Szőke tincsek és bájos arc tűnik fel a félhomályban. A fiú kinyújtja felé a kezét, de a tünemény távolodni kezd. Utánaered. A lány elfordul, csillogó haja lebeg a szélben, ringó csípővel, határozottan tart előre. Utol kell érni, de egyre messzebb sodródik…

Levi leizzadva riadt fel álmából. Beletelt néhány másodpercbe, mire tudatosult benne, hogy a szobájában van. Ziláltan a hajába túrt. Hát már álmában sem hagyja békén őt ez a lány? Úgy érezte magát, mint aki egy különös bűvölet alá került, ahonnan képtelen kiszabadulni – ezért jár vissza mániákus őrült módjára a pubba minden este. Egy része azt mondatta vele, hogy ez az egész badarság, úgy, ahogy van. Hiszen mennyi esély áll fenn arra, hogy egy ilyen szépség visszatérjen abba a lepusztult, eldugott helyiségbe? Ugyanakkor a puszta gondolata annak, hogy esetleg elszalasztaná őt, ha valamelyik este nem menne le, fájón mart a szívébe. Nem teheti meg. Nem adhatja fel!

Másnap kora délután végzett az egyetemen. Nem látta értelmét annak, hogy hazamenjen az üres lakásba, ezért komótosan elsétált a pubhoz. Amikor odaért a bejárathoz, kicsit megtorpant, és mélyet sóhajtott. Elhúzta a száját, ahogy eszébe jutottak Antonék. Valahogy most nem volt fűlött a foga a társaságukhoz. Persze, jó fejek meg minden, de mintha teljesen más világban élnének. Leventét időnként kifejezetten lefárasztotta a folyamatos, harsány csevegés, szókimondó stílusukkal pedig még mindig nem tudott mit kezdeni.
Óvatosan bekukucskált az ajtón, és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy a két férfi ezúttal nem tartózkodik a helyiségben. Valószínűleg még dolgoznak. Ugyanakkor rögtön szemet szúrtak neki az ismerős lila hajtincsek. A lánnyal nem volt gondja, bár igazából még nem ismerte őt. Lehet, hogy nem is ragaszkodik a társaságához, és Levente majd nyugodtan elücsöröghet egymagában. Ám ahogy belépett a pubba, Lila észrevette őt, és integetett neki.
– Szia, Levi! – köszönt barátságosan. Egy barna hajú fiúval ült egy asztalnál.
– Sziasztok! – felelte Levi bátortalanul. Miután megrendelte a sörét, önkéntelenül is visszanézett rájuk. Lila biztatóan mosolygott rá, ebből a fiú arra következtetett, hogy odaülhet az asztalukhoz. Bár Levente most szívesebben lett volna egyedül, de nem akarta megsérteni a lányt, ezért hát csatlakozott hozzájuk.
– Hadd mutassam be neked Oszkárt! – szólalt meg Lila, a mellette ülő fiú felé intve. – Oszkár, ő Levi.
– Fodor Oszkár – nyújtotta a kezét az idegen.
– Borbély Levente.
– Oszkár egy volt iskolatársam a gimnáziumból – mesélte Lila. – Néha ő is beül ide Roxival meg velem iszogatni.
Az említett kedvesen, tartózkodón mosolygott Leventére. Első ránézésre elég visszafogottnak és zárkózottnak tűnt, de barna szeme barátságos melegséget sugárzott.
– Kicsit extrém a csaj, nem? – biccentett Lila felé, aki elnevette magát.
– Na igen, szegény Levit tegnap sokkoltam is a kinézetemmel – mondta.
– Azért ezt így nem mondanám – szabadkozott Levente.
– Ne mentegetőzz, én is sokkot kaptam tőle, amikor először feltűnt a gimiben, pedig már végzős voltam – vigyorgott Oszkár. – De aztán meglepő módon ő lett az egyik legjobb barátom.
– Az osztályában nem igazán találta a helyét – tette hozzá Lila.
– Ismerős érzés – mondta Levi óvatosan.
