|
Sharon története II. |
|
2017.05.13. 02:04 |
- Mégis, hogy gondolod ezt? – kiáltotta Vanessa, és mérgesen toppantott egyet a lábával. Ez még kislánykori szokása volt, és már csak akkor fordult elő vele, ha nagyon felbosszantották.
Kenneth a dolgozóasztalára könyökölt, és a kezével megtámasztotta fejét.
- Értsd meg, egyszerűen úgy éreztem, jönnie kell velem! – mentegetőzött.
- Idehozol egy szerencsétlen koldust, és elvárod, hogy minden zokszó nélkül befogadjam? – háborgott Vanessa, miközben fel-alá járkált a szobában. – A birtokunk nem menedékház! Ennyi erővel minden hontalant összeszedhetnénk az utcáról. Számos szervezet áll fenn az ilyen esetekre, vidd el az egyikhez!
- De ő… nem olyan, mint a többi koldus! Ő más.
Vanessa megtorpant, és összevont szemöldökkel nézett férjére.
- Úgy! Most már értem. Megtetszett neked a lány, és ágymelegítőnek kívánod használni?
Kenneth felkapta a fejét, és hitetlenkedve bámult Vanessára.
- Neked elment az eszed?! – tört ki belőle.
- Kettőnk közül neked ment el! Nem tűröm, hogy ágyasokkal népesítsd be az otthonunkat!
A király arca elfehéredett hirtelen támadt haragjától.
- Az ég szerelmére! – emelkedett fel a székből, és akkorát csapott az asztalra, hogy Vanessa összerezzent. – Te komolyan ennyire kicsinyesnek és szánalmasnak tartasz engem?! Az a koldus olyan fiatal, hogy a lányom lehetne! Kikérem magamnak ezt az aljas rágalmat, és megtiltom, hogy ilyen vádakkal illess! Hogy van merszed ennyi év házasság és hűség után ilyesmit feltételezni rólam? Mit képzelsz te magadról? – A végén már kiabált.
|
Tanya-Christian-Miguel |
|
2017.04.30. 01:40 |
Tanya éppen a könyvtárból tartott vissza a szobája felé. Megint belefeledkezett az olvasásba, és mire észbe kapott, bőven ráesteledett. De ha egyszer annyi érdekes kötet van ott! Az ember belekezd, és képtelen leállni. A lány tudásszomja egyszerűen olthatatlan volt. Sosem értette azokat az embereket, akik megelégszenek a legalapvetőbb tudnivalókkal, akik csak fásultan végzik teendőiket. Hogyhogy nem akarnak minél többet megtudni erről a gyönyörű világról?
Dúdolva ment végig a szűk, fáklyákkal megvilágított folyosón. Már majdnem a szobájához ért, amikor váratlanul két kar durván magával rántotta őt az egyik félreeső sarokba. A lányt ez olyan váratlanul érte, hogy még kiáltani sem volt ideje.
- Jó estét, szép hölgy! – hallott egy ismerős hangot, és ahogy pislogva feltekintett, Christiant látta maga előtt. A férfi bárgyún mosolygott rá, és dőlt belőle az alkoholszag. Tanya kezdeti ijedtsége azonnal elmúlt, megvetően mérte végig a részeg herceget.
|
Moyra halála |
|
2017.04.25. 01:49 |
Moyra tudta. Abban a pillanatban, ahogy férje durván ellökte magától, tudta, hogy vége mindennek. Az életének. Mégis könyörgött, utolsó erejével esdekelt Christiannak, hogy ne hagyja el. De megtette. Még egy utolsót belerúgott, és megtette.
A nő utólag már nem emlékezett, hogyan keveredett a hídra. Öntudatlanul vonszolta el a testét odáig, nem látott, nem hallott semmit, csak ballagott, szédelegve, kisebb kilengésekkel. És most itt van a hídon. Itt van, hogy véget vessen szenvedéseinek.
Hátat fordított a tájnak, nekidőlt a híd korlátjának, és még egyszer utoljára végigpörgette magában az életét. Boldogtalan gyermekkorát. A megismerkedést Christiannal. Az esküvőjüket. Az együtt töltött pillanatokat. A férfi eltávolodását. A jeleneteket, amikor más nőkkel látta. A megaláztatásokat. Az utolsó veszekedést.
