A tizenkilenc éves Stella az a fajta lány volt, aki nagykanállal habzsolta az életet, és mértéktelenül falta magába az éjszakát: bulizott, ivott, pasizott, mind a tíz ujjára jutott férfi. Csúnyán elzüllött az élete, és ezt valahol mélyen ő is tudta, de sokáig képtelen volt leállni. Pótcselekvésként tette mindezt, kompenzálva magában valamit, amit annyira mélyre rejtett el magában, hogy már ő sem igazán tudta, honnan is indult az egész.
Huszonegy éves korára azonban belátta, hogy ez így nem mehet tovább. Megcsömörlött, kiüresedett. Édesanyja javaslatára elutazott a nagynénjéhez, hogy nála töltsön néhány hetet, és kipihenhesse az elmúlt időszakot. Rokona egy eldugott, csendes kisvárosban élt. A tősgyökeresen budapesti Stella nem is tudott a kezdetekben mit kezdeni ezzel a teljesen más környezettel. Kallódott, és nem igazán tudta, mivel kösse le magát. Egy napon betért egy kis kávézóba, és beszédbe elegyedett a kiszolgálóval, Zalánnal, aki egyben a helyiség résztulajdonosa is volt.
A huszonhárom éves Zalán Stellával ellentétben mindig is kisvárosi volt, egész életét ott töltötte. Szülei nyitották meg a már említett kávézót, annak emeletén éltek szegényes körülmények között. Bátyja, Simon már évek óta elköltözött, és Zalánt is húzta a szíve, hogy máshol kezdjen új életet. De nem akarta cserben hagyni a szüleit, akik már őt is nehézkesen nevelték fel anyagi problémáik miatt. Lelkiismerete erősebb volt a vágyainál, ezért ott maradt, és továbbra is a kávézóban dolgozott.

Zalánnak azonnal megtetszett a feltűnően szép Stella, aki szerinte egyáltalán nem illett abba a szerény környezetbe, ahol ő élt. Rajongással tekintett rá, de félénksége és zárkózottsága miatt nem mert közeledni a lányhoz. Stella részéről lassabban alakultak ki az érzelmek: ő csupán néhány kedves, baráti szóra vágyott, valahányszor beült Zalánhoz a kávézóba. Egyre többet beszélgettek, Stella megismerte a fiú életének történetét, családjának nyomorúságát, azt, hogy mennyi anyagi problémával küzdenek, és hogy Zalán két tűz közt őrlődik. Észrevétlenül kezdett kötődni a fiúhoz. Csendesen alakuló kapcsolatuk akkor kapott egy erős löketet, amikor egy nézeteltérés során Stella kiállt Zalán mellett. A helyi nagyképű ifjoncok ugyanis gyakran tették gúny tárgyává Zalánt és a családját. Egy alkalommal a kávézóban randalíroztak, beszólogattak és jókat nevettek Zalánon, aminek Stella is szem-és fültanúja volt. A srácok talán azt gondolhatták, viselkedésükkel imponálnak a szemükben „nagyvárosi jó nőnek”, de nagyot tévedtek. Stella ugyanis türelmét vesztve, üvöltve kiosztotta a fiúkat. Kifakadása nem volt egyenes arányban az adott szituációval, ez egyfajta utolsó csepp lehetett neki.
- Zalán ezerszer jobb ember, mint ti együttvéve! – kiabálta Stella a kis társaságnak. – Míg ti csak a csökött agyatokat rohasztjátok piával és droggal, ő mindent megtesz, hogy támogassa a családját, és erre teszi fel az egész életét. Mocskos férgek vagytok, és mire Zalán felépíti az élhető jövőjét, ti már rég a föld alatt fogtok oszladozni!
A nagyképű srácok szóhoz sem jutottak, hallva Stella kirohanását. Nem is méltatták válaszra, elsunnyogtak a kávézóból. Zalánt teljesen lenyűgözte, hogy Stella így kiállt érte. Ezen az estén találtak egymásra, kapcsolatuk beteljesedett.

