Levinek szombat délelőtt igencsak fájt a feje a másnaposságtól. Nem szokott hozzá, hogy ennyi italt fogyasszon egy este leforgása alatt. Napközben igyekezett pihenni, filmet nézett, zenét hallgatott. Estefelé aztán felöltözött, és elindult a pubba, szinte már berögzülten, megszokásszerűen. Bár sejtette, hogy az előző esti ivászat után senkit nem talál majd ott a társaságból, így hát ezúttal egymagában lesz. De a tudat, hogy a keresett lány bármelyik nap felbukkanhat, már szinte észrevétlenül beleivódott, tanult reflexként vitte őt újra és újra vissza a helyre. Úgy tervezte, csak egy rövid időre benéz, aztán haza is megy, mert a másnapi tennivalóinak már pihentebben szeretett volna nekiindulni.
Bár az előző esti kis társaságból valóban nem talált ott senkit, de azért látott egy ismerős arcot: Elena ült a bárpultnál. Lábát elegánsan keresztbe tette, amitől rövid, fekete ruhája kihívóan felcsúszott, haját pedig ezúttal kibontva viselte. Látszólag közönyösen ücsörgött, de azért időnként lopva körbehordozta a tekintetét a pub vendégein. Ahogy Levente rábámult, belemart szívébe a bűntudat. Még mindig szégyellte magát a korábban történtek miatt. Ezért aztán vett egy mély levegőt, majd határozottan odasétált Elenához. Ahogy mellé lépett, a nő odakapta a fejét. Szeme összeszűkült.
- Mit akarsz? – vetette oda barátságtalanul.
- Szeretnék bocsánatot kérni – felelte Levi határozottan.
- Miért?
- Amiért olyan hülyén reagáltam le a közeledésedet pár napja. Meg amiket mondtam.
Elena néhány másodpercig bizalmatlanul, szinte gyanakodva fürkészte Levi arcát. Aztán ingerülten sóhajtott egy aprót.
- Nem te tartozol bocsánatkéréssel, hanem az a bunkó Anton. De azért kösz. Most viszont hagyj magamra, kérlek, mert ha itt téblábolsz, tuti nem jön ide senki. Hacsak nem gondoltad meg magad, és te akarsz szobára vinni – fűzte még hozzá mintegy mellékesen, de már el is fordult Leventétől.
- Jó, hagylak, csak kérek magamnak italt – motyogta a fiú, azzal rendelt magának egy pohár almalevet. Az előző este után most nem kívánta az alkoholt. Miután megkapta az üdítőt, indult volna, hogy leüljön egy asztalhoz, de ahogy Elenára siklott a pillantása, elbizonytalanodott. A nő még mindig közönyösen nézett maga elé, mégis volt valami az egész dacos testtartásában, ami mintha azt üvöltötte volna, igenis több van emögött a viselkedés mögött.
- Nem értem, miért csinálod ezt – csúszott ki Levi száján.
- Mit? – nézett rá Elena összevont szemöldökkel.
- Mi vezet téged arra, hogy idegen férfiakat szedj össze, és mindig mással legyél?
Na, ezt talán nem kellett volna így kimondani, korholta magát Levente belül. Végül is mi köze hozzá? Elenától is valami hasonló visszavágást várt, ám a nő hirtelen mintha megdermedt volna: arca elsápadt, tekintete kifürkészhetetlenné vált. Némán bámult a fiúra, aki kezdte kényelmetlenül érezni magát.
- Ne haragudj – mondta. – Ez nem tartozik rám.
Azzal fogta az italát, és elsétált a pulttól. Leült az egyik sarokban lévő asztalkához. Hamar megállapította magában, hogy nagyon furcsa most egyedül lenni. Szinte már elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy társaság nélkül ücsörögjön itt, pedig az első három napban így tett, mielőtt Anton megszólította. Azon kapta magát, hogy hiányoznak neki az itt megismert emberek. Milyen jó is hallgatni a csacsogásukat, hozzászólni egy-egy gondolatukhoz, vagy csak csendben megélni az érzést, hogy végre tartozik valahova… Ráadásul egyre kevesebbet gondolt arra a szőke lányra. Talán fel is adhatná a dolgot. De hátha mégis belép valamelyik napon, és ő végre megszólítja, aztán pedig kiderülhetne végre, van-e egymással dolguk vagy nincs.
És mi van, ha már nem is miatta jár ide, hanem a többiek miatt?
Elmélkedéséből az szakította ki, hogy odaléptek az asztalához.
- Leülhetek? – kérdezte Elena. Levi csodálkozva felvonta a szemöldökét.