– Te is nehezen barátkozós típus vagy? – kérdezte Oszkár értőn.
– Igen, eléggé. Igazából ebben a pubban lassan több embert ismerek meg, mint eddigi életemben együtt véve.
Oszkár és Lila kuncogott.
– Jó, ha az ember időnként ismerkedik – mondta a lány.
– Igen, csak… – Levente zavartan elhallgatott.
– Mondd nyugodtan – biztatta Lila.
– Nos… de ez maradjon köztünk, jó?
– Persze.
– Szóval Antonék társasága nekem néha kicsit… sok – fogalmazott Levente.
– Megértem, hidd el – mondta Oszkár. – Amikor először találkoztam velük, Anton úgy megsértett, hogy utána két hétig nem voltam hajlandó idejönni.
– Így volt – kuncogott Lila. – Pedig Anton nem is volt olyan durva… magához képest.
– Anyámasszony katonájának nevezett – morogta Oszkár. Levente akaratlanul is elnevette magát, olyan mulatságosan hangzott ez a mondat. Aztán bocsánatkérően pislogott Oszkárra, de a fiú is mosolygott.
– Nyugi, már túltettem magam a dolgon. Azóta mondhatni haverok vagyunk, de néha engem is lefárasztanak.
– Jó, hát van egy stílusuk, főleg Antonnak – ismerte el Lila. – De azért a maguk módján szerethetőek.
– Persze, jó arcok – vágta rá gyorsan Levi. – Nem is azért mondtam… kedves tőlük, hogy a szárnyaik alá vettek…
– Nem mintha lett volna más választásod, mi? – jegyezte meg Oszkár, mire mindhárman felnevettek.
– Igen, azért kicsit megijedtem, amikor Anton a semmiből odaállított hozzám – mesélte Levente.
– Meghiszem azt! – biccentett Oszkár. – Van egy határozott fellépése, meg aztán azok az izmok… – Teátrálisan megborzongott.
Levi szélesen mosolygott. Már sokkal nyugodtabbnak érezte magát, mint amikor ideért. Oszkár egyre szimpatikusabbá vált számára, ő sokkal inkább olyan típusú srác volt, mint ő maga.
– És ti… együtt vagytok? – kérdezett rá, Lila és Oszkár kettősére utalva.
– Nem! – vágták rá egyszerre, majd összenevettek.
– Lila édes csaj, de nem a zsánerem.
– Meg aztán már olyan régóta vagyunk barátok, szinte a bátyámként szeretem Oszit – tette hozzá a lány.
– Viszont Lila mesélte, hogy te egy lány miatt vagy itt – vetette fel Oszkár.
– Tényleg? – pislogott Levente. Nem számított rá, hogy ez a téma ennyire megelőzi őt.
– Bocsi, csak szóba jött – szabadkozott Lila. – Meséltem, hogy tegnap új srác csapódott a brancshoz, és hogy minden nap jössz, mert keresel egy lányt, akivel itt találkoztál.
– Nem sokkal azelőtt mesélte, hogy felbukkantál – mondta Oszkár.
– Értem. Semmi gond – nyugtatta meg Levi a lányt, aki megkönnyebbülten elmosolyodott. – Valóban egy lányt kajtatok őrült módjára.
– Úgy mondod ezt, mintha klinikai eset lennél – nevetett Oszkár. – Pedig nincs ebben semmi különös. Én is voltam egyszer hasonló helyzetben.
– Komolyan? – nézett fel Levente döbbenten.
– Igen. Úgy két-három évvel ezelőtt láttam egy nagyon szép lányt a buszon, de nem mertem megszólítani. Utána hetekig utaztam ugyanazzal a járattal ugyanabban az időpontban, hátha újra belefutok.
– Tisztára, mint a Keserű méz című filmben! – kotyogott közbe Lila.
– És mi lett a vége? – érdeklődött Levi.
– Végül egyszer újra felszállt arra a buszra a lány, de sajnos a pasijával – mosolygott Oszkár keserűen. – Úgyhogy így jártam.
– Hupsz – kommentálta Lila röviden, majd csilingelő hangon felkacagott.
