Minden annyira ünnepélyes, annyira nem e világi. Tökéletesre sminkelt üresség, hamis mosolyok a pezsgős poharak felett. Hazug csókok egymás arcára. Magasan vagyunk, nagyon magasan, ez az épület felülemelkedik a többin. Innen nézve tényleg olyan, mintha el lennénk zárva egy teljesen másik világba. Nem értem, mit keresek itt. Nem méltó hozzám, hogy én is mosolyt hazudjak, tökéletes smink mögé rejtőzzek. Mégis ezt teszem. Köszönök ezeknek az embereknek, akik öt percet sem töltöttek eddig az életemben. Olyan magányos vagyok… jégburok veszi körbe a szívemet. Talán, ha itt lennél velem… A te oldaladon állva más színben is láthatnám ezt az egészet. De nem vagy itt, és ez teszi hazuggá ezt az egész eseményt. – (Tuuli Okkonen – Don’t Wake me Up)

Útra készülök. Úgy érzem, valami különleges utazás vár rám, váratlan kalandokkal. Új emberekkel, tapasztalatokkal. Hallom a country-stílusú gitárt a fejemben, ahogy fogván a csomagomat nekiindulok az útnak. Por verődik fel a lépteim nyomán, sétálok a kopárságban, és ez így most jó. Magam mögött hagyom a szürke panelrengeteget, és egy egészen más táj felé haladok. Ez egy új kezdet, amely rengeteg lehetőséget rejt magában. Talán végre azzal az emberrel is találkozom, aki a társam lehet életem végéig. De ha őt nem is, saját magamat mindenképpen meg kell találnom az út végén. – (Teodora Dinu – Tear Up The Dark)

Csak állok, és várom, hogy történjen valami. Legszívesebben megfognám a kezedet izgatottságomban, tudva, hogy hamarosan talán valami egészen különleges dologban lesz részünk. Azt szeretném, hogy te is érezd ezt a reszkető várakozást, ahogy hevesebben dobog a szívünk. Vajon te is átéled? Nem merek rád nézni, mert nem akarok csalódni. Hátha az arcod ugyanolyan rezzenéstelen, mint máskor… Pedig most örülni kell, izgatottnak lenni, hiszen csodálatos, új lehetőségek várnak ránk, és ezt együtt fogjuk átélni. Annyi szörnyű és nyomasztó pillanat után most végre valami csoda ér bennünket. Már nem csak a rosszban fogunk összetartani. Együtt magasra törünk, és új idők várnak ránk. – (Nuangels – Higher)

Gyere, szegődj mellénk te is! Látom, hogy fáj valami odabent a szívedben. Kiül a tekintetedre, amelyet elkeseredettség mos haloványra. De nézd, mennyien vagyunk! Ezeket az embereket mind bántja valami. Ők mind fel akarták adni. Én is. Ha megnézed az arcomat, láthatod, még csak most gyógyulnak be a sebek. Gyere! Fogd meg a kezemet, és tarts velem! Erősnek kell lennünk, de együtt azok is leszünk. Nem vagy többé egyedül. Nem kell elmondanod, mi bánt, ki okozott fájdalmat és hogyan. Csak légy részese az összetartásunknak. Most továbbmegyünk, felszegett fejjel, együtt, lássa csak a világ, nem törtek meg minket véglegesen. Nem szabad feladni. Nem szabad meghalni. Élni kell, kapaszkodni mindenbe, amibe lehet. És meríts erőt abból, hogy nem vagy egyedül. Mi vigyázunk egymásra. Gyere, induljunk! Töröld le a könnyeidet. Most már minden rendben lesz. – (Ermal Meta – Vietato Morire)

Annyira hiányzol… Hallod az éjszaka hangjait? Hallod ezt a gyönyörűséget? Ez nekünk szól. Ez a széteső, kaotikus valami, ez mind a miénk. Csak ülök a sötétben, és várlak. A város fényeit nézem, és téged látlak bennük. Téged hallak a zajokban, ebben az összemaszatolt dallamban. Bárcsak nyílna az ajtó, és belépnél a szobába… Ideülnél mellém, és együtt néznénk tovább az éjszakát. Csak a karjaidra vágyom, ölelésed melegére. Mert olyankor újjászületek. Hátrahagyok mindent, és csak mi ketten vagyunk a világban. Gyere hát, úgy várlak… Siess, múlik az éj… - (Kristian Kostov – Beautiful Mess)

