Colin elkeseredetten dörömbölt Haylie ajtaján, majd édesanyjához szaladt.
- Anya! Haylie nem nyit nekem ajtót! Nem akar játszani velem!
- Hagyd most a nővéredet, kicsim. Pihenésre van szüksége.

Eközben Haylie összezavarodva ült az ágyán. Nem fért a fejébe, hogy Gabriel halott. Akkor ezek szerint ő egy szellem?
Eszébe jutott, miket mondott neki Andrew. Kezdett összeállni a kép, de olyan abszurdnak tűnt mindez, hogy Haylie nem akart mélyebben elgondolkozni rajta.
Zúgni kezdett a feje. Ledőlt az ágyára, és lassanként elnyomta őt az álom…

*

- Haylie! Gyere csak ide! – hallatszódott Gabriel hangja.
- Én ugyan nem! Kapj el, ha tudsz! – Haylie nyelvet öltött barátjára, majd nevetve elfutott. Rövid fogócska vette kezdetét a parkban, végül Gabriel elkapta a barátnőjét. Felszabadultan nevettek, majd Haylie odabújt Gabrielhez. A fiú átfogta a derekát, és megcsókolta őt.
- Szeretlek – súgta.
- Én is téged.

*

- Értsd már meg! – csattant fel Gabriel. – Utálom, hogy ilyen nyíltan flörtölsz másokkal!
Egy szórakozóhely félreeső sarkában álltak. Haylie villogó szemekkel nézett rá.
- Én meg azt utálom, hogyha valaki ennyire féltékeny, és le akar láncolni maga mellé. Na, de most majd lesz okod féltékenykedni!
Ezzel otthagyta Gabrielt, bement a táncoló emberek tömegébe, és kiszúrt magának egy srácot. Táncolni hívta őt, szorosan hozzásimult, végül még meg is csókolta – mindezt Gabriel szeme láttára. A fiú arca eltorzult a dühtől és a mérhetetlen fájdalomtól.
Odarontott, és kitépte a lányt az ismeretlen srác karjaiból.
- Megőrültél?! – kiabálta Haylie. – Eressz el, és kopj le!
- De a barátnőm vagy, és…
- Tévedsz! Végeztem veled! Nem kellesz, már nem vagyok a barátnőd! – Haylie karonragadta újdonsült „lovagját”, és elsétált vele…

*

- Kérlek, beszéljük meg! – könyörgött napokkal később Gabriel az ajtóban állva.
- Nem! Fogd már fel, nem akarlak látni! Tűnj el! – Haylie rácsapta az ajtót.
Gabriel érezte, hogy valami összeomlott benne. Sarkon fordult, és elsétált…

*

Az emlékek gyorsított felvételben peregtek le Haylie előtt. A lány elfordult, és futott a nyomasztó múltbéli képek elől. Váratlanul beleütközött valakibe. A szőke fiú volt.
- Mi elől menekülsz? – suttogta.
Haylie nem tudott felelni.
- Gyere – hívta a fiú. – Nálam megnyugvást találsz.
Ahogy a lány belenézett az óceánszemekbe, ismét feltámadt benne a vágy, hogy átadja magát a fiúnak – még akkor is, ha meghal.
Ekkor meghallott a háta mögül egy ismerős hangot:
- Haylie! Gyere ide. Ne hagyd magad!
Gabriel volt. Haylie szeretett volna beszélni vele, most, hogy kiderült néhány dolog. De amikor oda akart menni hozzá, a szőke fiú hirtelen visszarántotta, és a földre lökte őt.
- Meg kell halnod! – Olyan durván csattant a hangja, mint még soha. Haylie összerezzent.
- Ha nem jössz, erőszakkal viszlek magammal! – A fiú rávetette magát a lányra, és fojtogatni kezdte. Haylie kétségbeesetten rúgkapált, de a fiú erősebb volt nála.
Már majdnem elveszítette az eszméletét, amikor érezte, hogy támadója eltűnt róla. Felnézett. Látta, amint Gabriel hátrarántja a szőke fiút. Rövid verekedés után a szőkeség a földre került. Gabriel belerúgott.
- Tűnj el! – förmedt rá.
- Ennek még nincs vége! – fenyegetőzött a szőke fiú, majd feltápászkodott, és elment.
Gabriel odalépett a földön kuporgó lányhoz.
- Haylie – súgta, majd lehajolt, és gyengéden a karjaiba vonta őt.
- Hagyj! – sírta Haylie. – Miattam lettél öngyilkos!
Ahogy ezt kimondta, az álom szertefoszlott, és felébredt. A könnyek végigszántották az arcát…