Úgy érezte, sérült szívéből akkora darabot téptek ki, ami nélkül már lehetetlen életben maradni. Érezte azt a lüktető, fájó hiányt, ami elviselhetetlenné vált. Könnycseppek peregtek végig meggyötört arcán. Egy mély sóhajjal engedte el az utolsó szalmaszálat, amibe kapaszkodott, a megmaradt halovány reményt, hogy férje talán visszatér hozzá, talán újra szeretni fogja őt.
- Christian – suttogta maga elé. Lehunyta sírástól égő szemét.
Csak hátradőlök. Hátradőlök, és belezuhanok a Halálba. Elengedem fájdalomtól nehézzé vált testemet, és vége lesz… vége lesz…
*
Kopogtatás.
- Tessék! – kiáltotta Dolores, mialatt egyik hivatalos ügyének iratait nézte át.
Az ajtó kitárult, és Miguel lépett be a helyiségbe.
- Felség! – szólalt meg, arca pedig szokatlanul sápadt volt. Dolores feltekintett, és összevonta a szemöldökét.
- Történt valami? – kérdezte.
- Ma reggel holtan találták Moyra Iris hercegnőt a Stunt-híd lábánál.
- Hogy micsoda? – Dolores döbbenten felállt, és megkerülve az asztalt, közelebb lépett Miguelhez.
- Feltehetőleg öngyilkosság történt – motyogta a férfi. – Személyzetének elmondása alapján az elmúlt napokban igen zavarosan viselkedett. Egyesek tudni vélik, hogy az előző estén csúnyán összeveszett férjével.
Dolores nem találta a szavakat. Régről ismerte Moyrát, valaha együtt nőttek fel. Megrendült a rossz hírtől. Hogy történhetett ez? Annyira kedves lány volt, senkinek sem tudott volna ártani, szelíd és finom hölgy vált belőle… Bár igaz, ami igaz, az utóbbi időben egyre inkább bezárkózott, keveset járt emberek közé, mintha veszített volna belső ragyogásából. Ha néha mégis összefutott vele, levert volt, szomorkás és zavart.
Dolores szemét égették a könnyek, de most nem gyengülhetett el. Ő itt a főhercegnő, jelenleg Kornia vezetője. Neki ebben a helyzetben összeszedetten és határozottan kell cselekednie. Mélyet lélegzett, elrendezte arcvonásait, aztán kihúzta magát.
- A férjét értesítették már?
- Még nem, felség. Úgy gondoltuk, önnek kell elsőként megtudnia a hírt.
- Rendben. Küldjenek egy lovagot az O’Bryan birtokra, hogy tájékoztassa Christiant. Mára és holnapra gyásznapot rendelek el. Írják meg az értesítő leveleket, és mihamarabb küldjék szét őket.
- Igen, felség! – Miguel fejet hajtott, és távozott.
|
Mandy rosszabb napjai |
|
2017.04.25. 00:23 |
Mandy lehunyt szemmel feküdt a fürdőkádban, és átadta magát a langyos víz simogatásának, valamint Cedric gyengéd mosdatásának. Miután a férfi mindenütt alaposan megtisztította, kiemelte a teremtést a kádból, a karjaiban vitte át az ágyhoz, ahova előzőleg már kiterítette a törölközőt. Lefektette a lányt, és szárazra törölte a testét.
- Most felültetlek, egy kicsit tartsd meg magad – súgta. Felsegítette Mandyt ülőhelyzetbe, majd áthúzott a nyakán egy tiszta hálóinget. Segített bebújtatni a karjait a ruhaujjakba, aztán elfektette az ágyon, és betakargatta.
Mandy oldalra fordította a fejét.
- C…Cedric, kérdezhetek… valamit? – lehelte akadozva.
- Persze.
A lány mélyet lélegzett.
- Ha… nem lennék… beteg… akkor is szeretnél?
Cedric komolyan nézett rá, és megsimogatta a haját.
- Az első perctől kezdve szeretlek – felelte.
- Igazán?
