My Inner World
     
MENÜ
     
RICHARDSON
     
TÜNDÉRBALLADÁK
     
KITASZÍTOTT NŐK
     
TÓPARTI KERINGŐK
     
ÁTKOZOTTAK
     
LÁNY A BÁRBÓL
     
FANFICTION-RÉSZLEG
     
2000
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Számláló
Indulás: 2015-11-29
     
Az Első - Shimon Moore fanfiction
Az Első - Shimon Moore fanfiction : I.

I.

  2021.10.28. 03:50

(Amy)

Nem értem, mit keresek itt. Utálom, hogy kivert kutyaként kullogok az osztálytársaim mögött, pedig gyűlölnek. Én vagyok a kiközösített, akin folyton röhögnek, akit kicsúfolnak. Mégis kuncsorognék a szeretetükért… Pedig már magam is elhiszem, hogy nem érek semmit.
Osztálykirándulásnak indult ez a történet, de a srácok hamar kilógtak egy igazi, vad házibuliba. Mentem utánuk én is, és most itt vagyok…
Sóváran nézek egy csókolózó párost. Nekem ilyenben sosem lesz részem. A többiek egyérteművé tették, hogy ronda vagyok.
Egyszer csak lehuppan mellém valaki.
- Irigykedsz? – hallok egy hangot. Már éppen azt hiszem, valamelyik osztálytársam gúnyolódik, de ahogy oldalra nézek, elakad a lélegzetem.


Mert Shimon Moore ül mellettem, a Sick Puppies zenekar frontembere. Ők játszottak a mai buliban. Shimon szemtelen mosollyal néz rám. Baromi jó pasi. Miért ült ide mellém?
Gondolom, szánalomból. Felsóhajtok.
- Ennyire látszik, hogy egy szerencsétlen lúzer vagyok? – szólalok meg. Shimon összevonja a szemöldökét.
- Nem, ilyesmi eszembe sem jutott – feleli.
- Tényleg? – firtatom gúnyosan. – Akkor miért szóltál be?
- Ne haragudj, nem annak szántam. Úgy értettem, hogy olyan irigykedve nézed azt a smároló párt.
- Aha, szóval látszik, hogy irigykedem, mert én olyan ocsmány vagyok, hogy soha nem lesz senkim – fakadok ki. Közben pedig haragszom magamra, tudom, hogy hülyén viselkedem. Ráadásul miért zúdítom ezt pont Shimonra, aki nem tehet semmiről?
- Jézusom, nyugi! – emeli fel a kezét védekezőn. – Senki nem mondott ilyet!
- De igen. Mindenki ezt mondja.
- Ki az a mindenki? – kérdezi Shimon elkomolyodva.
Nyelek egy nagyot, és elfordítom a fejemet. Nem akarok előtte sírni.
Rövid ideig hallgatunk. Aztán érzem, ahogy Shimon a kézfejemre teszi a tenyerét. Megrezzenek, és önkéntelenül rábámulok. A tekintete acélos, komoly elszántság.
- Halljam, ki mondta neked ezt a baromságot? – szegezi nekem a kérdést erélyesen.
- Az… az osztálytársaim – nyögöm ki megadóan. – Szerintük én… ronda vagyok és lúzer, akivel senki nem akarna járni.
- Ha szerintük ronda vagy, akkor elég elbaszott ízlésük lehet.
- De hát igazuk van…
