- Hé, öcsi!
Levente riadtan kapta a fejét a hang irányába, amely pontosan mellőle érkezett. Egy meglehetősen kigyúrt, harmincas férfi állt mellette, sötétkék szeme szigorúan húzódott össze. A fiú ijedten nézett a nála majd’ egy fejjel magasabb alakra. Mit akarhat tőle?
- Figyellek ám! – folytatta a férfi, nem törődve Levi zavarával. – Három napja itt kornyadozol a pultnál. Mi van, elhagyott a csajod?
- Ööö… bocsánat, én… - hebegte Levi.
- Na, ne makogj itt nekem, nem eszlek meg! – nevette el magát az ismeretlen. – Mindig kiszúrom az új arcokat, ide általában csak törzsvendégek járnak. Te is erre a címre pályázol?
Levente nem tudta, mit feleljen. Váratlanul érték ezek a kérdések, és a férfi színre lépése is. Bizalmatlanul méregette az izmos fickót.
- Na! Elvitte a cica a nyelvedet? – kérdezte az. – Ne ücsörögj itt egyedül, inkább ülj oda hozzánk! – intett, majd megindult egy asztal felé. Levi döbbenten pislogott utána, de jobb ötlete nem lévén, fogta a sörét, és követte a fickót.
Az asztalnál egy hasonlóan kigyúrt, kreol bőrű férfi ült. Világító kék szeme barátságosan villant Levi felé.
- Szevasz! – köszöntötte. – Gyere, dobd le magad hozzánk!
A srác zavartan helyet foglalt az asztalnál.
- Anton vagyok – nyújtotta kezét az a férfi, aki leszólította. – Ő pedig itt a legjobb haverom és kollégám, Rajmund.
- Én Levente vagyok.
- Üdv, Levi! – biccentett Rajmund.
- Szóval, hogyhogy újabban itt lebzselsz? – kérdezte Anton. – Szerelmi bánat? Mi szívesen iszunk veled.
- Ja, a nőkkel csak a baj van! – tette hozzá Rajmund.
- Nos, nem éppen szerelmi bánat – fogalmazott Levi óvatosan.
- Hát?
A fiú habozott, majd úgy döntött, őszinte lesz.
- Az a helyzet, hogy nemrég láttam itt egy nagyon szép lányt. De nem mertem leszólítani. Azért ülök itt minden este, mert abban reménykedem, hogy újra találkozunk.
- Aha, szóval erről van szó! – nevetett Anton jókedvűen. – Végül is csak nő van a dologban!
- Nagyon jó csaj lehetett, ha azóta is őt vadászod – vigyorgott Rajmund.
- Hát… olyasmi – motyogta Levi.
- Hogy nézett ki? Hátha felismerjük a leírás alapján – vetette fel Anton.
Levi maga elé idézte a lányt. Nem volt nehéz, hiszen napok óta rá gondolt.
- Nagyon szép, karcsú teremtés volt, vállig érő, szőke hajjal.
- Szép, szőke lány? Talán Elenát láttad – szólalt meg Rajmund.
- Nekem is ő a tippem – Anton összeráncolta a szemöldökét. – De ha rám hallgatsz, nem kezdesz vele.
- Merthogy?
- Az a csaj csak egyéjszakás kalandokra utazik. Két-háromnaponta felbukkan itt, és mindig más férfival távozik. Nem tűnsz olyan gyereknek, aki ilyesmire vágyik. Te az a romantikus képzelgő fajta lehetsz. Mások az igényeitek.
Leventét szíven ütötték a hallottak. Anton pontosan fogalmazott: ő valóban nem híve a kalandoknak, mindig is tartós kapcsolatot keresett. Szomorúan vette tudomásul, hogy valószínűleg az a lány még csak nem is venné őt komolyan.
- Na, ne búsulj – vigasztalta Rajmund. – Sok hal van még a vízben.
- Én azért… szeretném őt újra látni – mondta Levi bizonytalanul.
- Ezt nevezem, te aztán kitartó vagy! Jó, egy próbát megér, de mi figyelmeztettünk!
- Igen. Értem. És… köszönöm.
- Ugyan, nincs mit! Rendes gyereknek tűnsz, nem lesz itt gond – veregette vállon Anton.
- És miért nem merted megszólítani, amikor láttad? – érdeklődött Rajmund.
- Nem is tudom. Rossz nap állt mögöttem, meg nem is vagyok nagyon gyakorlott az ismerkedésben. És tartottam a visszautasítástól. Nem vagyunk egy súlycsoport.
- Ez igaz – biccentett Anton, mire barátja szúrós tekintetet küldött felé. – Mi van? Én csak őszinte vagyok! A nehézbombázók ritkán kezdenek bizonytalan kissrácokkal. De ha te is úgy véled, nem vagytok egy súlycsoport, miért kajtatod mégis?