- Persze – mutatott helyet. Fogalma sem volt, mit szeretne tőle a nő, de legalább nem ücsörög tovább egyedül.
Elena egy koktéllal a kezében letelepedett Leventéhez. Bizonytalanul rápillantott a fiúra, majd a poharára szegezte a tekintetét.
- Öhm… Hogyhogy idejöttél? – puhatolózott Levi. Remélte, hogy nem megint egy egyéjszakás kalandra ajánlkozna fel, mert kínos lett volna ismét visszautasítani.
Elena tűnődve megkavarta a koktélt a szívószállal.
- Tudod, az a fura… Hogy ezt még senki nem kérdezte meg – felelte végül.
- Mármint?
- Hogy miért csinálom, amit csinálok. Csak szó nélkül elkönyvelnek egy könnyen kapható nőcskének, és erre természetesen rá is szolgáltam. De az előbb a pultnál, amikor megjegyezted, hogy te ezt nem érted, akkor döbbentem rá, hogy soha senki nem érdeklődött felőlem, a dolgaim miértje felől.
- Nos… én megkérdeztem – mondta Levi óvatosan.
- Igen. De érdekel is, vagy csak költői kérdés volt?
- Érdekel – felelte Levi őszintén. Mert így is volt. Látott valamit Elenában, valami rejtett dolgot, és a lány most is egy teljesen más arcát mutatta. A pultnál még egy dacos, kemény és határozott nőként ült, most azonban mintha ez az álarc leolvadt volna.
- Hű, hát… nem könnyű erről beszélni – motyogta, majd belekortyolt az italába.
- Nem is muszáj – mondta Levente gyorsan. – Mármint, nem akarlak faggatni vagy ilyesmi. De ha szeretnél beszélni róla… Akkor szívesen meghallgatlak.
- Oké.
Néhány pillanatig csendbe burkolózva ültek. Aztán Elena mély lélegzetet vett.
- Nem voltam én mindig ilyen. Sőt… Sokáig nem is volt párkapcsolatom, egészen húszéves koromig. Jelentkezők persze akadtak, de valahogy sosem tudtam mit kezdeni az érzelmi dolgokkal. Aztán húszévesen megismerkedtem egy pasival, és összejöttünk. Szerettem… jó, nem olyan megőrülősen, ahogy az emberek erről beszélni szoktak, de úgy éreztem, jó párost alkotunk. Öt évig voltunk együtt, el is jegyzett. Tavaly lett volna az esküvőnk. – Elena elhallgatott, sóhajtott egy aprót, és felhajtotta a maradék italát.
- Mi miatt maradt el? – kérdezte Levente halkan.
- Kiderült, hogy megcsal – felelte Elena keserűen. – Már jó ideje viszonyt folytatott valakivel. És amikor számon kértem… Akkor… Még az a féreg tiport sárba. Még neki állt feljebb. Közölte velem ugyanis, hogy csapnivaló vagyok az ágyban, és nem várhatom el, hogy ő ezzel megelégedjen… Hogy úgy fekszem alatta, mint egy darab fa, és nem érezni rajtam, hogy élvezném.
- Basszus, mekkora szemét! – szakadt ki az elhűlt Leviből. – Az eszébe sem jutott, hogy ő csinál valamit rosszul?!
- Hát, ez az… nekem ő volt az első az életemben, vele vesztettem el a szüzességemet. És igaz, tényleg nem tudtam átadni magam a dolognak… valahogy úgy éreztem, ez így nem az igazi, de nem volt viszonyítási alapom. Úgy voltam vele, majd csak megszokom és jobb lesz. Mindegy, az esküvő le lett fújva, a kedves vőlegényem lelépett, én meg ott maradtam darabokra törve. Mintha az a kevés nőiesség is romba dőlt volna bennem, ami egyáltalán volt. Eleinte csak ültem otthon, és próbáltam megemészteni a dolgokat. Aztán egy napon elkapott a düh, a bosszúvágy, a harag, minden ilyen keserű, negatív érzés. És… Azóta csinálom ezt.
- És már… öhm… Szóval jobb?
- Igen. Persze, nem rögtön az első alkalommal váltam egy szexéhes csajjá. Idő volt, míg elkezdtem élvezni, azóta viszont nem tudok leállni. Egyszerűen… Erre van most szükségem. Hogy nőnek érezzem magam.
- Egy jól működő párkapcsolatban is annak kellene, hogy érezd magad – jegyezte meg Levi óvatosan. Igaz, nem volt túl sok tapasztalata ezen a téren, de ő így képzelte a dolgot.
