A huszonhárom éves Abraham Richardson alig néhány hónapja uralkodott Pillendában, amikor egy, a tiszteletére rendezett estélyen megismerkedett a tizenkilenc éves Silvana Caudellel. Azonnal beleszeretett a visszahúzódó, csendes lányba. Silvana nemes családból származott, és eredetileg a nővérével, Lailával szerették volna összeadni Abrahamot, akit a húgnál életrevalóbbnak és határozottabbnak tartottak. Uralkodásának kezdete óta próbálták az ifjú királyt rábeszélni a megházasodásra, ám a férfi ellenállt. Ő szerelemből kívánt nősülni, nem voltak ínyére a lehetséges érdekházasságok. Lailát is elutasította; helyette levelet írt Silvanának, amelyben egy percig sem titkolta érzelmeit.

„Szépséges kisasszony!

Mihelyst megláttam önt azon a múltkorában rendezett estélyen, szívemben azonnal lőn simogató, forró érzelem, és tudatra ébredvén nem volt kérdés, Önre vártam. Gyönyörűsége, smaragd tekintete rögvest magával ragadott. Kérem, fogadja udvarlásomat – kegyelmezzen egy ifjú szerelmesnek! Én őszintén hívém, ilyen csak egyszer adatik a földi létben.
Volna-e tán kedve vélem megismerkedni? Tudna-e mellettem élni, maga szépséges tünemény?

Reszketve várja válaszát az Ön örök híve,

Abraham Richardson”

Silvanát lenyűgözte és meglepte, hogy magától a királytól kapott szerelmeslevelet. Mindazonáltal a kezdetekben nem tudta, mitévő legyen. Önbizalomhiánya és félénksége gátolta abban, hogy elhiggye, Abraham tényleg őt akarja.

„Tiszteletre méltó Uralkodóm!

Engedje meg, hogy bevalljam, levele teljességes döbbenetben talált rám. Ugyan mivel is ragadhattam meg az Ön megtisztelő figyelmét? Még azon gondolat is felmerült bennem, hogy ezt a szép levelet a nővéremnek szánta, és csupán összekeverte a neveket. Ha ez így vala, ne aggódjon, Őfelsége, levelét bizalmasan kezelve átadom Lailának.

A legjobbakat kívánva,

Silvana Caudell”

A válasz szinte azonnal megérkezett.

„Drága Silvana!

Kérem, ne adja oda levelemet nővérének! Itt ugyanis nem történt semmiféle félreértés – én valóban Önnek szántam soraimat. Bár tudvalévő, hogy énnékem az Ön nővérét szánták, s persze Laila elragadó hölgy, ám szívemet egy másodpercre sem bolygatta meg. Én márpedig úgy kívánok házasodni, hogy kit társamul választok, azt teljes mindenemmel, szívvel-lélekkel szeressem.
Óh, gyönyörűséges virágszál – vajh tudna engem szeretni? Bármit megtennék, hogy Önt boldoggá tehessem, csak kérem, engedje! Ámbár ha Ön más szerelmére vár, kötelességem azt elfogadni és tiszteletben tartani. De felmerül énbennem a kérdés: ha nem Önt szánta nekem az ég, akkor jöttömnek e földi létbe mi értelme is volt?

Rajongva üdvözli Önt,

Abraham”

Silvana engedett a királynak, mert bár még mindig nehezen hitte, hogy méltó lehet Abraham szerelmére, ő sem volt közömbös iránta. Abraham kitartóan udvarolt, sétákra, bálba vitte a lányt, s bár a hivatalos lánykérés még nem történt meg, mindenütt a menyasszonyaként hivatkozott Silvanára. A lány számára éles váltás volt ez a mozgalmas élet, hiszen azelőtt rendszerint kerülte a feltűnést, meghúzódott szobájában, idejét leginkább az olvasásnak és a kötésnek szentelte. Félt a tömegtől, és attól is, hogy elítélné a nép. Aggályait a királynak is megírta.

„Nagyságos királyom,

Kérem, bocsássa meg nehéz természetemet. De nekem oly’ rémisztő az emberek társasága, és bénító félelemmel sújt a gondolat, hogy amennyiben az Ön oldalán lennék, nem felelnék meg a népnek. Hiszen ki is volnék én? Csupán egy egyszerű, szürke leány, aki egész életét szobájának biztonságában élte. Nem volnék királynénak való, kedves Uram! S ne higgye, hogy ezen soraimmal az Ön társaságát, törődését kívánom elutasítani! Énnékem ez egy eddig meg nem tapasztalt boldogság, talán akkor élek igazán, ha Önnel lehetek. Óh, minő szépség is az! De vajh tudnék-e az Ön világához tartozni?