Angyalarcú, szőke lány áll a sziklákon. Most számol el az életével. Rendszerezi az emlékeket, képek futnak át az agyán. Nincs ott senki, csak én látom, messziről, nagyon messziről. Mégis érzem, amit ő. A szellő játszik a tincseivel, ő pedig átszellemült arccal fürkészi a messzeséget. Előtte gyönyörű tó terül el. A lány tesz egy lépést előre. Nyugtalanság fog el, ám végül nem ő ugrik le, hanem egy füzetet dob a vízbe. Aztán már ott sincs. Mintha csak képzeltem volna. Hogy ez mégis valóság volt, arról a hozzám sodródó füzet győz meg. A lány naplója. Az eldobott, lezárt emlékek. – (Gabriela Gunciková – I Stand)

Miénk ez az sötét bársonyéjszaka. Pőrén, sebezhetően állok előtted. Nem merek rád nézni. Még nem készültem fel arra, hogy lásd a tekintetemben, megadtam magam. Eddig álarcot viseltem, eddig védtem a szívemet. Tiéd voltam, de mégsem, és ezt te is pontosan tudtad, érezted. Éppen ezért lesz más ez az éjjel. Ma engem fogsz megkapni, mindenestül.
Az államhoz érsz, és finoman emeled meg a fejemet, keresve pillantásomat. Mélyet lélegzek, és a szemedbe nézek. Íme, itt vagyok. Lemeztelenítve, őszintén, egyedül a tiéd. Egyetlen pillantás, és megérted. Óvón emelsz karjaid közé, és belezuhanunk ebbe a különleges éjszakába, amelyben végre tényleg neked adom magam. Az igazi önmagam. – (Anja Nissen – Where I Am)

Egyedül sétálok, megtörve, cipelve a világ súlyát, amikor a semmiből mellém szegődsz. Nem tudom, ki vagy. Egy szót sem szólsz hozzám, csak mellettem haladsz tovább. Én sem szeretném megtörni a csendet. Olyan megnyugtató a közelséged, még így is, hogy egyáltalán nem ismerlek. Egyszer felém nézel, és a pillantásod megszólít. Azt mondja, sosem késő. Azt mondja, ne adjam fel, van remény. És én hiszek neki, mert hinni akarok. Óvatosan érsz a kezemhez, én pedig belekapaszkodom a tiédbe. Nem tudom, mi történik, de ez most kell. Jólesik, simogatja a lelkemet a jelenléted. Nem kellenek a szavak. Nem kellenek a gondolatok, kérdések, tervek. Csak sétálunk együtt a szürke utcákon, a távoli fény felé. – (Toms Kalderauskis – We Won’t Back Down)

Fekszünk a gyűrött ágyban, és a tekinteted olyan tisztán, olyan szerelmesen fürkészi arcomat, hogy ha eddig lettek is volna kételyeim érzéseiddel kapcsolatban, az itt és most, ebben a pillanatban megsemmisült volna. A szemed csupa gyönyörűséget mesél, szerelmes történeteket, csillagokról, napfényről és holdfényről. Szinte látom, ahogy egy parton sétálunk, kéz a kézben. Beburkolózom a szerelmedbe, amely selyemköntösként cirógatja bőrömet. Magamhoz vonlak, hogy érezzem gyengéd, mégis forró csókodat. Te rám hajolsz, és most az ajkaid mesélnek, mígnem beleszédülünk. – (Didrik Solli-Tangen – My Heart is Yours)

Azt mondják, kemény vagyok, erős, és kőszívű. Nagyon helyes, higgyék csak ezt! Nem véletlenül vettem fel magamra ezt a jelmezt. Azt akarom, hogy elpusztíthatatlannak és legyőzhetetlennek lássanak. Mert én minden nap megvívom a saját harcomat, nincs szükségem mások támadásaira. Lássák csak, hogy velem nem érdemes kezdeni! Csak a négy fal között vagyok gyenge. Aztán kilépek a világba, kegyetlenül és hidegen. Talán egy napon már nem lesz két arcom. Egy napon a kegyetlen, kőszívű énem marad. A gyenge lelkem elvész a sziklahalom alatt. Azt hiszem, így lesz a legjobb. Nekem soha többé senki és semmi nem árthat. Még az élet sem. – (Natalia Barbu – Fight)