Habozott még egy kicsit, végül bepötyögte, hogy „Boldog karácsonyt!”, és elküldte neki. Hevesen dobogott a szíve, és félt, hogy most mi lesz. Vajon válaszra fogja őt egyáltalán méltatni? Szörnyű lenne, ha Aida egész este az ő reakcióját várná, és nem érkezne felelet. Márpedig ez benne van a pakliban, a lánynak erre is fel kell készülnie lélekben. Talán mégsem kellett volna írni neki, akkor most nyugodtan ünnepelhetné a Karácsonyt.
A fenébe is, dehogy ünnepelné nyugodtan… Hiszen továbbra is a szívében hordozza a férfit, hiányolja őt, rengeteget gondol rá. Sehogy sem lett volna képes elengedni magát. Különben is, most már nincs mit tenni, elküldte, ez van.
A következő órákban igyekezett lekötni magát, besegített a fa díszítésébe és a főzőcskézésbe is. Közben sorra jöttek az ismerősöktől az sms-ek, amelyekben megköszönik és viszonozzák a kedves szavakat. Ezek mindig nagyon jólestek a lánynak, rendszerint izgatottan nyitotta meg az újabb és újabb üzeneteket.
Már közeledett a családdal való közös ünneplés, amikor még egy sms érkezett – Rafaeltől.
„Köszi, neked is! Ez a szám sajnos nincs meg. :(”
Aida értetlenül pislogott. Hozzászokott már ahhoz, hogy a férfi gyakran mintha másik nyelvet beszélne, de ehhez az üzenethez kellett néhány pillanat, hogy megértse. Rafaelnek tehát nincs meg az ő száma – törölte volna? Ez a gondolat nagyon rosszul esett neki.
Így viszont Rafael valószínűleg nem is tudja, hogy ő írt neki.
Forgatta a kezében a telefont, végül ennyit írt vissza:
„Pedig ugyanaz a telefonszámom, mint eddig.”
Hamar érkezett a válasz:
„Azt gondoltam, csak az én telefonkönyvem mondta be az unalmast.”
Vagyis akkor nem szánt szándékkal az ő számát törölte ki, hanem minden ismerősének elveszítette a telefonszámát? Aida lázasan agyalt, mint írhatna erre. Hagyja figyelmen kívül? Nem, arra sosem volt képes.
„Talán jobb is, ha nem tudod, ki vagyok.”
„Értem.”
Ennyi.
Aida mélyet sóhajtott, letette a telefont, és készülni kezdett az ünneplésre. Odalépett a ruhásszekrényéhez, kotorászni kezdett benne, végül kiemelt belőle egy flitterekkel díszített sötétzöld felsőt és hozzá a fekete ünneplőnadrágját. Éppen végzett az öltözködéssel, amikor újra megszólalt az sms-t jelző hang a telefonján.
„Nem tudok arról, hogy lennének ellenségeim. És érdekel.”
Te jó ég, Rafael nem tágít. Tudni akarja, kitől kapott üzenetet, és Aida tudta, hogy ezen a ponton már nem bújhat ki a válaszadás alól. Érezte, hogy ég az arca, keze remegett, mert hihetetlen érzés volt újra beszélni a férfival – bár ha megírja, ki ő, talán befellegzett az egésznek. Mindenesetre most már nincs visszaút.
„Aida…” – Ennyit írt neki.
- Aida! – kiáltott át az édesanyja a másik szobából. – Készen vagy már? Rád várunk!
- Igen, jövök!
Átment a többiekhez, de vitte magával a telefonját is. Iszonyatosan ideges volt és izgult, mit reagál Rafael – ha reagál egyáltalán.
Nekiültek a vacsorának. Minden nagyon finom volt, de a lány úgy érezte, öklömnyire zsugorodott a gyomra, ezért csak csipegetett, és közben percenként pillantott a mobiljára. Összerezzent, amikor végül megérkezett a Rafael válasza.
„Jaj, Te! Végre megszülted. Bár eddig is sejtettem. Miért lettél ellenség? :D”
Istenem, Rafael meg az ő sajátos nyelvezete, indokolatlan hangulatjelekkel…
Aida visszaírt, bár édesapja morgott amiatt, hogy a családi étkezés alatt a telefonjával van elfoglalva.