Levente is mosolygott. Napok óta először úgy érezte, mégsem ment el teljesen az esze. Jó érzés volt olyan emberrel beszélgetni, aki átérzi a helyzetét, aki megélt már hasonlót. Éledezni kezdett benne a remény, hogy Oszkárral esetleg barátok lehetnének. Vele és Lilával sokkal könnyebb volt társalogni, mint az Anton-Rajmund duóval.
– És mivel foglalkozol, Levi? – tudakolta Oszkár.
– Szabad bölcsészetet tanulok. És te?
– Hát, hol ezzel, hol azzal. Nem volt kedvem érettségi után továbbtanulni, úgyhogy dolgozom, ahol éppen tudok. Jelenleg egy nemzeti dohányboltban vagyok eladó.
– Jó neked. Én is próbálok elhelyezkedni, de nem könnyű. Valahogy nem találom a helyemet – vallotta be Levi.
– Vagyunk ezzel így jó néhányan – vigasztalta Oszkár. – Nekem is volt olyan időszakom, amikor vagy fél évig nem találtam semmit. Az a szerencsém, hogy apám elég jól keres, így nem nyaggat a dologgal, hagyja, hogy megkeressem a magam útját. Igazság szerint kicsit letojja a fejemet, de jobb, mintha rám szállna.
– Bár az én anyám is letojna! – sóhajtott Lila. – Amint végeztem az OKJ-val és sikerül valami normális melót találnom, lelépek otthonról. Roxival tervezzük, hogy közösen veszünk ki egy albérletet valahol.
– Én szerintem csak akkor költözöm el apámtól, ha lesz valakim, akivel komolyra fordul a kapcsolatunk – tűnődött Oszkár. – Addig igazából nincs értelme, hiszen a fater alig van otthon, szinte most is olyan, mintha egyedül élnék. Felesleges lenne külön albira költenem.
– Nos, én tegnap ezügyben eléggé le lettem tolva – szólalt meg Levente, és még mindig rosszul érezte magát a dolog miatt.
– Hogyhogy?
– Anton – húzta fel a szemöldökét Lila.
– Ó, jaj! Mi volt?
– Én külön élek a szüleimtől, de ők fizetik nekem az albérletet, amíg nem sikerül rendesen elhelyezkednem valahol, és a saját lábamra állnom.
– Értem – kommentálta Oszkár. Levente felkészült a beszólásra, de az elmaradt.
– Anton gyakorlatilag megvádolt azzal, hogy a szüleim pénzén élek, és hogy ennyi erővel otthon is ülhetnék.
– Hát figyelj, a felvetés jogos – kezdte Oszkár. – De Antonnak mégis mi köze van a te életedhez? Nyilván oka van, hogy ezt a megoldást választottátok, és amíg a szüleidnek is megfelel így, meg belefér nekik, akkor miért ne?
– Így van, egyetértek! – helyeselt Lila.
– Amúgy eléggé nyomaszt a dolog – vallotta be Levi őszintén. – Utálom ezt a helyzetet, szeretnék már teljesen leválni a szüleimről.
– Körbekérdezhetek az ismerősök között, tudnak-e valahol állást – javasolta Oszkár.
– Azt nagyon megköszönném!
– Milyen munkakör érdekelne?
– Nem tudom, igazából nem vagyok válogatós ezen a téren. Csak az a fontos, hogy tudjam mellette folytatni az egyetemi tanulmányaimat.
– Rendben, megérdeklődöm majd.
– Köszönöm!
Lila az órájára pillantott.
– Srácok, nekem most mennem kell. Még van pár elintéznivalóm a városban, holnap meg korán kelek.
– Rendben. Te még maradsz? – fordult Oszkár Levihez.
– Igen, még elég korán van, és…
– Ja, igen, a lány – mosolyodott el a fiú. – Hát, segítek a leselkedésben, ha gondolod.
– De csak ha nincs dolgod…
– Nincs. Ma már letudtam a műszakomat, holnap pedig szabadnapos vagyok.