- Igen, csak éppen most képtelen vagyok párkapcsolatra. Nem érzek semmit. Olyan, mintha kiradírozták volna belőlem az érzelmeket. Most csak akkor érzem jól magam a bőrömben, ha szexelek.
- És miért mindig mást szedsz fel? Miért nem alakítasz ki egy emberrel kötetlen kapcsolatot, ami csak a szexre épül? – Alig néhány nappal ezelőtt Levente nem hitte volna, hogy ilyen kérdéseket fel mer tenni, pláne nem Elenának. Ám ezúttal valahogy oldott volt a légkör, úgy tűnt, Elena sem bánja ezeket a kérdéseket, sőt, talán éppen arra vágyik, hogy feltegyék neki őket.
- Jogos a felvetés – biccentett Elena. – És próbáltam is. De az a baj, hogy egy idő után elkerülhetetlen a kötődés a másik fél részéről. Jártam már úgy, hogy egy sráccal ilyen szexkapcsolatban voltunk, aztán előállt azzal, hogy ő belém szeretett, és többet akar ennél… Én pedig szörnyen sajnáltam a dolgot, és bűntudatom volt, pedig már az elején letisztáztam a játékszabályokat. És ő hiába akart többet, továbbra sem éreztem semmit. Ha csak egy-egy éjszaka erejéig találkozom a férfiakkal, nem kell tartanom ilyen helyzettől.
- Azt hiszem, értem.
- Tényleg? – nézett rá Elena.
- Igen – bólintott Levente határozottan. – Teljesen érthető, ahogy elmondtad. Legalább nem hitegetsz senkit.
Elena elmosolyodott. Levi még sosem látta őt mosolyogni, ettől a lány egész arca megváltozott, sokkal puhábbá, bájosabbá váltak a vonásai.
- Örülök, hogy valaki végre megért. Rendes srác vagy.
Levente bátortalanul visszamosolygott rá. Elena lepillantott a kiürült poharára.
- Nem bánnád, ha innék még egyet? – pillantott Levire.
- Nem, nyugodtan.
- Úgy értem… visszajöhetek még dumálni?
- Persze.
- Szuper.
A nő felkelt, és a pulthoz lépett, hogy leadja a rendelését. Levente elgondolkozva szürcsölt bele a gyümölcslevébe. Maga sem gondolta volna, de kezdte szimpatikusnak látni Elenát. Újfent meggyőződött róla, hogy nem szabadna első látás alapján ítélni. Hiszen ki tudja, melyik ember mögött milyen történet húzódik meg. Néhány nappal ezelőtt Antonék egy szexmániás, kemény nőnek írták le Elenát, és akkor Levente igencsak megrettent tőle. Pedig így, hogy végighallgatta a történetét, egészen más színben látta a dolgot. Végiggondolván a hallottakat, úgy vélte, Elena a körülményekhez képest jó megoldást választott. Mert nem csapja be sem önmagát, sem másokat, tudja, hogy most erre van szüksége, így dolgozza fel a törést, ami a nőiességén esett.
Elena visszatért az újabb koktéllal, és leült.
- Közben rájöttem, hogy még a nevedet sem tudom – szólalt meg.
- Jaj, tényleg, bocsánat! Levente vagyok – nyújtotta a kezét a fiú.
- Elena – fogtak kezet röviden. – Bár én már be lettem neked mutatva, gondolom.
- Tényleg sajnálom azt a múltkorit. Alapvetően azért jöttél szóba, mert keresek egy lányt, akit itt láttam úgy egy héttel ezelőtt. És amikor elmondtam Antonéknak, hogy nézett ki, azt hitték, rólad beszélek.
- És gondolom, rögvest figyelmeztettek is, hogy én miféle némber vagyok – fűzte hozzá Elena keserű mosollyal.
- Hát, nem éppen így…
- Mindegy. És meglett a lány?
- Nem. Igazából azóta minden nap eljöttem ide, hátha újra találkozom vele.
- Tyű. Ez aztán a kitartás! Szerelem első látásra?
- Az éppen nem… Viszont nagyon megtetszett, és jó volna megismerni.
- De mi van, ha mondjuk újra találkoztok, és kiderül, hogy egyoldalú a dolog?
- Fel vagyok rá készülve. Legalábbis próbálok. De legalább akkor pont kerülne a történet végére. Így viszont folyton azon rágom magam, hogy mi lett volna, ha… Mert hát gyáva voltam, és nem mertem leszólítani.
- Aha. Nehéz dolog ez a leszólítás.
- Jó, igen, tudom, hogy béna vagyok – dünnyögte Levi.
- Dehogy is! Nem gúnyból mondtam, tényleg nehéz.
