- Úgy ácsorogsz itt, mintha először lennél nálam – hallotta meg maga mögött a férfi hangját. Megfordult. Rafael nevetős, szinte pajkos tekintettel nézte őt.
- Minden rendben? – kérdezte.
- Igen, csak… mindegy, hülye vagyok – hajtotta le a fejét Aida, és tényleg annak érezte magát. Mi ütött belé? Miért görcsölt rá hirtelen ennyire a dologra? Különben sem biztos, hogy éppen ma este lesznek egymáséi! De amikor a férfi felhívta őt, hogy megbeszéljék a következő találkozójukat, és felajánlotta, hogy jöjjön fel hozzá, valahogy azt hallotta ki a hangjából… Na jó, le kellene állnia a kombinálással!
Rafael odalépett hozzá, és a lány érezte puha érintését az arcán. Ahogy felnézett rá, végtelen gyengédséget látott a szemében. A férfi odahajolt hozzá, és lágy csókot lehelt az ajkára. Aida belereszketett ebbe a törődő kedvességbe.
- Ne idegeskedj! – suttogta Rafael, majd újra megcsókolta, ezúttal hosszabban, ráérősen. Aida elgyengülve visszacsókolt, miközben belesimult a férfi ölelésébe. Gondolatai kihullottak a fejéből, csak az érzés maradt. Rafael keze rebbenve simult a hátára, ujjbegyeivel cirógatni kezdte, remegésre késztetve a lányt. Ajkai lassan elszakadtak Aidáétól, a lassú, gyengéd csókok pedig a nyakára kúsztak. A lány hátrahajtott fejjel sóhajtott.
Te jó ég, mennyi ideje vágyom arra, hogy Rafael érintsen, igazán, mint felnőtt férfi a felnőtt nőt…

Szinte fel sem figyelt arra, ahogy a ruhadarabok eltűnnek róla. Azt hitte, zavarban lesz, de nem, csak az érdekelte, hogy Rafael csókjait újabb és újabb felületeken érezhesse. Valahol az elméje mélyén feltámadt a gondolat, hogy viszonoznia kellene az érintéseket, nagyobb aktivitást kell, hogy mutasson, ekkor tétován a férfi ingéhez nyúlt, és elkezdte kigombolni. Rafael picit elhúzódott, hogy hozzáférhessen, de nem hagyta abba a kényeztetést. Keze puhán, lágyan érintette Aida bőrét, ahol csak érte.
- Én… - kezdte a lány félve. – Ne haragudj, ha bénázom, én csak…
- Csss – tette mutatóujját a szájára Rafael. – Ne görcsölj ezen… Csak bízd rám magad, jó? Nem lesz semmi baj.
- Rendben.
A férfi a két tenyere közé fogta arcát, és mélyen a szemébe nézett.
- És ha bármi nem jó, csak szólj, oké?
- Oké – mosolyodott el szégyellősen Aida. Meghatotta Rafael figyelmessége. Ezúttal ő hajolt csókra, mert úgy érezte, most csak ez tartja egyben. Hosszan, szenvedélyesen csókolták egymást, majd Rafael a karjaiba kapta a lányt, és az ágyra fektette. Aidán eddigre már csak a bugyija maradt fent. Rafael ledobta magáról az inget, aztán ő is az ágyra mászott. A lány fölé hajolt, és újra csókolni kezdte, miközben keze lassan felfedezőútra indult a testén.
Aida számára megszűnt a külvilág. Egy álomszerű, lebegő burokban érezte magát, ahol selymesség van, növekvő forróság, cirógató kényeztetés, és puha, nedves csókok, amelyek mintha egyszerre lennének ott a testének minden pontján. Ahogy Rafael újra és újra végigsimogatta, végigcsókolta, a lány nedvességet és egyre erősebb sajgást érzett a lába között.
- Rafael… - nyögte önkéntelenül, mire a férfi azonnal hozzáhajolt.
- Baj van?
- Én… valami fura lüktetést érzek… ott – bökte ki Aida sután.
A férfi halványan elmosolyodott. Kezét lecsúsztatta Aida combjáig, ujjai súrolták az ölét a bugyin keresztül – és megérintette, pontosan ott, ahol a sajgást érezte.
- Úristen – szakadt ki Aidából. Rafael gyors csókot nyomott az ajkára, majd lekúszott az öléhez, és gyengéd mozdulatokkal lehúzta a lányról a bugyit. Aztán cirógatni, kényeztetni kezdte a lüktető pontot, Aida először az ujját érezte, majd a száját, nyelvét, de már alig tudta követni, mi történik vele, csak az jutott el hozzá, hogy ez csodálatos, ebből egyszerre akar még többet és egyszerre szeretné, hogy enyhüljön az egyre növekvő sajgás… Kusza sóhajok és nyögések hagyták el az ajkát, altestét teljesen felkínálta Rafaelnek, akinek érintései egyre intenzívebbé váltak. Aida testében nőtt a nyomás, végül robbant, halkan sikított, háta ívbe feszült, lelke szárnyalt, majd darabokra hullott. Rafael nyugtatólag simogatta őt odalent, aztán elhúzódott, és a lány hallotta, amint ledobja magáról a maradék ruhadarabokat, majd az óvszertasak szakadását.
A férfi feltérdelt fölé, megemelte őt a csípőjénél fogva, és lassan belé hatolt. Úgy olvadtak eggyé, mintha ennek mindig is így kellett volna lennie, mintha két fél egyesülne egy tökéletes egésszé. És ahogy Rafael mozogni kezdett Aidában, a lány életében először érezte úgy, mintha apró tűzijátékok robbannának a testében. Sosem tapasztalt élvezet áradt szét mindenében, miközben a férfiba kapaszkodott, és felvette a ritmust. Rafael nem esett neki, lassan és elnyújtva szeretkezett vele, végig az arcát figyelve. Szinte csodálkozva, ámulatba esve bámultak egymásra. A férfi végül fokozta a tempót, és együtt vesztek bele az örvénylő élvezetbe…

