DOROTHY BARKER:
„GERSHE HALÁLA SAJNOS VÁRHATÓ VOLT”



 

A Tinicsatorna és sztárjai a kétezres évek elején hódították meg a világot. Legismertebb sorozatuk, a Szabad Életek 2001 és 2008 között futott. Az egykoron ünnepelt sztárcsemeték, akik a szemünk előtt nőttek fel, mára szinte kivétel nélkül eltűntek a nyilvánosság elől. Rendezőjük és menedzserük, John Vitrol két évvel ezelőtt vonult vissza, hogy a családjának szentelhesse az életét.
 

A régi időkről, arról, hogy kivel mi történt azóta, valamint a jelenről a Tinicsatorna-korszak egyik legismertebb alakjával, Dorothy Barkerrel beszélgettünk.

- Helló, Dorothy! Köszönjük, hogy válaszolsz a kérdéseinkre! Hogy vagy?

- Köszönöm, megvagyok. Igyekszem aktív és kiegyensúlyozott életet élni.

- Egy nagyon meghatározó korszak részese voltál annak idején. Hogy emlékszel erre vissza?

- Akkoriban miénk volt a világ. A Tinicsatorna koncepciója újdonságnak számított, a Szabad Életek sorozat pedig tarolt, hiszen fontos és izgalmas kérdésekkel foglalkozott. Hirtelen váltunk népszerűvé, de Mr. Vitrol végig fogta a kezünket, így nagyjából a helyén tudtuk kezelni a dolgokat. Intenzív és gyönyörű időszak volt, rengeteg csodaszép élménnyel.

- Miért kellett mégis véget érnie?

- A trendek folyamatosan változnak. Szerintem ebben nincsen semmi rendkívüli. Más idők jöttek, és mi még időben leálltunk, mielőtt izzadtságszagúvá vagy cikivé vált volna, amit csinálunk. A Szabad Életek egyébként is csak hét évre volt tervezve, így lett megírva. Nem lett volna értelme folytatni, szép és kerek lezárást kapott.

- De mégis, hogy lehet, hogy ennyi színész-és sztárpalánta közül szinte senki nem maradt fenn a későbbiekben?

- A csatorna és a sorozat biztos hátteret adott a csapatnak. Nehéz önállóan megmaradni a pályán, ha ez a hátszél nincs többé. És hát sok negatív példát láttunk már bukott gyerekszínészekről. A legtöbben inkább nem kockáztattak. Van, amit a csúcson kell abbahagyni.

- Tartjátok a kapcsolatot?

- Nem, nem igazán.

- Pedig annyira összetartó csapatnak tűntetek…

- Azok is voltunk, de a hangsúly sajnos a múltidőn van. Az ember éppen tizenévesen formálódik nagyon sokat, kialakul a saját egyénisége, megváltoztatják az őt ért ilyen-olyan hatások. Mindannyiunkat másfelé vitt az élet, új nézetekkel, új célokkal. A kezdetekben még megpróbáltuk fenntartani a barátságot, de aztán annyira eltérő lett a személyiségünk, hogy lassanként kikoptunk egymás életéből. Mr. Vitrol évente rendez egyfajta „osztálytalálkozót”, de azon is egyre kevesebben tűnünk fel.

- Ezt szomorúan hallom. De még ha nem is tartjátok a kapcsolatot, azért esetleg tudsz valamit a többiekről?

- Nem sokat. A lányok közül a legtöbben férjhez mentek, gyerekeket szültek. Az öcsém, Johnny tartja a kapcsolatot pár sráccal az ő korosztályából. Azt hiszem, Kimberly modellkedik néha. De például Theodore Carter és Peter Waiter teljesen eltűnt. Néhányan meg sajnos elzüllöttek.

- Mi történt Gershével? Ő is eltűnt, de pár évvel ezelőtt aggasztó hírt láttam róla…

- A hír igaz, Gershe 2012-ben elhunyt.

- Úristen, ez szörnyű! Nyugodjék békében! Iszonyúan fiatal volt még…

- Igen, huszonkét évesen távozott. De Gershe halála sajnos várható volt. Már tizenévesen is rossz társaságokba keveredett, hamar rákapott a mindenféle szerekre. Nem tudott és nem is akart leállni. Végül nem bírta tovább a szervezete.

- Hogy fogadtad a hírt? Nektek annak idején közös feldolgozásotok is volt a Rockkids-ben…

- Sajnáltam őt. De őszintén szólva sosem álltunk egymáshoz túl közel. Kicsit nehéz volt vele együtt dolgozni. Mindazonáltal szomorú, hogy ilyen hamar véget ért az élete.

- Mi van a dobos Oliver Wayne-nel, vagy a híresen kétbalkezes Peter Kate-tel?

- Egy időben Oliver is elzüllött kissé, de szerencsére hamar kinőtte, értelmes srác. Marketinges körökben mozog, és megházasodott. Peter Kate-ről csak annyit tudok, hogy megmaradt a gördeszkázás világában.

- Beszéljünk egy kicsit rólad! Akkor hallottunk felőled utoljára, amikor színházi szerepeket vállaltál. Foglalkozol még a zenével vagy a színészettel?

- A színészettel felhagytam, de a zene aktív része maradt az életemnek. Két zenekarom is volt (Vulcanus, She can’t Speak), jelenleg pedig a Dory DayDreamer nevű szólóprojektemmel foglalkozom. Ennek az a különlegessége, hogy a legtöbb dalt az anyanyelvemen éneklem, illetve a teljes zenei alapokat is én rögzítem.

- Hogyhogy keveset hallani erről a projektedről?

- Én akartam így. Nem véletlenül vonultam vissza alig tizennyolc évesen egy időre. Túl sok lett a hírverésből, a reflektorfényből. Nyugalomra vágytam, és arra, hogy megtaláljam önmagam. Ez a projekt nekem így jó, egy szűk kör ismeri és szereti, ennyi elég.

- Mi újság a magánéleteddel?

- Erről nem nyilatkozom.

- Tervek a jövőre nézve, esetleges nagyobb visszatérés?

- Halványan körvonalazódnak dolgok, de majd kiderül.

- Köszönjük az interjút, sok sikert a továbbiakban!

- Én is köszönöm!


(2020)