- Igazán. Szerinted miért csókoltalak meg minduntalan? És akkor még nem tudtam arról, hogy beteg vagy.
Mandy arcára kiült az ábrándozás.
- Én… azt úgy… sz… szeretem…
- Ha megcsókollak?
- Igen…
Cedric halványan elmosolyodott. Lehajolt hozzá, ajkát finoman az övéhez érintette.
- Én is szeretem – suttogta. – Egy örökkévalóságig tudnálak csókolni.
- Szeretlek… - pihegte Mandy.
- Én is szeretlek, kicsi lány.
|
Mandy-Cedric-Asteri-Steve |
|
2017.04.04. 18:51 |
- Tűnjön innen!
Az ingerült hang csattanására Mandy felriadt, és azonnal érezte, hogy megint lebénult. A hasára fordulva feküdt, végtagjai ólomsúlyúak voltak, szemét nem tudta kinyitni. Cedric hangját hallotta. Ő kiáltotta ezt az előbbi mondatot. Kihez beszélhet?
- De kérem! – szólalt meg egy idegen hang. – Maga is tudja, hogy ez az egyetlen megoldás. A hölgy gyógyíthatatlan beteg, sosem lesz jobban.
Rólam beszél. De kicsoda?
- Maga, orvos létére, ostobaságokat beszél, és nyilvánvalóan nem ismeri igazán Mandy állapotát! – kiáltotta Cedric. – Vannak jobb napjai is. A rosszullétek és a felerősödő tünetek átmenetiek.
- A jobbanlét is, uram.
- De olyankor él! Igazán él! És ezt senki nem veheti el tőle!
- Nézze, kérem, a hölgy életben tartása csak a halálának elnyújtása, ezzel pedig a szenvedése is kitolódik. Bizonyos, hogy a beteg sem kíván így élni.
- Hogy merészeli! – üvöltötte Cedric. – Milyen jogon akarja eldönteni Mandy helyett, élni akar-e vagy sem? Milyen jogon tolja ide a képét azzal az őrült ötlettel, hogy legjobb lenne megölni őt?!
Megölni… Micsoda?! Jaj, ne… ez egy orvos, és arra próbálja Cedricet rábeszélni, hogy altassanak el örökre… De… de én nem akarok meghalni!
- Uram, a beteg érdekeit kell nézni! Nem ragaszkodhat a szenvedéseihez önös érdekekből.
- Egy percet kap, hogy eltakarodjon innen, különben nem állok jót magamért!
Ajtónyikorgás, léptek zaja.
- Azt hiszem, a barátom világosan beszélt – hallotta Mandy Steve hangját. – Kérem, távozzon!
- A maguk csökönyössége elképeszt engem. Miért kínozzák ezt a fiatal hölgyet az életben tartással?
- Szó sincs kínzásról. Mandy beteg, és mi ápoljuk őt, ahogy csak erőnkből és tudásunkból kitelik. Ugyanolyan joga van élni, mint magának vagy nekem – közölte Steve kemény, határozott hangon.
Steve… te, aki régen annyi gondot hoztál a fejemre, most kiállsz mellettem, megvédesz, megmentesz… köszönöm…
Mandy megpróbálta a férfiak tudtára adni, hogy magánál van. Halk nyöszörgésbe fogott, mert csak ennyire futotta az erejéből.
Cedric azonnal ott termett mellette. Gyengéden a hátára fordította őt, és kisimította a haját arcából.
- Mandy – szólongatta halkan. – Mandy, kedvesem, ébren vagy?
- Cedric… - lehelte Mandy alig hallhatóan, lehunyt szemmel.
- Itt vagyok. Nincs semmi baj, vigyázok rád.
- Ez az állapot tarthatatlan! – csattant újra az orvos hangja. – Emberkínzás!
- Hallgasson! – dörrent rá Cedric.
Ne engedd… Cedric, ne engedd…
- Üdvözlöm! – csendült egy lágy női hang. Asteri. – Segíthetek valamiben?
- Önben kit tisztelhetek? – Az orvos kicsit visszavett a hangjából.
- Asteri Myler vagyok, Dolores Gertrudis de Angelis korniai főhercegnő udvarhölgye.