Kezdeti boldogságuk azonban csupán néhány hétig tartott. Stella hiányolni kezdte a nagyvárosi pörgést, honvágya volt. Zalánt továbbra is minden a maga otthonához kötötte. A fiatalok nem tudták, mi lehetne a megoldás, mivel a két város nagyon messze volt egymástól. Ami azonban aggasztóbb problémává vált, hogy Stella gyakran kapott sírógörcsöt, és rosszul érezte magát a bőrében. A lány belátta: ha most hazatérne a fővárosba, minden ugyanúgy folytatódna, ahogy eddig, és egyre lejjebb csúszna a lejtőn. Ennek sem saját magát, sem Zalánt nem akarta kitenni. Félt, hogy elveszíti a fiút, sokszor úgy érezte, nem is méltó az ő szerelmére. Zalán minden erejével igyekezett az ellenkezőjéről meggyőzni Stellát, bár neki is hasonló félelmei voltak.
Végül Stella elutazott, de nem Budapestre. Jelentkezett egy pszichoterápiára, amely Magyarország egy távoli csücskében, meseszép tóparton, régi kastélyba berendezve indult el. Zalán nehéz szívvel, de elengedte őt, hiszen mindketten tudták, hogy a lánynak segítségre van szüksége.

A terápia ideje alatt a pár folyamatosan levelezett egymással. Amellett, hogy féltek egymás elvesztésétől, érzelmeik szilárdságáról is igyekeztek biztosítani a másikat.

„Drága Stella!

Nagyon remélem, hogy hamarosan jobban leszel. Az eddig leírtak alapján már elindultál az úton, hogy rendbe jöjjenek benned a dolgok, és ennek nagyon örülök. Micsoda varázslatos helyen lehetsz most! Már csak ahogy leírtad a levélben, el tudom képzelni, mennyire gyönyörű, és szívesen lennék ott veled. Ha minden jól megy – de nem merem megígérni –, akkor a következő hónapban meg tudlak látogatni. Reméljük a legjobbakat!
Te olyan meseszép vagy, mint egy hercegnő, úgyhogy biztosan nagyon beleillesz az ottani környezetbe. Talán ha most ott állnék melletted azon a gyönyörű helyen, rájönnél, hogy nem is vagyok méltó hozzád… egyszerűségemmel, kisvárosi, szegényes mivoltommal. Annyiszor jut eszembe, hogy jobbat érdemelnél nálam! De nem, ezen inkább nem rágódom, mert szeretnék egyszerűen csak örülni annak, hogy veled lehetek. Tart, ameddig tart, én veled maradok, amíg csak igényt tartasz rám. Fontos vagy nekem. Szeretlek.
Jobbulást, gyógyulj, vigyázz magadra!

Zalán”

„Drága, édes Zalán!

Olyan butaságokat tudsz összehordani! Mégis hogy írhatsz ilyeneket, hogy nem vagy méltó hozzám? Meg hogy jobbat érdemelnék? Nálad jobbat? Csodálatos, elbűvölő ember vagy, a legtisztább szívű lény, akit csak ismerek. Te mentettél meg engem a végleges összeomlástól. És ne hidd, hogy az én félelmeim elmúltak… mert én meg pont attól tartok, hogy te fogsz egy jobbat találni nálam. Valakit, aki nem ennyire romlott, züllött, aki nem egy ilyen nagyvárosi kis… na, most majdnem csúnyát írtam. De remélem, megérted. Te vagy az, aki túl jó hozzám, nem fordítva.
Bár egyébként itt is csend van, akárcsak nálad. De ide kell is, hogy magunkra tudjunk koncentrálni, és megteremtsük a belső békét valahogy. Lehet, hogy mire legközelebb találkozunk, teljesen lemegyek alfába. Lehet, hogy mire itt végzek, már nem is fogok visszavágyni Budapestre…
Nagyon szeretném, ha tudnánk találni köztes megoldást. Tudom, hogy téged minden odaköt, ahol születtél, ahol élsz. Ami engem illet… azt hiszem, lassan rájövök, hogy engem semmi nem köt sehova, nekem nincs otthonom, csak sodródom ide-oda. Látod, jelenleg nem érzem jól magam. Sajnálom, hogy ilyen lehangoló levelet kapsz tőlem…
Szeretlek, Zalán, kérlek, ezt ne feledd!

Stella”

Kapcsolatuk kiállta az idő próbáját. Miután véget ért a pszichoterápia, Stella egy rövid időre Zalánhoz utazott, hogy kicsit együtt lehessenek. Felhőtlen boldogságban töltötték el ezt az időt. Ezután Stella visszament Budapestre, hogy folytassa a terápiákat. Állapota már erős javulásnak indult, de van még min dolgoznia, Zalán pedig azt próbálja előkészíteni, hogyan kezdhetne új életet, ami Stellához is közelebb vihetné.