*

- Én ezt nem értem! – rázta a fejét Andrew. Ebéd után azonnal felment a szobájába, ahol apja várt rá, és komoly beszélgetésbe kezdtek.
- Elég bonyolult – ismerte el az apja. – De a lényeg, hogy segítened kell ennek a lánynak! Nem ő dühítette fel a szellemet.
- De miért pont nekem? – Andrew könnyekben tört ki. – Csak annyit szeretnék, hogy normális életet élhessek… szellemek nélkül!
- Tudom, fiam, de te különleges vagy. Ki más tudna segíteni?
Andrew hallgatott egy ideig.
- Apa… hogy történt… – Mély levegőt vett. – Hogy történt az autóbaleset?
A férfi arca megenyhült.
- Csak arra emlékszem, hogy kikerültem egy fiút az úttesten, aztán dudálást hallottam, és minden elsötétült. És… – habozott.
- És? – kérdezte Andrew.
- Az a fiú… az a fiú a gonosz szellem.
Andrew szeme elkerekedett.
- Ő az oka – mondta dermedten.
Léptek hallatszottak kintről.
- Segítek a lánynak! – szólt Andrew elszántan. – Érted, apa.
- Köszönöm – mondta a férfi, majd amint kinyílt a szoba ajtaja, eltűnt.
Andrew anyja lépett be.
- Itt járt pár osztálytársad – mondta. – Érdeklődtek, hogy vagy, de mondtam, hogy most inkább egyedül lennél.
- Igen – Andrew kicsit zavartan válaszolt.
- A nagyival most elmegyünk bevásárolni, gondolom, maradsz.
- Igen.
- Jól van, sietünk. Szia!
Andrew ledőlt az ágyra. Túl sok információ volt ez számára.
Ekkor csattanás hallatszott, és egy bőrkabátos fiú jelent meg…
- Szervusz, Andrew! – mondta Gabriel. – Szeretném a segítségedet kérni.

*

Haylie kopogást hallott az ablaküvegen. Gyorsan letörölte a könnyeit, s kinyitotta az ablakot.
- Szia! – hajolt be Christine. – Hogy érzed magad?
- Szerinted? – morogta Haylie. – Gabriel halott.
- Tudom.
Haylie felkapta a fejét.
- Ha már itt tartunk, te honnan tudsz erről az egészről?
Christine nyelt egyet.
- Az mindegy.
- Nem az! Mondd el az igazat!
- Hát jó. Az a szőke fiú… a barátom volt.
- Mi? – hüledezett Haylie.
- Igen. Dan és én… együtt jártunk. Ennek már négy éve. Néhány hónap együttlét után azonban szakítottam vele, mert nem voltam biztos az érzéseimben. Pár nappal később tudtam meg, hogy öngyilkos lett.
Haylie megütközve nézett rá.
- Szóval… miattad lett öngyilkos?
- Frászt miattam! – legyintett Christine. – Amúgy is meg volt borulva, én valószínűleg csak egy utolsó csepp voltam neki.
- Hogy beszélhetsz erről ilyen érzéketlenül?! Az én barátom is öngyilkos lett, miattam, és engem igenis megvisel!
- Minek? Ha ilyen csekélységek miatt képesek eldobni maguktól az életet, akkor nem szorulnak sajnálatra, és nem fogom az egész életemet önváddal és önsanyargatással eltölteni!
Haylie pár másodpercig meg sem tudott szólalni. Aztán felállt.
- Tűnj el – szólalt meg halkan.
- Tessék?
- Azt mondtam, tűnj el. Látni sem bírlak.
- Te hülye vagy! Ezért nem akarsz velem…
- TAKARODJ! – kiabálta Haylie.
Christine döbbenten elhátrált az ablaktól, Haylie pedig dühösen becsukta, és elfordult. Nem tudta elhinni, hogy az az ember, akit a barátnőjének gondolt, ennyire félvállról vesz egy emberéletet, és ennyire érzéketlen…