Rájuk esteledett, és ők pihegve, összeölelkezve feküdtek a sötétben. Aida képtelen volt visszafojtani kibuggyanó könnyeit, amelyeket a boldogság és a megkönnyebbülés szült. Mégis egészséges nő! Nem frigid, mint ahogyan azt annak idején Zsomborral hitték, igenis tudja élvezni a szeretkezést. A lány úgy érezte, mázsás súly hullott le a szívéről. Rafael finoman letörölte a könnyeit.
- Jól vagy? – suttogta.
- Soha nem voltam még ilyen jól – lehelte Aida, és még szorosabban hozzábújt a férfihoz. Rafael gyengéden cirógatta a hátát.
- Látod? Nincs veled semmi gond az égvilágon – mormogta.
- Csak a megfelelő partner kellett – kuncogott Aida.
- Hogyne – dünnyögte a férfi, de Aida hallotta a hangján az elégedettséget. – Mellesleg, mikor értél te ilyen gyönyörű nővé?
- Én, gyönyörű? – pirult el a lány.
- Igen. Csodálatos vagy, Aida. – Rafael odahajolt hozzá, és gyengéden megcsókolta. – Ha ezt tudom, előbb leteperlek – tette még hozzá vigyorogva.
- Nos, még jó sokszor megteheted!
- Nagy kegyesen engedélyt adsz rá? – csipkelődött a férfi, mire felnevettek.
Rafael kibontakozott a lány öleléséből, és felült.
- Na, gyere, együnk valamit, aztán aludjunk, mert holnap délelőtt próbám van.
- Akkor itt alhatok? – nézett fel rá Aida reménykedve.
- Még szép! Nehogy azt hidd, hogy most hazaengednélek – mosolygott rá Rafael melegen.