Levente csodálkozva nézett Elenára, de a lány arca komoly volt.
- Persze, elképzelve könnyűnek tűnik – folytatta. – Hiszen csak egy rövid mondat. De valójában ijesztő, mert félünk a visszautasítástól, vagy hogy nevetség tárgyává válunk. Ne tudd meg, hányszor volt, hogy szemeztem egy pasival, szuggeráltam, hogy jöjjön már oda hozzám, és szólítson le, de vagy nagyon sokára vette rá magát, vagy nem is lépett végül. Pedig látszott, hogy bejövök neki. Lassanként hozzászoktattam magam, hogy néha én kezdeményezzek a kinézett embernél, de ugyanúgy tartok attól, hogy kosarat kapok.
- Nem gondoltam volna, hogy neked is vannak ilyen félelmeid.
- Pedig vannak.
- Nos… Igen, én is emiatt szalasztottam el azt a lányt. Egyszerűen nem tudtam, mit mondjak, hogyan viselkedjek, hogyan ne csináljak hülyét magamból. Kicsit félek is, hogy ha esetleg újra látom, megint elszúrom.
- Csak nem fogod… Gondolj arra, hogy nem vagy egyedül ezekkel a félelmekkel. Meg hogy nincs nagy tétje, nem dől össze a világ, ha mégis nemet mond.
- Igyekszem.
- És hogyhogy Antonékkal lógsz? Nem tűnsz olyannak, mint akinek közös témái vannak velük.
- Igazából ők hívtak oda magukhoz. Nincs velük bajom, csak nem igazán tudok miről beszélgetni velük. Viszont félig-meddig általuk több embert is megismertem a héten, akik szimpatikusak. Talán még láttad is őket itt, törzsvendégek.
- Lehet.
Egy rövid időre elhallgattak.
- Akár… ha gondolod, és látsz minket, te is odajöhetnél – vetette fel Levi halkan.
Elena kifejezéstelen arccal nézett maga elé.
- Nem tudom, szerintem egyelőre kihagyom. Ha meg Antonék is ott vannak, akkor pláne. De azért kösz.
- Oké. – Levente igyekezett témát váltani. – És amúgy mivel foglalkozol?
Elena ránézett, és elmosolyodott.
- Találd ki! – felelte játékosan.
- Most tényleg?
- Igen. Kíváncsi vagyok, mire tippelsz. Szerintem engem elnézve nem lehet nehéz kitalálni.
- Csak nem vagy hivatásos…? – hebegte Levi elkerekedett szemmel, aztán a szája elé kapta a kezét. Basszus, ez hogy csúszhatott ki belőle?
Elena meghökkenten pillantott rá, majd kitört belőle a nevetés. Őszintén, szívből jövően kacagott.
- Oké, ez magas labda volt!
- Bocsánat – szabadkozott Levi, de képtelen volt nem vigyorogni, Elena hirtelen jött jókedve rá is átragadt.
- Nyugi, nem vagyok prosti. Találgass tovább!
Levente végignézett a nőn. Festett szőke, ápolt haj, tökéletes smink, csinos alak és ruhák.
- Hmmm… Valamilyen csajos dolog? Mondjuk… szépségszalon?
- Talált.
- Fodrász? – tippelt Levi.
- Nem. Kozmetikusként dolgozom. Ügyes! Neked meg olyan egyetemista fejed van.
- Az vagyok.
- Mit tanulsz?
- Szabad bölcsészetet. Szóval gőzöm nincs, mi lesz belőlem, ha nagy leszek.
Elena újra felnevetett, Levi pedig csatlakozott hozzá. Örült, hogy sikerült jókedvre derítenie a lányt.
Még jó fél órát beszélgettek mindenféle témáról. Elena jó partnernek bizonyult ebben, sok mindenről volt saját véleménye, és érdeklődve hallgatta Levente meglátásait is. Végül a fiú úgy döntött, ideje hazamennie.
- Elköszönök – tápászkodott fel.
- Rendben. Én még maradok. – Elena is felállt, hogy elbúcsúzzon Leventétől. – Köszönöm, hogy meghallgattál.
- Én köszönöm, hogy a bizalmadba fogadtál. Aztán jó vadászatot! – kacsintott Levi.
- Köszi – mosolygott Elena.
Levente jó érzéssel a szívében indult haza. Nagyon örült, hogy tisztázták Elenával azt a kínos történetet, és annak is, hogy a személyében egy újabb szimpatikus embert megismerhetett. Sokkal jobb volt a lányt igazi valójában látni, mintsem olyannak, amilyennek elsőre mutatja magát.
Jó hely ez a pub!