- Nincs igazuk – jelenti ki Shimon. – Szép lány vagy.
- Tessék?! – nézek rá megrökönyödve.
- Mondom, szép lány vagy.
- Jó, nem kell ezt sajnálatból…
- Szó sincs sajnálatról.
- Persze, és akkor hogy lehet, hogy elmúltam már tizennyolc éves, és még mindig szűz vagyok?! – csattanok fel ingerülten. Aztán leesik, mit mondtam, és ijedten a szám elé kapom a kezemet. – Basszus!
Shimon felnevet.
- Az igen!
- Bocsi – motyogom megszégyenülten.
- Semmi gond. Szóval rád van szállva az osztályod?
- Valahogy úgy.
- És nem gondolod, hogy ilyen szánalmas nyikhajokkal nem is kellene járnod?
- De így meg örökre magányos maradok!
- Biztos vagyok benne, hogy nem így lesz.
- És akkor várjak még X évig? Legalább szexelnék… Bassza meg, bocsánat…
- Ennyire zavar a szüzességed? – vigyorog Shimon.
- Igen – mondom ki nyíltan. Épp eléggé beégettem magam előtte, most már mindegy.
- Miért?
- Mert régóta kíváncsi vagyok rá, milyen lehet a szex.
- Akkor sem kellene ezt meggondolatlanul elkapkodni.
- Elkapkodni? – ismétlem meg dühösen. – Évek óta erre várok, de engem bottal sem piszkál meg senki.
- Ez a „bottal megpiszkálni” duma ebben a témában elég viccesen hat – csipkelődik Shimon.
- Nem érdekel. Még ha lesz is valaha az életemben valaki, akinek kellenék… Nem akarom, hogy ő legyen nekem az első. Én… basszus, tapasztalatokra vágyom!
- És ezért odadobnád magad egy éretlen tökfejnek? Már bocs, de a korodbelieknek még lövésük sincs arról, mi fán terem a jó szex. Csak csalódnál.
- Nem, én… Valahogy nem vonzódom a korosztályomhoz. Mindig az idősebb srácok tetszettek. De esélyem persze náluk sincs…
- Vegyem el én? – mosolyodik el Shimon pimaszul.
Elakadó lélegzettel rábámulok. Tudom, hogy csak viccelt, de a gondolat, hogy vele… Belebizsergek.
- Igen – vágom rá hirtelen, magamat is meglepve.
Látom, hogy Shimon még nálam is jobban ledöbbent.
- Most komolyan vegyem el én a szüzességedet?! – kérdezi.
- Hát… Megtennéd? – A hangom már jóval bizonytalanabbul csendül.
- Úristen, ez nagyon abszurd! – csóválja a fejét Shimon.
Tessék… Ennél kínosabb helyzetbe nem is hozhattam volna magam. Mi ütött belém? És hát persze, mit is akarhatna egy ilyen jóképű rockzenész tőlem? Viccnek is rossz.
- Igazad van. Bocsánat… - motyogom.
- Nem, ne érts félre, alig pár perce beszélgetünk, még a nevedet sem tudom…
- Mindegy. Majd egyszer, ha elég bátorra iszom magam, lefekszem valami random palival.
- Az aztán baromi jó ötlet. Figyelj…
- Nem. Hagyjuk, felejtsd el! – Ezzel felpattanok, és elviharzok.