- Dr. Walter Hans, örvendek. Egy fontos kérdést próbálok megtárgyalni… az urakkal. – Az orvos kissé gúnyosan megnyomta az „urak” szót. – A gondozásuk alatt álló beteg, Mandy West állapota súlyos és gyógyíthatatlan. Magam sem szívesen mondom, de úgy ítélem meg, semmi értelme elnyújtani a szenvedéseit határozatlan ideig.
- Meg akarja mérgezni – szólt közbe Cedric hevesen. – Az igen tisztelt doktor úr szerint el kellene altatni, mint valami veszett állatot.
- Én egyáltalán nem így fogalmaznék, és kikérem magamnak ezt a hangnemet! – vágott vissza az orvos. – Mindössze azt mondom, hogy a beteg állapota fokozatosan romlik, és ez már egy lassú haldoklás.
- Kérem elnézését, doktor úr, de ön téved – mondta Asteri kedvesen. – Én már régóta idejárok, szinte itt élem az életemet, és látom a magam szemével az itt történő dolgokat. Mandy jelenleg valóban nincs jól, de gyakran javulásnak indul az állapota. Sok időt töltök vele. Amikor jobban van, élvezi az életét, hálát ad azért, amiért még közöttünk lehet, és egyáltalán nem vágyakozik a halál után. Él, mert élni akar, és amikor rosszabbá válnak a dolgok, akkor is minden erejével küzd. Mi, a szerettei azon vagyunk, hogy ápoljuk, segítsük őt, és feledtessük vele a bajt, ahogy csak tudjuk. Én megértem, hogy a doktor úr a maga módján csupán jót akar, de ameddig nincs itt nap mint nap, és nem látja teljes valójában a helyzetet, addig még önnek sincs joga ahhoz, hogy elvegye egy beteg életét.
- De hölgyem…
- Kérem a doktor urat, hogy most távozzon, és hagyja ránk Mandy ápolását – vágott közbe Asteri higgadt hangon. – Mi vállaltuk a teljes körű gondozását, és ennek továbbra is eleget kívánunk tenni.
Egy kis ideig csönd volt. Végül az orvos sóhajtott.
- Rendben. A maguk dolga. – Ezzel távozott.
- Az ég áldjon meg, amiért időben érkeztél! – ölelte magához Steve Asterit. – Amikor bemutatkoztál, sejtettem, hogy rád hallgatni fog, udvarhölgyi státuszod végett is.
- Köszönöm – szólalt meg Cedric, és még mindig remegett a hangja az indulattól. – Ha még egy percet maradt volna ez a hólyag, én nem tudom, mit csinálok.
Asteri, szeretlek… szeretlek mindnyájatokat, köszönöm…
- A lényeg, hogy most már elment, és remélhetőleg vissza sem jön többé – jelentette ki Asteri, majd Mandy ágyához lépett. – Hogy van?
- Most rosszabbul – felelte Cedric.
A lány újra nyöszörögni kezdett.
- Csss… Mandy, édesem – cirógatta az arcát Cedric. – Jobban leszel. Ne aggódj, senkinek sem hagyjuk, hogy ártson neked.
Mandy nagy erőkkel kinyitotta a szemét. Látta Cedricet, ahogy az ágy mellett ül, és szerelemtől ellágyult arccal, aggódó gondoskodással néz rá. Látta a mellette álló Asterit, aki kedvesen és biztatóan mosolygott. Látta Steve-et, aki feszült arccal ácsorgott szerelme mögött.
A szeretteim. A barátaim, akik szeretnek engem, és vigyáznak rám.
Kicsordult egy könnycsepp a szeméből.
- K…kö…szönöm – lehelte akadozva.
- Nincs mit köszönni, Mandy – lépett oda Asteri, és megsimogatta a haját. – Mi összetartozunk, és segítjük egymást a végsőkig. Minden rendben lesz.
Mandy mélyet sóhajtva lehunyta a szemét. Testéből kiszállt a feszültség, már csak petyhüdten hevertek végtagjai.