- Tudom, hülyeség, de képtelen vagyok elfelejteni őt. Még sosem éreztem ilyesmit.
- Ó, de édes! Rád fér néhány évnyi tapasztalat, öcsi. Hány éves vagy?
- Huszonhárom.
- Tyű, de rég voltam annyi! És mivel foglalkozol?
- Szabad bölcsészetet tanulok.
- Aha… - ráncolta a homlokát Anton. – Hát, az tőlem elég messze áll… akkor mi leszel, ha nagy leszel?
- Igazából még nem tudom. Keresem az utamat.
- „Keresem az utam, néha keresem a bajt…” – idézte Rajmund vigyorogva az ismert Ákos-dalt. Levente megengedett magának egy bátortalan mosolyt.
- Ti mivel foglalkoztok? – érdeklődött.
- Nem elég egyértelmű? – kacagott Anton, és befeszítette a jobb karját.
- Van egy kis edzőtermünk – mesélte Rajmund. – Anton a tulaj, én pedig személyi edzőként dolgozom neki.
- Három éve vezetjük – folytatta Anton. – Nem keressük dúsgazdagra magunkat, de azért szépen megélünk belőle. Ha gondolod, eljöhetsz hozzánk edzeni, kedvezményes áron. Ahogy elnézem, rád férne.
- Nos, köszönöm az ajánlatot. Majd meggondolom.
- Én még nemigen láttam kigyúrt bölcsészhallgatót – jegyezte meg Rajmund.
- Majd Levi lesz az úttörő! Hoppá, jelenés van! – biccentett Anton a bejárat felé, mire mind odakapták a fejüket.
Egy nő lépett be a pubba. Szőke haját copfba fogva viselte, kék szemét füstös szemhéjfestékkel emelte ki. Karcsú testére pink színű felső és fekete miniszoknya simult. Tagadhatatlanul gyönyörű volt, de a kisugárzásából áradt egyfajta megfoghatatlan hűvösség.
- Ő Elena – szólalt meg halkan Rajmund. – Vele találkoztál azon az estén?
Levente megkönnyebbülten fellélegzett. Nem ő volt az a lány. Ez tehát azt jelenti, hogy akit ő keres, nem itt hajhássza az egyéjszakás kalandjait. Vagyis lehet, hogy inkább komoly kapcsolatra vágyik, ezzel a nővel ellentétben.
- Nem, nem őt láttam – felelte végül.
- Ó. Akkor ennek most örülünk? – kérdezte Anton.
- Gondolom, igen – mondta Rajmund. – Így Levinek még nem úszott el az esélye a kinézett lánynál.
Levente felhajtotta a maradék sörét. A néhány perccel ezelőtt rátelepedett bánat súlya most legördült a szívéről, és ettől felszabadultnak érezte magát.
- Hozok még egy kört! – emelte fel üres poharát, de a hangja olyan bizonytalanul csengett, mintha legalábbis engedélyt kérne újdonsült ismerőseitől. Hirtelen megharagudott magára. Össze kell szednie magát, úgy viselkedik, mint egy óvodás!
Gyorsan felpattant, és a bárpulthoz lépdelt, ahol rendelt magának még egy korsó sört. Miközben várakozott, érezte, hogy valaki megáll mellette. Erős parfümillat csapta meg az orrát.
- Meghívsz egy italra? – hallott egy búgó hangot, és ahogy odakapta a fejét, Elenát pillantotta meg. A nő egyenesen ránézett, lazán a pultnak támaszkodott, és kihívóan mérte végig Leventét.
A fiú nyelt egyet.
- Az… az sajnos nem fog menni – dadogta.
- Hogy érted?
- Nézd, én… nem olyan vagyok, mint te – magyarázta Levi esetlenül.
Elena picit félrebiccentette a fejét, szeme megvillant.
- Miért, szerinted milyen vagyok én? – szegezte a fiúnak a kérdést.
- Öhm, nos… te csak azt akarod, nem? – bökte ki Levi, és ahogy Elena arcvonásai vészjóslóan megkeményedtek, gyorsan hozzátette: - Mármint, ne érts félre, nem ítéllek el, meg semmi… csak ez nem az én világom.
Néhány másodpercnyi kínos csend ereszkedett le közéjük, amit végül Elena tört meg:
- Kíváncsi vagyok, honnan vagy ilyen jól értesült, ha nem is ismersz.
- Hát… - Levente tétován Antonék asztala felé nézett, ahol a két férfi pukkadozott a visszafojtott nevetéstől. Elena követte a pillantását, és ennyi neki elég is volt. Kihúzta magát, majd határozott léptekkel az asztalhoz sétált.
- Savanyú a szőlő, Anton? – szólalt meg fennhangon.
- Mi bajod van, kislány?
- Azért járatsz le mások előtt, mert nem akartam veled másodjára is kefélni?