*

Eltelt nagyjából fél óra, és még mindig szidom a fejemet, amiért így lejárattam magam Shimon előtt. Képzelem, mit gondolhat most rólam… De végtére is mindegy. Úgyis mindenki hülyének néz, eggyel több vagy kevesebb, nem számít.
Látom néhány osztálytársamat, ahogy röhögcsélve bandáznak, és vedelik a sört. Megint megpróbálom a lehetetlent: hogy összebarátkozzak velük.
- Sziasztok! – szólítom meg őket, de olyan megvető pillantással mérnek végig, hogy elakad a szavam. Aztán záporozni kezdenek az engem alázó mondatok.
- Ezt meg ki hívta ide?
- Jön magától, követ minket, mint egy palotapincsi.
- Szánalmas kis kurva.
- Lúzer!
- Hé, Amy, kérsz egy kis sört?
Ezzel az egyik lány leönt a poharának teljes tartalmával. A sör a ruhámon landol. Megsemmisülten reszketek előttük, miközben ők szakadnak a röhögéstől. El fogom sírni magam, bárcsak megnyílna alattam a föld, bárcsak megszűnnék…

(Shimon)

Ez aztán nagyon furcsa lány volt! Oké, már az elején kiderült, hogy önértékelési zavarokkal küzd, de a beszélgetés vége igencsak meglepett. Volt már részem szokatlan társalgásokban, ez azonban minden eddigit überelt.
Szomorú, mennyire elhiszi magáról, amit az idióta osztálytársai sulykolnak belé. Pedig nagyon is szép lány, és van benne valami különleges. Nem véletlenül vonzott oda magához. Úgy éreztem, meg kell szólítanom – bár elég bénán tettem, az tény.
Próbálom elfelejteni, de nem megy. Időről időre eszembe jut, amiről beszéltünk. Hogy én legyek neki az első. Egy részem őrültségnek tartja, hiszen nem is ismerem. Másrészt… tényleg nagyon vonzónak tartom. És még ez a néhány perces beszélgetés is izgalmas, szórakoztató volt. Emellett nyugtalanít a gondolat, hogy esetleg tényleg egy vadidegennel tegye meg részegen.
Akkor már inkább velem… persze, én is idegen vagyok neki, de legalább egy beszélgetés már összeköt minket… És én nem bántanám, figyelnék rá. Miért érzek felelősséget egy ismeretlen lány iránt?
Mégis hagynom kéne, hogy egy arra érdemes emberrel veszítse el… Elvileg ez egy fontos esemény a lányok életében. De ő az elmondása alapján teljesen máshogy gondolkodik erről. Ő tényleg olyan furcsa lány…
Nem kéne ezen a témán rugóznom, de képtelen vagyok másfelé terelni a figyelmemet. Vajon itt van még a buliban? Úgy döntök, megkeresem, muszáj még beszélnem vele, ha nem erről, akkor másról, csak beszéljünk.
Ahogy kiérek a hátsó kertbe, azonnal meglátom őt. Néhány korabeli vele szemben áll, úgy tűnik, mintha beszélgetnének vele. Valami mégis gyanús.
Aztán egyszer csak az egyik lány leönti őt a sörével, majd röhögni kezdenek.
Ahogy látom ezt a jelenetet, ahogy a név nélküli, kiközösített leányzó tehetetlenül reszket, elönti a düh az agyamat. Első indulatomban odarontanék, hogy kiosszam ezeket a szarháziakat. De rájövök, hogy az csak átmeneti megoldás lenne – ezután ugyanúgy rászállnának.
Akkor sem hagyhatom ezt annyiban! Várjunk csak… Eszembe jut az a különös beszélgetésünk, és támad egy ötletem. Nem is gondolkodom tovább, odamegyek a kis csapathoz. Egyenesen a furcsa lány mellé lépek, és fél kézzel átkarolom.
- Megjöttem, szívem! – szólalok meg, majd mielőtt bármit reagálhatna, odahajolok hozzá, és röviden, puhán szájon csókolom.
Hallom, ahogy alig észlelhetően, döbbenten felnyög, érzem reszkető ajkát. Különös, milyen jólesik. De nem húzom sokáig, hogy úgy tűnjön, mintha régi, összeszokott páros lennénk.
Amikor kicsit elhúzódom tőle, tettetett csodálkozással mérem őt végig, mint aki csak most veszi észre a sörrel leöntött ruháját.
- Veled meg mi történt? – kérdezem, majd összevont szemöldökkel szúrós pillantást küldök az osztálytársai felé. – Ti voltatok?
Az osztálytársai hatalmas döbbenettel, tátott szájjal bámulnak minket.
- Melyikőtök öntötte le a barátnőmet? – reccsenek rájuk.
- Nem mi voltunk! – tiltakozik az egyikük, de elég vérszegényre sikerül.
- Hogyne! Akkor saját magát fröcskölte le, úgy, hogy nincs is nála pohár?!
A „barátnőm” odahúzódik hozzám.
- Brittany véletlenül leöntött – magyarázza.
Magamhoz vonom őt.
- Nem kell védened, kicsim. Épp elég kiközösítő nyomorékkal találkoztam már ilyen bulikon. – Fenyegető pillantást vetek rájuk. – Ne merészeljetek még egyszer baszakodni a párommal, világos voltam?
Csak bólogatni mernek. Látszik rajtuk a félelem és a döbbenet elegye.
- Helyes. Gyere, szívem! – Ezzel átkarolom a „párom” vállát, és bevezetem a házba. Legszívesebben nevetnék ezen a teljesen random szituáción. De azért valahol tetszett a dolog… És egyre inkább azt érzem, én akarok lenni az első ennek a lánynak.


