1. Egy sötét, ködös erdőben járok. Talán félnem kellene, de ugyan mi ez ahhoz képest, amit már láttam korábbi rémálmaimban, eddigi életemben? Biztos léptekkel haladok befelé a fák között, mintha keresnék valakit. Nem is akárkit.
Sötétszőke hajtincseket, fekete bőrkabátot látok elsuhanni az erdő mélyén. Arrafelé veszem az irányt. Rá van szükségem, érzem. Ő kell nekem. Utol kell érnem. Már alig látok, annyira mélyen vagyok a sötétben. Amikor már azt hinném, elvesztettem, hirtelen kinyúlnak értem. Hevesen megdobban a szívem. Ő az. Ő von a karjaiba, ő kezd el lustán, finoman végigcsókolni, miközben ölelése egyre érzékibb. Annyira vágyom rá, hogy úgy érzem, meggyulladok… Akarom őt, mindennél és mindenkinél jobban! (The Answer – Solas)

2. Nem tudom, ki kezd el énekelni, de egyre többen betársulnak. Acapella dalolunk. Még el sem kezdődött a koncert, amire várunk, hiszen csúszik a dolog a hangosítás miatt. Egyszer csak a zenekar tagjai is kiállnak a színpadra, és becsatlakoznak az éneklésbe. Felszabadult éljenzés és ujjongás fogadja őket, most már mindenki együtt tolja a nótát, még én is. Egyesek táncolni is elkezdenek, a zenészek ütemes tapssal biztatnak minket. Zsani rám nevet, és megtáncoltat. Bizonytalanul lépkedem, de aztán valahogy engem is elkap a ritmus. Visszanevetek rá, sőt, rámosolygok két ismeretlen srácra is, akik csatlakoznak hozzánk. Csak táncolunk és énekelünk. Valami eddig ismeretlen érzés bontakozik a lelkemben. Idejét sem tudom, mikor éreztem utoljára ilyen jól magam, sőt, egyáltalán volt-e ilyen az életemben. Ez a rég megtapasztalt felszabadultság. És végre nem feszengek egy koncertre gyűlt tömegben. A zenészek is kétméteresre nőnek a szememben. (Michael Jackson – They don’t care about us)

3. Gyors léptekkel sietek végig a sötét utcákon. Azt sem tudom, merre megyek, hová tartok, egyáltalán van-e hova. Annyira iszonyatosan egyedül vagyok, még önmagamat sem tudom elviselni, ki akarok menekülni a testemből. Az út csúszós a nemrég elállt esőtől, és csak a pislákoló utcai lámpák vesznek körbe. Félek. Bárki lecsaphat rám, kirabolhatnak, vagy még rosszabb. De azt hiszem, magamtól félek a legjobban. Senki sem tud már velem olyat tenni, ami rosszabb lenne a démonaim pusztításánál.
Máté, villan az agyamba. De nem tudom, hol lakik, és nem zavarhatom. Neki is csak a terhére lennék. Zsaninak is. Az egész világnak a terhére vagyok. Mi a jó francot keresek én még itt? Mit keresek ezen a világon? Miért nem én haltam meg annak idején, miért?
Futni kezdek. Csak futok és futok. Nem akarok megállni addig, amíg ki nem rohantam ebből az ocsmány világból, a még ocsmányabb testemből, a démonaim közül… (Thousand Foot Krutch – Courtesy call)

4. Sosem hittem volna, hogy találkozni fogok még Gyuszival. Miért kellett ennek bekövetkeznie? Persze, kicsi a magyar rockközösség, de ennyire, basszuskulcs?
Nem lett volna szabad újra találkoznunk. Csúnyán elbántam vele, és tudom, hogy gyűlöl. És én ennek akkor még örültem is – mert inkább gyűlöljenek, mintsem szeressenek, a szeretet jobban tud fájni, ha elveszítjük. Talán én magam is képtelen vagyok rá, anyám egy életre kiölte belőlem. Mégis… Gyuszi valamiért más volt a többi pasinál, akik már szinte csak arctalanul keringenek az emlékeim között. Talán mélyen azt éreztem, mellette megpihenhetnék, és ez ijesztett meg. Ezért martam el magamtól. De a fene sem gondolta volna, hogy életem ekkora hibájával évekkel később újra szembesülni fogok? Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Mert most mindkettőnkben felszínre törtek elfeledni vágyott érzelmek, jók és rosszak. (Three Days Grace – I hate everything about you)

5. Mocskos egy nő. Aki még mindig baszott jól néz ki, és képtelen vagyok úgy ránézni, hogy ne váltson ki belőlem akármilyen hatást. Hol gyűlöletet, hol meg… hol meg olyat, amivel nem akarok szembenézni. Annyira elszédített engem anno, olyan jókat buliztunk, kurva jó volt vele az ágyban, közösek voltak a kedvenceink, az ízlésünk… azt éreztem, mellette sosem lesz unalmas, mi sosem öregszünk meg, miénk lesz a világ, ketten hódítjuk meg az életet. Örökké ezer fokon fogunk égni, együtt. Ketten. De a franc sem hitte volna, hogy ennyire kicsapongó, hűtlen ribanc. Pedig azért gondolhattam volna. Túl szép az ilyesmi, hogy igaz legyen. Még hogy egy ilyen nő megállapodjon valaki mellett, akkor is, ha nem kell béklyóban éreznie magát, mert nem otthon fogunk ücsörögni, mint két vén fasz… áh.
Utálom, hogy újra látnom kellett. Utálom, hogy megint előjöttek belőlem ezek a dolgok. Nehezen tettem túl magam anno kettőnkön, és még mindig rengeteg bennem a harag. Annyira utálom ezt… annyira rohadtul utálom… (Thrice – Black honey)