*

- Mesélhetek valamit? – kérdezte Aida bágyadtan. Már túl voltak a vacsorán, az esti mosakodáson, és most összebújva feküdtek az ágyban.
- Ühüm – mormogta Rafael álmosan.
- Én nem a színjátszó társulatban láttalak először. Illetve nem akkor, amikor oda beléptem.
- Hanem? – érdeklődött a férfi most már éberebben.
Aida elmosolyodott, ahogy felidézte magában az emléket.
- Akkoriban jártam külön énekórákra, és Anita volt a tanárnőm. Tudod, a Lendvai, aki annak idején beugró tag volt a társulatban. Ő tanácsolta, hogy szerinte ki kellene próbálnom magam a színjátszásban, meg hogy jót tenne nekem. Felajánlotta, hogy jöjjek el az egyik musical gálájukra, ahol meghallgathatom őket, és eldönthetem ezek alapján, csatlakoznék-e. Anita maga is a fellépők között volt. Duettet énekelt. – Aida felnézett a férfira. - Veled.
- Velem? – bámult rá Rafael csodálkozva. – Biztos jól emlékszel?
- A Mint két gályát adtátok elő.
A férfi töprengve vonta össze a szemöldökét.
- Aha, így már rémlik valami.
- A családom is ott volt, ők leginkább Anitára voltak kíváncsiak, de egyöntetűen megállapítottuk, hogy leénekelted őt a színpadról.
- Ne már, ez biztos erős túlzás!
- Pedig tényleg így gondoltuk. Anita is el volt látva jó hanggal, de te vitted el a dalt. A bátyám, aki nagy színházrajongó, mindenkihez alapból szigorúan közelít, kevés színész tehetségét ismeri el, de még őt is lenyűgözted.
Aida egy pillanatra elhallgatott.
- Engem azonban a szólószámoddal varázsoltál el.
- Volt szólószámom? Mikre nem emlékszel ennyi év távlatából…
- Volt bizony. A Bui Doi. Ahogy a kórus elkezdte énekelni, te belépdeltél a színpadra, aztán belefogtál… Akkora átéléssel tártad a közönség elé a szöveget a táborba zárt gyermekekről, akiket meg kell menteni, hogy a lélegzetemet is visszafojtottam. A dal fokozatosan kiteljesült, és a végén az kitartott hang, hát az belém égett. Éppen az első felvonás utolsó fellépője voltál. A bátyám és én döbbenten bámultunk egymásra, majd szinte egyszerre rohantunk a folyosóra, hogy megnézzük a plakáton, ki volt ez az ember.
Rafael némán hallgatta őt.
- És elírták a vezetéknevedet rajta – szusszantotta dühösen Aida.
- Na, jellemző…
Aida nosztalgikusan sóhajtott.
- Sosem felejtem el azokat a pillanatokat.
- Szóval te már ott kinéztél magadnak?
- Mondhatjuk – kuncogott Aida. – Lenyűgöztél a hangoddal, a kiállásoddal. Az járt a fejemben, ki ez a különös ember, de akkor még nem gondoltam volna, hogy később megismerhetlek. Aztán, amikor bekerültem a társulatba, és ott találkoztam veled, rögtön éreztem, hogy…
- Hogy előbb-utóbb összegyűrjük a lepedőt? – pislogott mímelt ártatlansággal Rafael.
- Lüke! – nevetett a lány. – Mindegy… csak ezt akartam elmesélni.
- Értem. Köszönöm. De most már alvás!
Aida valami hasonló reakcióra számított, hiszen a férfi nem a szavak embere, és nehezen beszél az érzéseiről. Engedelmesen befészkelte magát Rafael ölelésébe, és lehunyta a szemét. Belül kicsit félt elaludni, mert attól tartott, ez csak valami álom, ami reggelre szertefoszlik. Ám az álmosságot nem tudta leküzdeni. Mélyen beszívta a férfi illatát, és érezte, ahogy lassan elbóbiskol.

- Szeretlek, Aida.

Álmodik? Vagy jól hallotta, Rafael tényleg ezt mondta? Már nem volt ereje megkérdezni vagy válaszolni, mert az ólomsúlyú álmosság lehúzta őt a mélybe, de még érezte, hogy az ajka gyenge, boldog mosolyra húzódik.