Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Mutatványos pékség		2016.12.30. 22:07
Pistit mindenki fura, magának való gyereknek tartotta. Megvolt a magához való esze, de csak ímmel-ámmal tanult, mert ami nem érdekelte, azt sehogy sem tudta megjegyezni. Őt csak a hobbija érdekelte: trükkök, mutatványok elsajátítása, zsonglőrködés meg hasonlók. Szülei dorgálták is rendesen: - Tedd le azokat a labdákat, fiam, állj neki tanulni! - Nem lesz ez így jó, Pisti, hová fognak felvenni téged ilyen eredményekkel? A fiú vállat vont. Ő nem akart továbbtanulni, csak a szenvedélye érdekelte. Úgy gondolta, az a legfontosabb, hogy legyen valami, amit élvezettel csinál, amellett pedig lesz, ami lesz, majd csak boldogul valahogy. Miután nagy nehezen leérettségizett, a szülei elzavarták munkát keresni. Pisti járta az állásinterjúkat, de sehol sem találta meg a számításait. - Tudtam, hogy ez lesz - zsörtölődött az édesanyja, amikor fia már a sokadik visszautasítást kapta meg. - Nem tanultál rendesen, és végül a nyakunkon maradsz! De nem lett igaza. Pisti épp hazafelé tartott egy újabb állásinterjúról, amikor különös dologra figyelt fel. Egy felújítás alatt álló épületen a "Mutatványos pékség" felirat díszelgett. Kíváncsiságának engedve belépett a helyiségbe, ahol egy jó kedélyű, ötvenes férfi fogadta. Hamar kiderült, hogy nem akármilyen munkaerőt keresnek. - A látványpékség kifejezésből kiindulva találtuk ki a "Mutatványos pékség" nevet - magyarázta a tulaj csillogó szemmel. - A koncepció az, hogy van egy pék vagy cukrász, aki elkészíti az alapokat, összeállítja a tésztát, és van mellette egy mutatványos, aki mindenféle látványos módon formálja meg a süteményeket, zsonglőrködik a tésztaszaggató mintákkal, a nyújtófával, ilyesmik. Mindezt egy ablakon keresztül kísérhetik figyelemmel a vevők. Egy ideig nagyon jól működött a dolog, de a mutatványosunk külföldre ment tanulni, így most keresünk a helyére valakit. Két héten belül elkészülünk a felújítással, addigra jó lenne találni új mutatványost. - Szerencséje van, uram - mosolygott Pisti. - Én régóta mutatványozom és zsonglőrködöm hobbiszinten. - Komolyan? De hiszen ez nagyszerű! - örült meg a tulaj. Pisti bemutatta, mit tud, és hamar megkötötték a munkaszerződést. Két hét múlva már kezdett is. Szülei csak ámultak, hogy fiuknak ennyire testhez álló foglalkozást sikerült találnia, de örültek, hogy így alakult. Pisti pedig különösen, hiszen azzal foglalkozhatott, amit igazán szeret csinálni, és még pénzt is keresett vele.

Lord Pest		2016.12.28. 23:31
„Emlékszel erre a jópofa becenévre? Micsoda kérdés, hogyne emlékeznél. Hiszen mindig így hívtuk egymást a két év alatt - Lord Pest és Lady Buda. Ha nem lett volna az az internetes társkereső, talán soha nem találkozunk. Én világéletemben Budán éltem, oda születtem, ott nőttem fel, ott élek a mai napig, míg téged minden Pesthez kötött. Ráadásul, hogy még nehezebb legyen a dolgunk, én Buda határában, te pedig Pest legvégén laktál. A tömegközlekedés sem játszott a kezünkre, így hát sokat kellett egymáshoz utazgatnunk. De mi legyűrtük ezt az akadályt, ingáztunk egymáshoz, és boldogok voltunk. Mindig minőségi időt töltöttünk együtt, nem volt az a lerobbanó busz vagy kifüstölő metró, ami kedvünket szegte volna, csak nevettünk a dolgon. Már előre fogadásokat kötöttünk, hogy vajon ezúttal hány óra késéssel sikerül a megbeszélt találkozópontra megérkeznünk, vajon most melyik járat fogja bemondani az unalmast. Mások mindig megbotránkoztak, hogy ennyire arrébb lakunk egymástól, és kérdezgették, hogy bírjuk. De mindig azt feleltük, Budapesten belül nincs igazi távolság. Akkor kezdett csak zavaróvá válni a dolog, amikor felmerült az összeköltözés gondolata. Neked az volt az első ötleted, hogy költözzek hozzád és édesanyádhoz, de én ezzel a lehetőséggel nem szimpatizáltam. Volt szó arról, hogy valahol félúton, a központban keressünk albérletet, de én sokkal jobban szerettem a budai helyek csendesebb oldalát, és nem akartam a zajos körút közelében élni. Te viszont imádtad a nyüzsgést, és a munkád is