Igen. Minden rendben lesz.
|
Sharon története |
|
2017.03.24. 01:16 |
Kenneth sietve haladt végig Pillenda egyik kisvárosának szűk utcáin. Hivatalos teendőivel már végzett, de az évek során szokásává vált, hogy bármerre jár, saját maga is körülnéz, hogy felmérje az adott hely körülményeit. Emellett szívesen költött egy kis pénzt is mindenféle szuvenírre, vagy ajándékokat vásárolt feleségének és húgainak. Most is egy vásárból tartott visszafelé a szálláshelyére, ahonnan két óra múlva szándékoztak hazaindulni a birtokra. Szórakozottan nézett maga elé, mígnem tekintete megakadt egy kolduson, aki a földön térdepelt összegörnyedve, kezét előrenyújtva, feje szinte az utcakövet érintette. Egy koszos pokróccal fedte el magát, ezáltal még az sem látszott, férfi vagy nő-e az illető.
Kenneth megállt előtte, keresgélt egy kicsit a batyujában, majd néhány aranypénzt ejtett a reszkető kezekbe. A koldus ekkor felnézett, a király pedig hirtelen úgy érezte, valami élesen a szívébe hasít.
|
Asteri-Steve 6. |
|
2017.03.24. 01:14 |
Asteri lágy zongoradallamra ébredt. Amint kinyitotta a szemét, Steve-et látta, aki háttal neki ült, és halkan játszott egy melankolikus darabot. A lány elmosolyodott. Kikelt az ágyból, Steve mögé osont, és hátulról átölelte. A férfi egy pillanatra megmerevedett, majd elernyedve nekidőlt. Amikor befejezte a játékot, megfordult, és az ölébe vonta a lányt.
– Gyönyörűen játszottál – suttogta Asteri. Steve nem felelt. Tekintetére ismeretlen köd ereszkedett, mintha egy másik világból visszatekintve figyelné szerelmét. Megcirógatta az arcát, és hosszan elnézte őt, mielőtt az ajkaira hajolt volna. Édesen, mégis forrón csókolta Asterit, aki úgy érezte, tűzben olvad el a szíve.
A férfi felemelkedett a székről, és az ágyra fektette az udvarhölgyet. Fölé hajolt, és lustán, megbabonázva járta be a védtelen testet. A lányban feléledt a vágy, minél hamarabb magában akarta érezni szerelmét.
Amikor Steve belé hatolt, egyszerre sóhajtottak fel. A férfi azonban most nem sietett. Lassú, finom mozdulatokkal élvezte ki Asterit, aki úgy burkolózott be ebbe az új érzésbe, mint egy selyemköntösbe. Valósággal egymásba temetkeztek, a lassú ringatózás közben elmerültek a másik tekintetében. Szinte csodálkozva nézték egymást. Mindketten egy új világba csöppentek, egyszerre fedezték fel a gyengédséget, az érzékiséget, a szerelem, a szenvedély oldalait.
Később kimerülten pihentek egymás karjaiban.
– Úgy örülök, hogy nem utaztam Csebrébe! – pihegte Asteri.
– Képzelem… nem hinném, hogy ez a te Joeled is ekkora élvezetekhez juttatna téged.
– Talán ki kellene próbálnom! – heccelte a lány.
– Igen? – Steve csipkedni kezdte az oldalát, mire Asteri visítva felnevetett.
– Állj, elég, elég!! – kacagta.
– Csss! – Steve is vele nevetett. Szorosan átölelte a lányt. – Nem viselném el, ha más is rád tenné a kezét.
– Én sem. Nekem csak te kellesz – pillantott fel rá Asteri.
Finoman megcsókolták egymást, majd az udvarhölgy felpillantott a faliórára.
– Nekem indulnom kell – szólalt meg szomorkásan, és kikászálódott az ágyból.
– Lekísérlek – jelentette ki Steve, miközben felszedegette a padlóról a ruháit.
Felöltöztek, majd kézen fogva kiléptek a szobából. Az előtér üres volt.
– Cedric? – érdeklődött Asteri.
– Őt is elkapnád egy fordulóra? – viccelődött Steve.
– Lüke! Dehogy.
– Egyébként valószínűleg kivitte Mandyt levegőzni.
Asteri elkomolyodott.
