- Csinálok én kedvet… - susogtam, és újra simogatni kezdtem volna, ő viszont felpattant az ágyról.
- Azt kértem, menj el! – jelentette ki határozottan. – Jó csaj vagy meg minden, de semmi kedvem kefélni. Pihenni akarok, érted?
Ezzel elfordult tőlem, és kiment, jelezve, hogy részéről vége a beszélgetésnek. Én meg úgy éreztem magam, mint akit nyakon öntöttek egy vödör jéghideg vízzel.
Fogalmam sem volt, mit tegyek. Mint aki félálomban van, elkezdtem felszedegetni a földről a ruháimat, és öltöztem, de közben lázasan járt az agyam. Nem mehetek el innen! Ha most kimegyek, bármikor elkaphatnak. Te jó ég, és mi lehet szegény Emmával? Talán őt is elzavarták, és már az utcán csatangol védtelenül? A rohadt életbe, mit tegyek?! Nem rukkolhatok elő az igazsággal, nekik semmi közük a zűrjeinkhez. Akárhogy törtem a fejem, leblokkoltam, egyszerűen totál beledermedtem a sokkba.
- Még mindig itt vagy? – hallottam Bret hangját, miközben visszalépett a szobába. Másodperceim maradtak hátra. Hamarosan bedühödik, amiért nem léptem le a kérésére, és kidobat a biztonságiakkal. Tudtam, hogy minden maradék erőmre szükségem van, de a lábamból kiszaladt az erő, reszketni kezdtem, és a földre roskadtam. Két kézzel szorítottam a fejemet, és kétségbeesetten próbáltam mentőötletet kitalálni.
- Hahó! – Bret odalépett hozzám, leguggolt, fél kézzel átkarolt, és kicsit megrázott. – Minden oké? Rosszul vagy?
Csak bólogatni tudtam, mert már tényleg a hányinger kerülgetett.
- Gyere, állj fel onnan! – Felsegített, odatámogatott egy fotelhez, és leültetett. Ő velem szemben, az ágy szélén foglalt helyet.
- Hívjak orvost?
- Ne, nem kell.
- Akkor meg mi a baj?
Őszintének kell lennem. Nincs más választásom.
Nagyon mélyet sóhajtottam, aztán felemeltem a fejemet, és egyenesen a szemébe néztem.
- Bret – kezdtem nagyon halkan. – Ne küldj most el, kérlek! A barátnőmet és engem üldöznek. Valójában nem groupie-ként jöttem most hozzád, hanem menekülésben vagyunk, és ez az egy ötlet jutott eszünkbe.
- Tessék? – nézett rám értetlenül. – Mégis ki elől menekültök?
Erősnek kellett maradnom, habár éreztem, hogy egyre jobban elgyengülök.
- Elmondok mindent. Emma a legjobb és legrégebbi barátnőm. Nagyon sok húzós dologban támogattuk már egymást. Emma néhány hónappal ezelőtt rossz emberbe szeretett bele. A srácnak zűrös ügyei vannak, de amikor verni, terrorizáni kezdte Emmát, azt már én sem nézhettem tétlenül. Addig-addig győzködtem őt, mire végre rászánta magát a szakításra.
- És?
- És ez a pasijának nagyon nem tetszett. Merthogy őt nem lehet elhagyni. Emellett elkezdett hibáztatni, hogy biztos én beszéltem tele Emma fejét, ezért engem is zaklatni kezdett.
Megremegtem a még viszonylag friss emlékek hatására.
- Most meg üldöztet minket, világos, miért. Hogy el legyünk téve láb alól. Nem… nem volt jobb ötletem, minthogy idejöjjünk, mint…
- Állj! – szakított félbe Bret. – Honnan tudjam, hogy ezt nem most találtad ki? Sokan mindent megtesznek ám, csakhogy egy ismert emberrel szexelhessenek.
Na, ezt könnyen tudom bizonyítani. Előhúztam farzsebemből a mobilomat, felálltam, és bizonytalanul Bretre néztem.
- Odaülhetek melléd? Megmutatnám…
- Gyere.
Helyet foglaltam mellette, megnyitottam az sms-eimet, és odaadtam neki a telefont. Csupa fenyegető üzenet volt Jacktől. Bret összehúzott szemöldökkel olvasta végig őket.
- Durva – kommentálta.
- Van még valami… - Átnyúltam a karja felett, megkerestem a videókat, és elindítottam egyet.
Bret elhűlten bámulta. Egy rejtett kamerás felvétel volt arról, amint Jack bántalmazza Emmát. Összeszorult a szívem barátnőm láttán.
- Ezt azért rögzítettük, hogy elmenjünk vele a rendőrségre… most meg fogalmam sincs, mi lehet Emmával, rettenetesen félek, hogy őt is elküldhették, és… és…
Nem bírtam tovább. Ritkán sírok és keveset, de akkor eltört a mécses. Kezembe temettem az arcomat, vállam pedig rázkódott a zokogástól.
- Hé, hé… - Bret finoman átkarolta a vállamat, és magához vont. – Nyugodj meg, lehet, hogy a barátnőd és Shifty remekül elvannak.
- Nem tudom… - szipogtam, és közben zsebkendőt kerestem elő. – Ő hozzám képest, szóval… sosem csinált ilyet, hogy számára idegenekkel lefekszik. Neki csak az exe volt az életében úgy. Fogalmam sincs, hogy boldogulhat. Nem tudja, hogy kell egy groupie-nak viselkednie.
- De te tudod – állapította meg Bret.
- Igen. Én már voltam groupie. Nincs értelme tagadnom.
- Hogy hívnak? – kérdezte hirtelen.
- Tina.