Levente döbbenten kapkodott levegő után. Látta, hogy többen is figyelik a jelenetet, és bűntudata támadt, amiért ilyen helyzetbe hozott két embert. Fogta a sörét, és elindult feléjük, bár ötlete sem volt, mit mondhatna.
Anton hátradőlt, és keresztbe fonta a karjait.
- Nagyon el vagy telve magadtól, Elena – szólalt meg nyugodtan. – Azt hiszed, olyan nagy szám vagy az ágyban?
- Vitatkozhatnánk arról, ki mennyire nagy szám! – vágott vissza a nő. – De ahhoz semmi jogod, hogy ilyen-olyan pletykákat terjessz rólam holmi idegen pasiknak.
- Ki terjeszt pletykát? Én csak a tényeket közöltem. Dugni jársz ide, nem?
- És ha igen, akkor mi van?
- Akkor meg ne akadj fenn azon, hogy megelőz a hírneved.
- Nincs semmiféle hírnevem! Mindent diszkréten csinálok, vagyis csináltam eddig, amíg te el nem kezdtél ugatni rólam.
- Bocsánat, én… - próbált meg közbeszólni Levi, de nem figyeltek rá.
- Ne aggódj, nem te vagy a legjobb beszédtémánk – mondta Anton a lánynak. – Csak ezt a srácot figyelmeztettem, hogy óvakodjon tőled. Azért dühöngsz így, mert ugrott a ma esti kamaty? Nyugi, öt perc alatt találsz másik dugópajtit!
- Dögölj meg, te fasz! – vetette oda Elena, azzal sarkon fordult, és elviharzott. Anton füttyentett egyet, aztán a kővé dermedt Leventére tévedt a tekintete.
- Mit ácsogorsz itt? Dobd le magad!
Levi helyet foglalt.
- Sajnálom – mondta halkan.
- Ugyan mit?
- Én tehetek róla, hogy így összezörrentetek.
- Nyugi, kishaver – szólalt meg Rajmund. – Nem a te hibád, már jó ideje húzódott köztük a feszkó. Anton cseszte el azzal, hogy lefeküdt Elenával.
- Már ezerszer megbántam – mormogta az említett. – Csak épp magam alatt voltam, ő odajött, inni kezdtünk, és hát na. Megtörtént a dolog. De utána elég kínos volt újra meg újra összefutni itt a pubban, hiszen mindketten visszajáró vendégek vagyunk. Az is felmerült, hogy megismételhetnénk a dolgot, de aztán ittasan tettem rá egy megjegyzést, amit magára vett, azóta megy a marakodás.
- Mondjuk, ha bocsánatot kérnél tőle, amiért konkrétan leribancoztad – kottyant közbe Rajmund.
- Dehogy kérek! – háborodott fel Anton. – Nem alacsonyodom le odáig, láttad, most is hogy viselkedett! Igazi fúria.
- Na, ez a baj – fordult Rajmund Leventéhez. – Mindketten túl erős és makacs személyiségek, egyikük sem enged a maga igazából.
Levente értőn bólintott. Ő ugyan alapvetően egy békeszerető, konfliktuskerülő srác volt, távol álltak tőle az efféle kitörések. De Rajmund nagyon jól rámutatott a lényegre.
- Na, de ejtsük is a témát! – csapott az asztalra Anton. – Azt mondom, igyunk! Öcsi – fordult Leventéhez – Mostantól ha jössz, és látsz minket, nyugodtan gyere oda hozzánk! Nem kell egyedül kornyadoznod a pultnál, mi szívesen leszünk a társaságod.
- Bizony – tette hozzá Rajmund. – Szimpatikusnak tűnsz, szívesen dumálunk veled.
Levente döbbenten bámult rájuk.
- Persze csak ha a szimpátia kölcsönös – mondta Anton.
- Ja, igen. Mármint, igen, ti is szimpatikusak vagytok. Csak tudjátok, nekem elég nehezen megy az ismerkedés, és szokatlan számomra, hogy ti ketten megismernétek engem.
- Nem kell ennek nagy feneket keríteni – vont vállat Anton. – Egy helyen vagyunk, iszunk, dumálunk meg minden. Mi szinte minden este, munka után beülünk ide legurítani egy-két kört, úgyhogy megtalálsz minket.
- Elena csak két-háromnaponta jön, ne aggódj – vigyorgott Rajmund, mire mindhárman felnevettek.
Levente nem igazán értette, mi történik vele mostanában. Először találkozik egy szépséggel, aki annyira rabul ejti, hogy azóta is őt keresi. Több időt tölt pubban ülve, mint egész eddigi életében. Most meg szárnya alá veszi két izompacsirta, és úgy tűnik, már társasága is lesz a lány kutatásához. Egyelőre fogalma sem volt, hogyan tovább, de örült az új ismerőseinek, és kíváncsian várta a következő napokat – természetesen már megint azon kezdett el járni az esze, vajon találkozik-e újra a lánnyal…