– Steve… szerinted meggyógyul valaha? – kérdezte szorongva.
A férfi aprót sóhajtott, és szerelmének vállára tette a kezét.
– Nem. Legalábbis kevés esélye van rá. Nagyon súlyos betegséggel küzd, ezzel már csak együtt élni lehet. Cedric azon van, hogy minél több terhet levegyen a válláról.
Asteri bólintott. Nem ismerte jól a párost, de külső szemlélőként elbűvölte őt, hogy Cedric milyen odaadóan és lelkiismeretesen ápolja Mandyt. Megrázta magát, és Steve-re mosolygott.
– Induljunk, mert elkésem.
– Rendben, gyere! – ölelte át Steve a derekát, és kivezette a helyiségből.
|
Park |
|
2017.03.16. 12:43 |
Sharon és Marc lassan sétáltak végig a park ismerős macskakövein. Az égbolt már besötétedett, fekete bársonyként magasodott föléjük, mintha így próbálná megóvni őket a bajtól. Amikor a szökőkúthoz értek, Sharon odalépett az egyik padhoz, és letelepedett. Marc csodálattal nézett rajta végig.
– Mi az? – kérdezte Sharon zavartan.
– Csak nézlek. Szép vagy, ahogy ott ülsz.
Valóban szép volt. Alig nyakáig érő, vörösesszőke haját egy hajcsattal fogta össze. Ruhájának hosszú szoknyája lágyan omlott körbe combjai körül, s egészen bokáig betakarta a formás lábakat. A fűzős felsőrész szabadon hagyta a vállait. Marc alig tudta levenni a szemét a lányról.
Sharon elpirult, s közben örült, hogy ez a sötétség miatt nem látszik.
– Nem vagyok szép. Elég már, ne nézz ennyire… zavarba hozol.
– Rendben, abbahagyom! – nevetett Marc, miközben szabadkozva felemelte a karját. Aztán elkomolyodva leült mellé.
– Igazán felhagyhatnál a külsőd miatti szégyenkezéssel – mondta. - Hiszen nincs is miért.
– Ó, dehogynincs – motyogta Sharon, s meredten bámulta a velük szemben lévő szökőkutat. – Ha körbenézel a birtokon, sok szebbnél szebb hercegnőt találsz. Talán ez a probléma. Én nem vagyok hercegnő. Az én véremben nem csörgedezik az, ami az övékében.
Végignézett magán, és belemarkolt a finom selyemből készült szoknyájába.
– Ezeket a pompás holmikat sem tudom úgy viselni, mint a vérbeli hercegnők. A mai napig nem értem, Kenneth miért hozott ide, amikor nincs is itt helyem. Nem vagyok más, csak egy semmirekellő koldus.
– Ezt az utolsó mondatot meg sem hallottam! – vágta rá Marc szigorúan. – A mondandód többi részét pedig csak azért veszem tudomásul, mert tudom, hogy ezek az őszinte érzéseid. Ám itt az ideje, hogy mindezt eloszlassuk benned – Szembefordította magával a lányt. – Nézd, Sharon. Az én személyes véleményem az, hogy senki sem születik hercegnőnek, hercegnek, cselédnek, lovagnak… s még folytathatnám a sort. Mindenki embernek születik, és csak a Sorson múlik, mi lesz belőlük. Születhet valaki hercegségbe, s válhat belőle hercegnő, de lehet koldus is. Elég rosszkor lennie a rossz helyen, s máris az utcán találja magát. Vagy nézd meg Paul-t! Egyszerű legényként kezdte, s feljutott egészen a lovagok közé. Tette mindezt a saját erejével, s a jó szerencse segítségével. Lehet, hogy koldus voltál, de most már hercegnő vagy. Ez az otthonod. Fogadd el végre!
Sharon elgondolkodott a hallottakon.
– Micsoda érveid vannak… De lehet benne valami. Vagy legalábbis jól hangzik – mosolyodott el.
– Nem csak jól hangzik, hanem még igaz is – kacsintott Marc. Ezzel átkarolta a lány vállát, közelebb húzta magához és hosszan megcsókolta. Sharon először bizonytalanul, majd egyre mélyebben viszonozta. Ám egyszer csak megfeszült. Marc elhúzódott, és kérdőn nézett rá.
