A pultra helyezett sör lassan langyossá szelídült, de Levente észre sem vette. Nem is nagyon értette, miért tért be ebbe az eldugott pubba, ő nem az a beülős típus. Ha sörre vágyik, hát vásárol magának dobozosat, és otthon elnyúlva, kényelmesen megissza. De ma rossz napja volt, nem kapta meg a kinézett diákmunkát, az egyetemen minden energiáját leszívták, nem volt kedve hazamenni az üres lakásba. Szüleitől egy éve költözött el egy apró, szobakonyhás albérletbe, de azért kap még otthonról támogatást, amíg egyetem mellett nem sikerül teljesen saját lábra állnia. Barátai nemigen voltak, akikkel elmehetne ide-oda, mert míg kortársait a bulik kötötték le, addig őt az olvasás és a mély elmélkedések. De azért egy hirtelen ötlettől vezérelve besétált az első útbaeső pubba, és rendelt egy korsó sört. Úgy tervezte, gyorsan felhajtja, és megy is haza.
Ám akkor észrevette őt.
Megbabonázva bámulta a bár másik végében ülő lányt, aki valamilyen színes koktélt kortyolgatott. Alaposan szemügyre vette szőke haját, amely fényesen omlott szabadon hagyott vállára; halovány porcelánbőrét; kézfejét, a vékony ujjakat, amint a szívószálra fonódnak; karcsú testalkatát, amelyre a rózsaszín miniruha úgy simult, hogy tökéletesen hangsúlyozott mindent, amit kellett; keresztbe tett lábait, kivillanó combját. Szépsége szinte földöntúli volt.
„Odamegyek hozzá!” – határozta el Levi, de nem mozdult. Mégis mit mondjon neki? Nem igazán volt ebben gyakorlata, és azt mindenképp el akarta kerülni, hogy lejárassa magát. Talán hívja meg egy italra? De ez hülyeség, hiszen ott van neki a koktél. Kérdezze meg, van-e barátja? Nem, ez túl indiszkrét egy idegentől. Akkor próbálkozzon azzal, van-e kedve ismerkedni? Ez sem az igazi…
Eszébe jutottak azok a gyerekes, idétlen leszólító szövegek, amiket más srácoktól hallott az egyetemen, mint például a „Szép lábad van. Mikor teszed szét őket?” vagy a „Szép a ruhád, de jobban mutatna a padlón, az ágyam mellett”, meg a „Szia, cica, van gazdád?” Elhúzta a száját. Sosem értette, hogy hihetik el ezek a fiúk akár egy percig is, hogy bármi sikerük lesz ilyen szövegekkel. Tessék, már megint elmélkedik… A lánynak pedig mindjárt elfogy a koktélja. Most kellene odamenni, és felajánlani egy italmeghívást.
De képtelen volt rávenni magát arra, hogy leszálljon a bárszékről, és odalépjen hozzá. Mi lesz, ha kikosarazza? Ez márpedig esélyes, gondolta szomorkásan, hiszen ő maga nem az a tipikus jóképű, jó testű férfi – tulajdonképpen teljesen átlagosnak nevezhető. Mivel is kelthetné fel egy ilyen gyönyörű lány figyelmét? Biztosan nap mint nap leszólítják őt.
Levente úgy érezte, nem bírná elviselni a visszautasítást. Volt már benne része nem egyszer, de ha ez a lány is elzavarná, hát belehalna a szégyenbe. Még soha, senki nem ragadta meg így a figyelmét. Pedig neki nem szoktak különösebben tetszeni a klasszikus babaarcú szépségek, de ő most valamiért kivételt képez.
Megpróbált szemkontaktust létesíteni vele. Hosszasan, meredten nézte a lány arcát, és igyekezett szuggerálni őt, hogy visszapillantson rá, de nem járt sikerrel. A lány lenyelte az utolsó korty koktélt, majd kecsesen leszállt a bárszékről, és intett a pultosnak, hogy fizetne.
„Gyerünk, most menj oda hozzá! – biztatta magát Levi. – Fizesd ki az italát, mondván, hogy a vendéged volt, hátha aztán elkezdtek beszélgetni!”
De hiába, egyszerűen képtelen volt rávenni magát, hogy odamenjen, és ismerkedést kezdeményezzen. Tehetetlenül nézte végig, ahogy a lány fizet, majd az ajtó felé indul. Tétován kinyitotta a száját, hogy esetleg utánaszóljon, de nem jött ki hang a torkán. A lány pedig távozott.
Levente szomorúan fordult vissza a söréhez. Hogy lehet ilyen gyáva? Miért nem volt képes megszólítani azt a szépséget? Ha mindig ilyen nyuszi marad, akkor még nagyon sok gondja lesz az életben. Talán ezért nem kapta meg a munkát sem – érezhették rajta, hogy túlságosan bizonytalan, és inkább rátermett, magabiztos embert kerestek.
Belekortyolt a sörébe, és összerázkódott, ahogy észlelte, hogy felmelegedett. Úgy érezte, nem képes tovább itt maradni. Kifizette az italt, aztán hazasétált.

Otthon megpróbálta lekötni a figyelmét, hogy ne gondoljon arra a szőke lányra. Elmosogatott, megnézett egy filmet, számítógépes játékokkal játszott, de hiába. Újra meg újra visszakanyarodtak a gondolatai a szépséghez.
Már rég az ágyában feküdt, és aludni próbált, de csak álmatlanul forgolódott. Nem értette, miért nem képes kiverni a szőkeséget a fejéből. Máskor is szalasztott már el szép lányokat, nem nagy dolog. Most miért nem tudja őt is elfelejteni?
Amint a hátán fekve, kezét a feje alá téve bámulta a plafont, támadt egy ötlete. Úgy döntött, mostantól minden este elmegy abba a pubba, hátha újra találkozik a lánnyal. És akkor már nem fogja elszalasztani a lehetőséget! Tudta, hogy ez egy kissé őrült ötlet, de úgy érezte, nem tud addig megnyugodni, amíg nem láthatja újra a lányt.
Ezzel az elhatározással végre megnyugodott kissé, és el tudott aludni.