6. Valami elképesztő érzés, ahogy a motorral száguldozunk. Azt hittem, félni fogok, vagy legalábbis kényelmetlen lesz számomra az érzés, idegen, fura. De mintha egész életemben motoroztam volna, mintha erre az érzésre vártam volna. Mert most élek, igazán élek. Kapaszkodom Mátéba, hátulról ölelem, és átadom magam a féktelen száguldás örömének. Ahogy a szél fújja a hajamat, ahogy suhan el mellettünk a táj, és megyünk kifelé az őrült életből a saját tájaink felé. Egyszerre érzem magam szabadnak, és biztonságban, valahogy Mátéval mindig. Tudom, hogy ő vigyáz rám. Istenem, milyen jó is ez! Nincsenek kérdések, nincs honnan, nincs hova, jövünk sehonnan, megyünk sehová, csak vagyunk, csak élünk a pillanatnak, száguldunk, szinte mintha repülnénk. Úgy szívom magamba ezt az új érzést, mint szomjazó a vizet… Élek. Végre tényleg élek. (Tom Petty – Runnin’ Down a Dream)

7. Látom, ahogy világosodik az ég. Nem ez az első alkalom, hogy átvirrasztottam egy egész éjszakát. Most azonban Lonával vagyok. És ez valami leírhatatlanul gyönyörű. A napfelkelte beszínezi az unalmas falakat, ráesik Lona arcára is. Földöntúlian szép, ahogy merengve néz kifelé az ablakon, szorongatva törékeny kezében a kávéscsészét, felkuporodva a kanapéra. Ha tehetném, minden napot ezzel a látvánnyal kezdenék. Szétárad bennem a nyugalom, amit olyan régen éreztem. Annyira csodaszép most minden. Valami új bontakozik bennem. Dallamok jönnek a fejembe, ahogy Lonát nézem. Új, bizonytalan, ígéretes dallamok… (Veni Styx – Három az egyben)

8. Micsoda buli! Jó, ez lassan a szállóigém lehetne. Egyszerűen imádok koncerteken tombolni! Ugrálok, rázom a hajam, elvesztve az önkontrollt. Ez az! Enélkül nem lehet élni.
Nekiütődöm valakinek, már épp a szokásos bocsánatkéréssel készülök, de észreveszem, hogy Gyuszi az. Basszameg! Ő is rám pillant, de a tekintete mintha máshol járna. Ismerem ezt a pillantást. Ő is benne van most a tombolás, a buli világában! Fogalmam sincs, miért meg hogy, de mosolyogva biccentünk egymásnak, és együtt folytatjuk az ugrálást. Táncolunk, kicsit pogózunk is, rázzuk a hajunkat, csak a buli van, a zene, a hangulat. El is veszítem az időérzékemet. Elhalnak az utolsó hangok. Pihegve nézünk egymásra Gyuszival.
Olyan volt, mint régen. (Twisted Sister – I wanna rock)

9. – Szeretsz táncolni? – kérdezi Máté.
- Nem igazán – vallom be.
- Én sem. Meg nem is tudok. De beragadt egy hülye retrózene a fejembe, és a francba is, most táncolnék.
- Szegény! – mosolyodom el. – Melyik az?
Máté vág egy fintort, miközben előszedi a telefonját, és keresgél picit. Néhány pillanat múlva megszólal a Wham – Edge of Heaven című dala. Felnevetek.
- Hé, nem ér kiröhögni! – szól rám Máté, de ő is vigyorog.
- Akkor most táncolni fogsz? – incselkedem.
- Hát, erre headbangelni nemigen lehet. – Azzal pózba vágja magát, és előad egy vicces táncmozdulat-sort, miközben rázendít a refrénre: - Take me tooo the edge of heaven…
Vidáman kacagok, és én is riszálok kicsit. Nem is figyelem, hülyén mutatok-e vagy nem, ez most nem is erről szól. Csak arról, hogy Mátéval éppen megőrülünk a hajnali utca kellős közepén, és annyira jó ez… vidáman táncolni, énekelni egy ősrégi dalt, és úgy viselkedni, mint két tini. (Wham – Edge of Heaven)

10. Valami butácska zene szól a rádióban, de érdekes módon még ez is illik most ide. Lona bizonytalanul rám mosolyog.
- Van valami jó hangulata némelyik retródalnak – jegyzi meg óvatosan, mint aki attól fél, emiatt bolondnak nézem. Egyetértően bólogatok.
- Én is így gondolom.
- Tényleg? – döbben meg. – Vagy csak azért mondod, hogy ne érezzem magam hülyének?
- Dehogy, tényleg így vélem. Csak tudod, ezzel azért a menő rockerek nem szívesen dicsekednek. De biztos vagyok benne, hogy a kilencven százalékának van legalább egy kedvenc dala a régebbi időkből, ami ma már cikinek számít a közvélemény számára.
Lona mosolya bátrabbá válik. Olyan szépen mosolyog. Többet kellene csinálnia.
- Talán fel kellene dolgozni néhány cinkes nyolcvanas évek beli dalt – mímelek tűnődést. – Megtámogatni egy kis mötállal.
Lona kuncog.
- Ez nem is rossz ötlet.
(White Town – Your woman)