– Mi a baj?
– Csak az jutott eszembe, hogy most valóban ez az otthonom. De vajon meddig? Talán a háború végül balszerencsés véget ér, s Pillenda odavész.
Marc felsóhajtott.
– Erre még gondolni sem szabad. Pillenda annál sokkal erősebb város, mintsem hogy Szablag maradéktalanul leigázza. Nem szabad elveszíteni a hitünket!
– Szeretnék én is így hozzáállni. De túl sok rosszat láttam már ahhoz, hogy elveszítsem a hitemet a jóban – Sharon lehajtotta a fejét.
– Amíg engem látsz, addig a jót is látnod kell – Marc finoman megfogta a lány állát, és felemelte a fejét, hogy megpillanthassa az általa annyira szeretett arcot. – Én ugyanis itt vagyok, és vigyázok rád. Próbálok minél több szépet, minél több jót vinni a mindennapjaidba, az életedbe… de ehhez az kell, hogy láss. Hogy lásd a jót, lásd mindennek a szebbik oldalát.
Sharon fürkészően nézett a férfira, majd lágyan elmosolyodott.
– Igazad van – szólalt meg halkan. – Bocsáss meg, amiért ilyen hitetlen vagyok! Nem szándékosan teszem.
– Tudom, édesem – Marc magához vonta a lányt, és a karjaiba zárta. Sharon megnyugodva bújt a férfi mellkasához. Belül tudta, hogy rá valóban számíthat. Ugyan ki más tartott volna ki ilyen hosszú ideig mellette? …
|
Mandy-Cedric |
|
2017.03.16. 12:38 |
– Mandy… ébredj…
A lány megrezzent, és kinyitotta a szemét. Alig látott a sötétben.
– Cedric… – motyogta alig hallhatóan.
– Itt vagyok – hallotta a férfi suttogását az ágy mellől.
– Annyira félek… – sírta Mandy.
Cedric leült az ágy szélére, és a karjaiba vette a reszkető lányt.
– Nincs mitől félned. Csak álmodtál. Most már biztonságban vagy. Senki sem bánthat. Próbálj meg pihenni…
– Könyörgöm, ne hagyj itt! – kapaszkodott bele Mandy a férfi karjába.
– Nem hagylak itt… Nyugodj meg! – Cedric gyengéden cirógatta a lány haját. Mandy mélyet sóhajtott, fejét a férfi mellére hajtotta.
– Cedric… ég mindenem… lángol a testem… – motyogta félig önkívületi állapotban.
Cedric megdermedt.
– Mandy…
– Ne! Kérlek, ne mondj semmit! – nézett fel Mandy oda, ahol a férfi arcát sejtette. – Csak szeress…könyörgöm… Olyan régóta vágyom arra, hogy szeresd a testemet… Mindenem… Mindenem az érintéseid és a csókjaid után sóvárog. Belehalok, ha nem érezhetem legalább egyszer… – hangja elcsuklott, könnyei végigperegtek az arcán.
|
Ylla-Paul |
|
2016.08.09. 22:52 |
Paul sietősen haladt végig a keskeny folyosókon, hogy minél hamarabb Negedi királynőjének lakosztályához érjen. Mielőtt azonban odaérve kopogtathatott volna, az ajtó túloldalán ideges női hang csattant:
- Aknum ttezgévle za ketken ze? Tamiasárávle za ketelev montadut gém llek rosznyáh? Arjú kotájlánics lannoza!
Paul zavartan pislogott. Íegy kukkot sem értett az elhangzottakból, pedig igyekezett felkészülni Negedi nyelvéből. Attól félt, talán mégsem tudja teljesíteni lovagi kötelességeit.
Az ajtó kitárult, és egy fiatal hölgy lépett ki rajta. Zavarbaejtően gyönyörű volt hosszú szőke fürtjeivel, szokatlanul barna szemével. Határozottsága csak úgy sugárzott belőle. Aranyszínű ruhát viselt prémes fűzővel.
- Őfelsége, a királynő! – jelentette be a mögötte álló apród.
|
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…