*

Christine dühösen ment haza. Anyja örömmel fogadta.
- Szervusz, kicsim! Mi van Haylie-vel? – kérdezte.
- Hagyjál! – Christine egy pillantásra sem méltatta, azonnal szobája felé vette az irányt.
- Mit mondtál? Hogy beszélhetsz így velem?
A lány megtorpant, és az anyja szemébe fúrta tekintetét.
- Hagyj békén! – Azzal elsétált.
Az asszony egy darabig meredten nézett, majd mintha mi sem történt volna, nekiállt takarítani.
Christine ledőlt az ágyra a szobájában.
- Szánalmas! – fakadt ki.
A szoba ajtaja kinyílt. A lány odament, hogy leteremtse anyját, azonban látszólag senki nem akart bejönni. Bezárta az ajtót. Megfordult, és a látványtól felsikoltott.
- Szervusz, hűtlen szerelmem! – köszönt Dan.
Christine meg sem tudott szólalni. A fiú megindult felé, a lány pedig a falig hátrált előle.
Dan gyengéden megsimogatta Christine arcát, majd keze lejjebb haladt, és a lány érezte, hogy szorosan a nyakára fonódnak a fiú ujjai. Tekintete elködösült, és próbált levegő után kapni.
- Ezt te érdemled meg a legjobban – sziszegte Dan a fogai között.
- Ne… Dan… Kérlek! – sírta Christine.
- Miért ne?
- Én… szeretlek! – hazudta a lány.
A fiú arca megenyhült, és a szorításból is engedett.
- Mióta megölted magad, nem tudok teljes életet élni – hadarta Christine. – Szeretlek… csak téged!
- Hazudsz! – üvöltötte Dan.
- Nem, Daniel, szeretlek. – A lány remegett a félelemtől. – És, ha akarod, segítek… megölni Haylie-t. Esküszöm!
Dan elengedte a lányt, majd megcsókolta. Christine undorodva csókolt vissza.
- El kell érned, hogy aludjon… a lehető legtovább! – mondta a fiú.
- Persze, bármit… szerelmem.
Dan kést vett elő a zsebéből, megragadta Christine kezét és mély vágást ejtett tenyerén, majd megszorította.
- Az esküd kötelez – szólt. Elhátrált a lánytól, és köddé vált. Christine zokogásban tört ki…

*

- Szóval ez a Dan… öngyilkos lett valaki miatt, és ezért nem nyugszik a szelleme? – nézett fel Andrew.
- Igen – felelte Gabriel. – Egyelőre ennyit tudunk róla. Állítólag azért öl, mert bosszú ég benne.
- De hát… egy lány miatt lett öngyilkos?
- Sajnos ezt sem tudjuk. Mindenesetre igencsak nyughatatlan. Ebből a városból már több embert magával vitt a Halálba.
- Apám is miatta halt meg – komorodott el Andrew.
- Többek között ezért is számítunk a segítségedre. Bosszút kell állnod. Erre még visszatérünk, de most mennem kell.
Gabriel elindult kifelé, de Andrew utánaszólt:
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Te… szóval apa szerint te is öngyilkos lettél. Haylie miatt.
Gabriel szomorúan elmosolyodott.
- Igen.
- De akkor te hogyhogy nem lettél olyan bosszúálló, mint Dan?
Gabriel elgondolkozva nekidőlt a falnak, és karba tette a kezét.
- Az nem old meg semmit. Hirtelen felindulásból lehet bosszút esküdni. Akár megfontoltan is. Én nem tettem. Dant valószínűleg a túlzott csalódás és harag vezérelte, amikor bosszút esküdött, és itthagyta ezt a világot. Ami engem illet… nos… – Gabriel kereste a szavakat. – Én csak azt éreztem, hogy valami véglegesen összeomlott bennem, ami nélkül nem tudok tovább élni. Túl gyenge voltam, és elfutottam. Jobban át kellett volna gondolnom mindent, mielőtt megtettem volna. Nincs miért bosszút állnom, mert senki nem kényszerített öngyilkosságra. Magam döntöttem így.
Andrew némán bólintott. Gabriel az ajtó felé indult, és halványodni kezdett. Ám hirtelen megtorpant, és visszafordult.
- Meg aztán… szeretem Haylie-t – mondta halkan. – És meg akarom menteni. Neki élnie kell. Ha már én nem tettem boldoggá… legalább hadd lehessen boldog mással…