– Oké, akkor szívesen veszem a társaságodat – mosolyodott el Levente.
– Jaj, skacok, tök jó, hogy így kijöttök egymással! – csicseregte Lila, azzal búcsúpuszit nyomott Oszkár arcára – majd Leviére is, a fiú legnagyobb döbbenetére. Enyhén elpirult.
– Nagyon közvetlen lány – nézett Oszkár a távozó Lila után. – Pedig amikor először találkoztam vele a suliban, azt hittem, keresztben lenyel, hiába fiatalabb nálam négy évvel. Nagyszájú, szókimondó csajnak gondoltam, de az extrém kinézete ellenére csupa bűbáj.
– Tényleg az – értett egyet Levi. – És az a Roxi, akit már említettetek?
– Háááát, ő azért elég nagyszájú időnként – vigyorodott el Oszkár. – Meg igencsak vadóc, de őt is nagyon kedvelem. Még Lila révén ismertem meg, az ő legjobb barátnője régóta. Na, én hozok még egy kört, te is kérsz?
– Igen, köszönöm!
A két fiú nagyon megtalálta egymással a közös hangot, és végigbeszélgették az estét. Kiderült, hogy ugyanabba a korosztályba tartoznak, hiszen Oszkár mindössze egy évvel idősebb Levinél. Sok mindenben egyezett az ízlésük, hasonló műfajú filmeket és zenéket kedveltek. Hozzá hasonlóan Oszkár sem egy nagy társasági ember, jobban szeret otthon ücsörögni, hacsak Lila karon nem ragadja, hogy elcipelje őt valamerre. Csupa szeretettel beszélt a lányról, érződött, hogy tényleg egyfajta szoros, testvéries viszony áll fenn köztük.  
– Bár van vér szerinti testvérem, egy bátyám – mesélte Oszkár. – De mintha tűz és víz lennénk. Sosem jöttünk ki jól, gyakran kigúnyolt, amiért otthon ülök vagy mert nincs társaságom, míg ő nagykanállal falja az életet. Szerencsére pár éve már elköltözött otthonról, és azóta nemigen tartjuk a kapcsolatot.
- Én egyke vagyok. Más, egyedüli gyerekként felnőtt emberektől mindig azt hallom, mennyire vágytak egy testvérre, de nekem jó volt egyedül.
- Hidd el, jobban is jártál – veregette meg a vállát Oszkár. – Egy undok bátynál nincs rosszabb, a nővérek örökké kisöcsiként fognak kezelni, a húgokért folyton aggódni kell és testőrködni mellettük, az öcsik pedig… hmmm, arra már nem is emlékszem, mit mondtak azok az ismerőseim, akiknek öccsük van.
- Nem baj, ez így már meg is győzött – nevetett Levi.
Annyira jól elbeszélgettek, hogy a lány, akit keresett, szinte teljesen kiment a fejéből. Persze azért fél szemmel figyelt a pub jelenlévőire, és mindig odakapta a fejét a bejárathoz, ha új vendég érkezett, de igazság szerint most jobban lekötötte őt az újonnan szerzett ismeretség.
Amikor kora hajnalban kiléptek a pubból, Oszkár odafordult hozzá.
- Örülök, hogy megismertelek – nyújtotta a kezét, amit Levente elfogadott, és megszorította.
- Én is. Komolyan. Jó volt beszélgetni.
- Szerintem is – mosolygott Oszkár. – Majd megismételjük. Most már szívesebben jövök majd ide, így, hogy Antonék mellett akad egy normális srác is.
Cinkosan összenevettek, azzal elköszöntek egymástól. Miközben Levi hazafelé ballagott, izgatott boldogságot érzett a szívében. Talán nem véletlenül keveredett be a pubba, és nem véletlenül látta meg a szőke lányt sem. Itt valahogy olyan érdekes embereket ismer meg. Lehet, hogy most egy leendő igaz barátra talált Oszkár személyében, és Lila is nagyon kedves. Ha megtalálná a lányt a bárból, akkor talán egy gyönyörű új szerelem is beköszönthetne az életében…