájuk.
- Mégis mit műveltek itt? – szólalt meg a lény. – Azonnal menjetek vissza a saját helyetekre! Ez itt Manófalva, ahol nektek, koboldoknak nincs keresnivalótok! Tűnés!
Az említettek viháncolva elfutottak. A puli összezavarodva tekintett fel az előtte álló párosra. A medvebocsnak szokatlanul mosolygós arca volt, míg a vállán ülő kislány csillogó szemekkel nézett rá.
- Üdvözöllek! – köszöntötte, majd lecsúszott a medve hátán, és megállt előtte.
- Jó napot kívánok – köszönt illedelmesen a puli. – Megtudhatnám, mi folyik itt, és hol vagyok?
- Természetesen. Te most Meseországban vagy, s feltételezem, hogy a koboldok raboltak el a Földről, pusztán szórakozásból. Mindig rossz fát tesznek a tűzre, de ők nem az én területemhez tartoznak. Ez itt Manófalva, itt a Manók és a Tündérek laknak. Tőlünk nem messze található a Kópéfalva, ott a Kópék és a Koboldok élnek. Persze más lények is vannak az országban, de hosszú lenne felsorolni.
- És ti kik vagytok?
- Én a Főmanó vagyok – mosolyodott el a kislány. – Ő pedig hű barátom és vezetőtársam, Édeske. – mutatott a mackóra.
- Sija! – biccentett a mosolygós medvebocs.
- Szia – A puli visszafordult Manóhoz. – Haza tudna engem vinni valaki?
Manó arcáról lehervadt a mosoly.
- Sajnos ma már semmiképpen. De holnap, amint megvirrad, hazaviszünk.
- Addig hol legyek? – esett kétségbe a kiskutya. Még csak délelőtt volt, egy egész napot kellett gazdái nélkül, ismeretlen helyen eltöltenie.
- Ne búsulj! – vigasztalta Manó. – Nálunk megszállhatsz, van hely bőven. Sok vidám programot tudunk, melyekkel elfoglalhatod magad, és bemutatjuk neked a többi lakót.
- Megjátod, olyan dojsan ejtejik ezs a nyap, hogy mije ésbe kaps, otthon jesej – tette hozzá Édeske.
Erre megnyugodott a kis puli. Manó visszamászott Édeske vállára.
- Kövess minket! – szólt hátra a pulinak, azzal elindultak.

*

Gyönyörű, virágos mezőkön sétáltak keresztül, mígnem egy nyüzsgő területre értek, ahol csillámló épületek foglaltak helyet. Manó és Édeske a legnagyobb épület felé vezették a kis pulit.
- Szép napot kívánunk! – mondták az őrmanók, majd szélesre tárták a kapu szárnyait.
Az épületen belül rengeteg manó és tündér szaladgált.
- Egy házban laktok a tündérekkel? – érdeklődött a kutyus.
- Nem, csak ma vendégségbe jöttek hozzánk – magyarázta Manó. – A tündérek nagyrészt a virágok kelyheiben térnek nyugovóra, de az állandó lakhelyük a mellettünk álló épület. Mivel nincsenek messze tőlünk, gyakran töltjük együtt a napot. Nézd csak, feléd közelednek!
Valóban, a pici, színes tündérkék lelkesen körbevették a pulit.
- Nahát, egy kiskutya! Milyen édes! – kiáltották, és elragadtatva simogatták a szőrét. A kutyus szégyenlősen mosolygott.
- Hozzatok egy tál vizet és némi finomságot a konyháról! – intett a Főmanó a közelben ácsorgó manócsoportnak, akik engedelmesen a konyhába futottak.
- Gyertek, menjünk fel! – mondta Manó, majd a kis társaság felsétált a széles lépcsőkön. Odafent Édeske kinyitott egy ajtót, mely mögött egy hatalmas szoba terült el.
- Ezs itt a tájsajgó – közölte a pulival. A tündérkék és a manók leültek a padlón elhelyezett párnákra. A legnagyobb és legkényelmesebb párnát Manó középre helyezte, és odaültették a kutyust.
Hamarosan megérkeztek azok a manók, akik a konyhába szaladtak. Hozták a tál vizet, emellé sült csirkecombokat szervíroztak.
- Ezek a tegnapi ebédről maradtak – magyarázták, s letették a puli elé, aki jóízűen falatozni kezdett.
- Közben pedig vendég érkezett – jelentette be az egyikük. – Főkópé uraság jött látogatóba.
- Vezessétek fel ide! – adta ki a parancsot Manó. Amikor a kismanók kimentek, a pulihoz fordult. – Nagyszerű, most megismered Kópéfalva urát. Biztosan kedvelni fogod, nekem nagyon jó barátom.
- Nyekem isz – tette hozzá Édeske.
- Nekünk is! – helyeseltek a tündérek. – Csak épp a koboldok…
- Mit hallok a koboldokról? – kukkantott be az ajtón Kópé. A tündérek és a manók felálltak, s meghajtották a fejüket, míg Manó odasietett az új vendéghez, és megölelte őt.
- Gyere, ülj le köreinkbe! – invitálta.
- Köszönöm – Kópé leült Manó mellé, majd biccentett a pulinak. – Szervusz, én Kópé vagyok. Igazából azért jöttem, hogy elnézést kérjek a koboldok viselkedése miatt.
- Joss fát tettek a tűzsje – kotyogott közbe Édeske.
- Igen, hallottam hírét. Sajnálom, hogy kellemetlenségeket okoztak.
- Semmi baj – mondta a puli.
- Nos, mint már mondtuk, ezt a napot velünk töltöd – szólalt meg Manó. – Mit szólnál hozzá, ha elmesélnénk neked néhány történetet Meseországról, s mindennapjainkról?
- Sok izgalmas esemény történt itt, melyeket a mai napig emlegetünk. – nevetett Kópé.
- Szívesen hallanám ezeket a történeteket! – bólogatott a kutyus lelkesen.
- Lemegyünk, hozunk teát és kekszet, hogy kellőképp élvezetes legyen a mesedélután – ugrott fel az egyik manó, de ekkor egy tündérke megszólalt:
- Nem kell lemenned. Jobbat tudok – lehunyta a szemét, majd tapsolt egyet, mire a padlón megjelent egy nagy teáskanna, sok kis csésze, valamint egy nagy tál csokis keksz.
- Ejha! – ámuldozott a társaság, majd elismerően megtapsolták a kicsi tündért.
- Ez ügyes volt! – dicsérte meg Manó.
Ekkor hallották, amint harangozni kezdenek, és az óra tizenkettőt ütött.
- Még ilyet! Máris dél van? – csodálkozott Kópé. – Nemrég még csak tizenegy óra volt…
- Biztosan a húszperces szörny mesterkedett – kacsintott Manó.
- Húszperces szörny? – csodálkozott a puli.
- Így van. Ehhez máris egy külön történet kapcsolódik… - mosolyodott el Manó.
- Majd én elmesélem! – jelentkezett lelkesen egy kismanó. Szőke haja és csillogó kék szeme volt, pirospozsgás arcán nagy mosoly terült szét.
- Rendben, Napsugár, meséld el te!