(Amy)

Nem hiszem el. Ez most a valóság? Shimon tényleg a páromnak adta ki magát, hogy leszerelje az osztálytársaimat? Istenem, mekkora öröm volt látni a döbbent fejüket!
És basszus, Shimon megcsókolt… Olyan váratlanul ért, hogy puha ajkak tapadnak rám a semmiből…
Ahogy beérünk a folyosóra, Shimon elengedi a vállamat, és rám vigyorog.
- Azért ez jó móka volt – szólal meg.
- Imádtam, ahogy pofára estek – kuncogok. – Köszönöm.
- Nincs mit.
- De miért csináltad? – komolyodom el.
- Kerestelek, mert beszélni akartam veled. Aztán láttam, ahogy az a hülye picsa leönt téged. Úgy éreztem, közbe kell lépnem, de egy sima ejnye-bejnye nem lett volna hatásos. Így viszont jó eséllyel lekattannak rólad. – Shimon egy pillanatra elhallgat, majd hozzáteszi: - Remélem, nem bánod.
- Viccelsz? Nagyon hálás vagyok! De miről akartál velem beszélni?
- Bármiről. Nem tudom. Nem tudtalak kiverni a fejemből.
Döbbenten nézek rá.
- Pedig eléggé lejárattam magam – vetem ellen.
- Dehogy! Bár tény, furcsa egy beszélgetés volt. De emlékezetes, mert azóta is ezen lamentáltam.
- Aztán meg lekaptál – emlékeztetem, és fülig pirulok.
- Á, az inkább csak egy szájrapuszi volt.
- Kinek mi.
Shimon gyanakodva méreget.
- Azt ne mondd, hogy az első csókod is ez volt! – firtatja.
Sóhajtok.
- Bár azt felelhetném, hogy nem. De… igen. Még az oviban sem tetszettem a kissrácoknak.
Shimon hitetlenkedve néz rám. Aztán hirtelen elmosolyodik, és közelebb lép hozzám.
- Akkor már csináljuk rendesen! – jelenti ki.
- Tessék? – nyögöm értetlenül, de többre nem jut idő.
Shimon nekidönt a falnak, két tenyerébe fogja az arcomat, és száját az enyémre tapasztja. Mi…? Te jó ég, mi történik velem?
Kissé megroggyanok, és Shimon karjaiba kapaszkodom. Lassan, puhán csókol, finom puszikkal becézve hol a felső, hol az alsó ajkamat. A szám tehetetlenül elnyílik, Shimon pedig becsúsztatja a nyelvét, és megsimogatja vele az enyémet. Önkéntelenül viszonzom, belefeledkezem a csókjába, élvezettel szívom magamba ajka forróságát, édes ízét. Úristen, ez hihetetlenül jó… El sem tudtam képzelni, hogy ennyire csodálatos. Nem tudom, mennyi idő telik el, mire Shimon végül elhúzódik.
- Na, ilyen egy rendes csók – suttogja, és cinkosan mosolyog.
- Atyaég, ez baromi jó volt – lehelem. Shimon lazán vállat von.
- Mit mondhatnék, az évek és a rutin.
Játékosan a vállába boxolok.
- Ha már a csókolózás is ilyen jó, akkor pláne akarom a szexet – közlöm vele.
Shimon elkomolyodik.
- Figyelj, ami a szexet illeti…
- Jó, tudom – vágok közbe. – Hülye ötlet volt a részemről…
- Nem, hallgass végig! Szóval, arra gondoltam… Ha tényleg ezt akarod, és velem, akkor… Én bevállalom.
Úgy érzem, fordul egyet velem a világ.
- Tessék? Komolyan?!
- Igen.
- De… Hogyhogy? Miért?
Shimon mélyen a szemembe néz.
- Nem tetszik a gondolat, hogy valami totál idegennel tedd meg, még ha én is az vagyok. Féltelek, hogy kifogsz valami rohadékot, és szörnyű lesz az első alkalmad. Szeretném… Hogy jó legyen neked.
Alig kapok levegőt. Ez tényleg megtörténhet velem? Shimon lesz az első férfi az életemben? Olyan ez, mint valami őrült álom. Már a csók is szédítően jó volt…
- Miért fontos az neked, hogy… mármint… - hebegek. Képtelen vagyok normálisan fogalmazni, de Shimon érti, mire akarok kilyukadni.
- Nem tudom. Tetszel, szimpatikus vagy.
- Ugye ez nem csak valami szívatás? – vonom össze a szemöldökömet, mire Shimon bosszúsan forgatja a szemét.
- Ilyesmit nézel ki belőlem?
- Nem, ne haragudj, csak…
- Csak sokan bántottak, értem. De már csak ezért sem akarom, hogy ezen a téren is csalódj.
- Akkor… Tényleg megtennéd?
- Két feltétellel.
- Mik azok?
- Az egyik az, hogy nem kapkodjuk el.
- Jaj, ne húzzuk hónapokig! – fakadok ki.
- Nem fogjuk, de azt sem akarom, hogy azonnal ágyba viszlek, megduglak és kész. Fokozatosan szeretnélek bevezetni a szexualitás világába. Így megfelel?
Eltűnődöm. Mi tagadás, ígéretesen hangzik. Igen… legalább jobban kiélvezhetem az egészet.
- Oké, ebben benne vagyok – biccentek. – És mi a másik?
Shimon elvigyorodik.
- Az, hogy áruld már el a nevedet!
Felnevetek, ő is. Milyen vicces, hogy ez az infó eddig kimaradt!
- Amy – felelem végül.
- Szép név. Én Shimon vagyok.
- Tudom – kacsintok.
- Ajjaj, mondd, hogy nem egy fanatikus rajongóval van dolgom! – sápítozik Shimon teátrálisan. Kuncogok.
- Nem, nyugi. Csak ismerek egy-két számot tőletek.
- Na, akkor megnyugodtam.