Az Ön Silvanája”

Abraham mindent elkövetett, hogy szerelmének félelmeit eloszlassa. Ígéretet tett, hogy amennyiben Silvana rábólint házassági ajánlatára, ő mindig óvni, vigyázni fogja, és sosem fog kötelezőnek tenni számára olyan programokat, amelyekben a lány kényelmetlenül érezné magát. Végül sikerrel járt: fél évvel megismerkedésük után egybekeltek.
A király tartotta az ígéretét: Silvana csak a legszükségesebb esetekben, a legfontosabb eseményeken jelent meg oldalán, egyebekkor lakosztályában maradt. Voltak, akik ezt szóvá tették, de Abraham mindig kiállt felesége mellett. „A királynénak nyugalomra és pihenésre van szüksége, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania” – felelte ilyenkor.

Boldogságuk azonban mindössze egy évig tartott. Silvana állapotos lett első gyermekükkel, de a terhességét nehezen viselte, és gyakran ágynak esett. Abraham aggódva hívott orvosokat, akik megállapították, hogy a fiatal asszony szervezete és alkata nem elég erős: fel kell készülni arra, hogy halott gyermeket hoz világra, vagy ő veszti életét a szülésben. A királyt lesújtották a hallottak, de az utolsó percig hitt a csodában, hogy talán az orvosoknak mégsem lesz igazuk.
Silvana azonban érezte, hogy nem fogja túlélni a szülést. Búcsúlevelet fogalmazott Abrahamnak, amelyet egyik udvarhölgyére bízott, hogy adja át urának, ha eljön az idő.

„Drága Abraham, szegény, rövid életem egyetlenegy boldogsága!

Ha tudná, mennyire sajnálom, hogy ily törékeny, élettelen valék! Az volt az álmom, hogy Önnek, csodálatos, hű férjemnek – gyermeket ajándékozzak. Ámde nem gondoltam azzal, hogy az életemet is odaadom, így az Ön másik boldogságát – szerelmünket megölvén. Óh, bár ne volna testem ily ellenséges vélem! Ám ha Sorsunk ez, hát nem tehetünk semmit.
Édes férjuram, lelkem őrzője, én igaz szerelmem! Kérve kérném Önt arra, hogy teljesítse az én haldokló szívem utolsó kívánságát. Ne gyűlölje gyermekünket, ha én meghalék! Nem egy ártatlan csöppség idézi elő korai halálesetemet. Énnékem ennyit adott a Jóisten. S bár rövid volt, fájdalmasan rövid, mégis csodaszép. Mert az volt, ugye, egyetért énvélem, kedves Uram? Ön engem a földkerekség legboldogabb asszonyává tett, és ezt igazán, hálásan köszönöm! Nagyon szépen kérem, vigyázzon szerelmünk gyümölcsére, a mi gyönyörű, ártatlan gyermekünkre! Szeresse őt, szeresse kettőnk szeretetével! Mert én csak akkor lehetek nyugodt ott, ahová mennem kell, ha tudom, gyermekemnek jó sora van.
Kérem, Abraham, életem fényessége, tegye meg ezt nékem! Vigyázza és szeresse gyermekünket!

Búcsúzván az Élettől, maradok örökké az Öné,

Silvana”

Sajnos a királyné valóban belehalt a szülésbe. Abraham összeomlott, és egy ideig úgy érezte, nem éli túl szerelme elvesztését. Ám minden erejét összeszedve teljesítette Silvana kívánságát. Lányukat, Vanessát szerető apaként nevelte, és kicsi korától kezdve arra készítette fel, hogy egy napon ő lép a helyébe a trónon. Soha nem házasodott újra: élete végéig hű maradt elhunyt felesége emlékéhez.
Miután meghalt, helyére egyetlen örököseként Vanessa lépett. Amikor már asszony volt, első lányát Heather Silvánának nevezte el, hogy ezzel tisztelegjen édesanyjának emléke előtt, akit ő nem ismerhetett meg.