„Nem lettem ellenség. Csak mivel ki akartál lépni az életemből, ezért féltem, hogy nem örülnél, ha írnék neked. Nem szeretnélek terhelni.”
Ezután inkább félretette a mobilját, nehogy magára haragítsa az egész családját. Nagy nehezen magába erőltetett egy tányérnyi ételt, akadozva csevegett a többiekkel, és úgy tett, mintha minden rendben lenne. Pedig a fejében egyre csak Rafael járt. Aida úgy vette észre, nem zavarja a férfit, hogy írt neki. Mire gondolhat most?
Amikor végre túl voltak a családi vacsorán, szinte rárepült a telefonjára, amin két üzenet is fogadta, mindkettő Rafaeltől. Az egyik:
„Nem akartam kilépni. Magammal volt bajom.”
A lány levegő után kapkodott. Tessék? Fél évig nem beszéltek egymással, mert a férfi ezt kérte, és most kiderül, hogy nem is neki, Aidának szólt ez az egész?
Reszkető kézzel nyitotta meg a másik sms-t.
„És hogy vagy? Remélem, jobban, mint akkor.”
Most, hogy végre beszélünk, már jobban vagyok… - gondolta Aida.

Az sms-ezést interneten váltott üzenetek követték. Szenteste már nem beszéltek sokat, néhány semmitmondó sor, udvarias szavak.
Másnap, amikor Aida unatkozva ücsörgött a számítógép előtt, új üzenete érkezett Rafaeltől.
- Sajnálom.
Ennyit írt. Ez az egy szó azonban mindent magába foglalt. A lány szíve őrülten dobogott. Bár tudta, érezte, mire vonatkozik ez a bocsánatkérdés, azért megkérdezte:
- Mit?
- Azt, ami volt. De igazam volt.
- Miben volt igazad, és honnan tudod?
- Mert vén fasz vagyok, és töpörögtem az életben, többet, mint te.
Megint a korkülönbség! Aida sóhajtott egy nagyot, miközben szélsebesen pötyögött:
- Minden az ember fejében dől el, és ha Te tényleg így fogod fel magad, azzal én valóban nem tudtam volna szembeszállni.
- Ez nem így megy. És igazad van.
- Gondolom, erről te többet tudsz…
- Nem tudok róla többet, csak többet éltem meg a szerelemből.
Aida megreszketett. Évek óta nem beszéltek nyíltan arról, hogy lehet-e köztük több, mint egyszerű barátság. A szerelmet meg pláne nem nevezték a nevén. De ha Rafael most erről ír, akkor…
- És rútul átvertek – folytatta a férfi. – Nem akarom még egyszer átélni, hogy beleszeretek egy fiatalabb lányba, mert bele lehet… És neki utána eljön az ideje, mert a korában talál partnert. Ezt nem akarom megint.
Aida kétségbeesetten szorította meg az asztal szélét. Hányszor, de hányszor elmondta már Rafaelnek, hogy ő nem jön ki jól a korabeliekkel, hogy ő a nála idősebbek társaságában érzi jól magát! De nem akarta ezt sokadjára leírni, inkább várt. Nem is kellett sokat, jött az újabb üzenet.
- És én tényleg vonzónak tartottalak, még tán ma is igaz. De más világot élünk. Így önző módon kimenekítettem a seggemet.
Aida halványan elmosolyodott. Vonzónak tartotta…
- Megértelek, és köszönöm, hogy ezt leírtad – felelte végül.
- Nem tudom, ebben mit köszönsz. Utálnod kellene.
- Hol van ez kőbe vésve?
- Mi lenne, ha találkoznánk? Csak úgy. Kíváncsi vagyok, mi változott az elmúlt fél évben.
Igen, igen, igen!!!
- Benne vagyok.
- Kereslek majd a két ünnep között. Jó éjt!
- Jó éjt.
Aida úszott a boldogságban. Végre újra beszélt Rafaellel, és a férfi őszintén bocsánatot kért tőle, leírta, mi játszódott le benne. A lány most már úgy érezte, élete egyik legjobb döntése volt elküldeni azt a karácsonyi üzenetet.