- Szóval, Tina, eléggé benne vagytok a slamasztikában – ismerte el Bret. – Tehát azt mondod, itt őgyelegnek a nehézfiúk a környéken?
- Valószínűleg. Tudod, engem nem érdekelne már, velem mit akarnak – próbáltam könnyedén mondani, bár belül remegtem. – De Emma miatt nagyon aggódom.
- Utánanézhetünk, itt van-e még, vagy…
Ekkor újabb sms-em érkezett. Bret nyitotta meg, de láttam mellőle az üzenetet.
„Hol bujkáltok, szakadt lotyók? Azt hiszitek, nem fognak megtalálni titeket? Hiába bújtok el, meg menekültök ide-oda, a haverjaimat nem tudjátok lerázni. Emmát én magam fogom halálra erőszakolni, ami pedig téged illet, élvezettel nézem majd végig, ahogy kibeleznek és megcsonkítanak.”
Vadul remegni kezdtem.
- Oké, ez… - motyogtam, majd öntudatlanul kúsztam le az ágyról a földre. Ott a térdemet átölelve, összegömbölyödve remegtem tovább.
- Na, jó! – Bret felsegített a fotelre, aztán két kezébe vette az arcomat. – Figyelj rám! Felejtsd el azt az sms-t, vegyél mély lélegzetet. Kitalálunk valamit.
- Tényleg? – néztem rá elkerekedett szemekkel.
Végszóra kopogtattak, mire összerezzentem.
- Ne aggódj, ide biztosan nem juthattak be – csitított Bret, aztán felkelt, és ajtót nyitott.
Seth rontott be a szobába, oldalán Emmával. Hála Istennek! Bár Seth nagyon idegesnek tűnt, barátnőm pedig ijedtnek, de legalább itt volt még sértetlenül.
- Te mit tudsz erről a két csajról? – szegezte Seth a kérdést zenésztársának.
- Épp az előbb beszélgettem el Tinával.
Emma a tekintetemet kereste, én pedig csüggedtem néztem rá.
- Sajnálom – motyogtam. – El kellett neki mondanom…
- Tényleg üldöznek benneteket? – vágott közbe ingerülten Seth.
- Igen. Emma volt barátja és az ő haverjai ki akarnak minket csinálni – szipogtam.
- Hát ez kurva jó! És minket mi a francnak kellett ebbe belekeverni? – csattant fel Seth.
- Shifty, nyugi – csitította Bret.
- Kérlek titeket, ne haragudjatok! Nem volt más lehetőségünk akkor, gyorsan kellett döntenünk – sírta Emma, sőt, még én is elpityeredtem.
- Most mi legyen, Bret? – fordult Seth a zenésztársához, én pedig dobogó szívvel vártam válaszát.
- Szerintem hadd maradjanak ma éjjelre! Hátha úgy sikerül lerázniuk azokat a faszfejeket. Nem lenne szívem kirakni a lányokat az utcára azzal a tudattal, hogy bajba kerülhetnek.
- Te meg az a lágy szíved… Jó, legyen. Gyere, kiscsaj!
Ezzel Seth megragadta a barátnőm karját, és kivonszolta magával a szobából.
- Nem fogja bántani, ugye? – kérdeztem kétségbeesetten. – Olyan durván rángatta Emmát!
- Nyugi, nem lesz baj. Elég dühöngő típus, de sosem lenne képes bántani egy nőt. Hamar lecsillapodik.
- És most mi lesz? Mármint… tényleg maradhatunk ma éjjelre?
- Ezt mondtam, nem?
- Sajnálom, hogy belekevertünk titeket.
- Emiatt ne legyen bűntudatod. Nem a ti hibátok, hogy belefutottatok egy ilyen elmebetegbe.
Döbbenten bámultam őt. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen megértő lesz.
- Ha nem bánod, én most lezuhanyoznék – mondta Bret. – Te meg feküdj le nyugodtan, rád férne a pihenés – intett az ágy felé.
- De az a te ágyad, én elleszek a földön is…
- Ne csináld, elférünk ketten is abban az ágyban.
Ezzel felkapott egy törölközőt meg egy tusfürdőt, és elvonult a fürdőszobába.
Felkuporodtam a fotelbe, nekidöntöttem a fejem a támlának, és próbáltam elrendezni a gondolataimat. Egyszerűen őrület ez az egész… csak a szerencsén múlt, hogy Bret ennyire segítőkészen áll a helyzethez. Mi történt volna, ha máshol húzzuk meg magunkat? Mások rég kivágtak volna minket… És vajon mi lehet Emmával? Nagyon reméltem, hogy Shifty valóban lecsillapodott, és ő is megpróbálja empatikusabban megközelíteni a dolgot.
Ma éjjel itt maradhatunk, de mi lesz holnap reggel? Meddig fognak lesben állni Jack haverjai? Mi lesz velünk? Rettenetesen féltem, bár ezt még magamnak sem mertem bevallani. Emma így is nagyon ki van bukva, valamelyikünknek erősnek kell maradnia.
Fogalmam sincs, mikor bóbiskoltam el, de arra tértem magamhoz, hogy Bret finoman a karjaiba von, és felemel a fotelből.
- Mondtam, hogy feküdj le, kis butus – suttogta. Kábán nekidőltem a mellkasának, és beszívtam tusfürdőjének friss illatát. Bret lefektetett az ágyra, és éreztem, hogy betakargat.
- Ne menj el, félek… - motyogtam valami félálomszerű állapotban.
- Itt vagyok, ne aggódj.
Mellém feküdt, és megsimogatta a hajamat.
- Aludj csak. Nem lesz semmi baj – súgta, és olyan jólestek a szavai, elringatták a lelkemet, én pedig visszasüppedtem az álomtalan álomba…