*

Miután Shimon visszakísért az osztálykirándulás helyszínére, most itt állunk a hátsó kapu előtt. Számot cserélünk.
- Hívj, vagy írj bármikor – mondja Shimon. – Ha épp nem érsz el, akkor dolgozom, vagy próbán vagyok, de visszahívlak.
- Oké. – Nagyot sóhajtok. – Ez aztán intenzív este volt!
- Pedig eredetileg csak egy csókolózó párt lestél – viccelődik Shimon.
- Igen, aztán én is csókolóztam – vigyorgok.
- És lesznek még intenzív estéid, ha rajtam múlik.
Izgatott, jóleső érzés borzongat meg a szavaitól.
- Kíváncsi leszek.
- Kereslek, Amy. – Ezzel Shimon biccent, és elindul.
- Várj! – szólok utána.
- Igen? – fordul vissza Shimon.
- Kérhetek még valamit?
- Ó, jaj. Ezúttal mit?
Elszégyellem magam, és lehajtom a fejem.
- Semmit, bocs.
- Hé! – Shimon odalép hozzám, és a vállamra teszi a kezét. – Vicceltem! Mondd nyugodtan, mit szeretnél.
- Csak… csak egy ölelést – felelem, miközben bizonytalanul ránézek.
Shimon elmosolyodik. Magához von, és szorosan átölel. A mellkasára hajtom a fejemet, beszívva illatát. Különös biztonságérzet árad szét bennem. Engem szinte senki nem ölel meg, pláne nem egy ilyen jóképű, igazi férfi. Olyan, mintha ez nem is az én életem lenne.
Shimon finoman végigsimít a hátamon, végül kibontakozunk egymás karjaiból.
- Jó éjt, Amy – búcsúzik.
- Jó éjt!
Nézem, ahogy visszafelé ballag. Egy ponton hátranéz, és rám mosolyog. Boldogan viszonzom, miközben valami édes remegés fut végig rajtam.
Shimon Moore.
Ő lesz az első férfi az életemben.
Még mindig alig hiszem el…

     
     
ESKÜDT ELLENSÉGEK
     
A JÖVŐD HAZUDIK
     
ÉN IS ITT VAGYOK!
     
TÉGED KERESTELEK
     
MELÓDIÁK
     
LÉLEKTÁNC
     
AZON A NYÁRON
     
ELHIVATOTTSÁG
     
ELVESZVE
     
GYŰLÖLT VÁGY (18+)
     
EGYÉB
     
     

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!