arrafelé kötött. Sokat vitáztunk ezen. Vajon végül hová költöztünk volna? Hol élnénk most együtt? Ez már soha nem derül ki. Mert téged a nagyvárosi forgatagban elütött egy autó... Még csak el sem köszönhettem tőled rendesen. Nem lehettem ott a kórházban, amíg az életedért küzdöttek, velem már csak a halálhíredet közölték. Nem akartam elhinni. Azt hittem, ez csak egy rossz vicc. Ez nem történhet meg velünk... Istenem, még a temetésedre sem mehettem el, mert idegösszeomlást kaptam, és nem engedtek ki, féltettek, hogy kárt teszek magamban. Még mindig borzasztóan hiányzol. Még mindig nem tudok felszállni a hármas metróra, amivel hozzád utaztam, és még mindig elsírom magam, ha meghallom a Határ út nevét, ahol rendszerint találkoztunk, ahonnan együtt mentünk tovább busszal feléd. Nem tudom, mikor leszek jobban, mikor csitul el a fájdalom, mikor szelídül az emléked egy boldog, gyönyörű, de lezárt időszakká. Talán egy napon jobban leszek. Talán egyszer, a távoli jövőben találok valakit, Budán vagy Pesten, vagy akárhol. De számomra mindig te leszel Lord Pest, és esküszöm, a világ végére elköltöznék veled, ha ezzel visszahozhatnálak. Bárhol vagy, vigyázz magadra! Szeretlek!”

Sör-kukorica projekt		2016.12.22. 22:44
Hermina és Jónás régi barátok voltak. Még évekkel ezelőtt főiskolán ismerkedtek meg, és azóta jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. Rengeteg közös programot csináltak együtt, de a kedvencük az volt, amikor hetente-kéthetente egyszer felmentek egymáshoz, és megtartották a Sör-kukorica projektet. Ez abból állt, hogy néhány doboz sör és egy kis pattogatott kukorica társaságában összeültek, közös verseket írtak, és megbeszélték a világ nagy dolgait, vagy kivesézték egymás életének aktuális gondjait. De ha nem volt kedvük írni vagy nagy elmélkedéseket tartani, akkor csak betettek valamilyen filmet, és azt nézték ropogtatás és iszogatás közben. Ez így ment évekig, mígnem Jónás megismerkedett egy lánnyal, és összejöttek. Hermina csüggedten vette tudomásul, hogy barátja ezentúl újdonsült szerelmével tölti az idejét, de természetesen örült, hogy rátalált a boldogság. Ám annyira egyértelműnek vette a dolgot, hogy már azt sem értékelte, ha Jónás mégis megpróbált vele programot szervezni - úgy gondolta, biztosan csak szánalomból teszi. Ezért teljességgel bezárkózott magába, és alig-alig beszélt a fiúval. Karácsony előtt kivett egy hét szabadságot, bár nem látta sok értelmét, hiszen nem volt kivel tölteni az időt. De év végére mindenkinek ki kellett szórni a munkahelyen a szabadságokat, és akkor már ünnepek előtt kérte ki a sajátját, hogy karácsonykor és két ünnep között a családosok pihenhessenek otthon. Az egyik ilyen szabadnapján épp unottan ücsörgött a szobájában, és olvasott, amikor csengettek. Odabattyogott a bejárathoz, és kinyitotta az ajtót. - Jónás! - döbbent meg. - Te mit keresel itt? A fiú mosolygott, kezében egy megpakolt szatyrot tartott. - Ideje megtartanunk a soron következő Sör-kukorica projektünket - felelte könnyedén. - Beengedsz? - Persze, gyere! - Hermina becsukta az ajtót, és követte barátját az előszobába. - De... miért nem a pároddal vagy? Jónás letette a szatyrot, és felé fordult. - Ő is a barátnőivel lóg épp. Mi meg már olyan régen találkoztunk! - Hát, ez ilyenkor természetes. Ha összejössz valakivel, vele töltöd minden idődet - mondta Hermina, és nem tudta elrejteni hangjából a keserűséget. - Én nem így gondolom - jelentette ki Jónás. - A barátok akkor is barátok, ha épp van valakim. Különben is, te szívódtál fel. Hermina tiltakozni akart, de tudta, hogy a fiúnak igaza van. - Én... azt hittem... hogy van barátnőd, így már nincs rám szükséged - magyarázkodott tehetetlenül. - De nem így van. A legjobb barátom vagy, hiányzol, és szeretném veled továbbra is ugyanúgy tartani a kapcsolatot. A barátnőmnek sincs ez ellen semmi kifogása. Örülnék, ha egyszer őt is megismernéd. - Nos... - Hermina nem tudta, mit mondjon. Szégyellte magát, amiért így elzárkózott Jónástól, hogy a saját lelki békéjét védje. Hiszen nem is volt mitől. Jónás már ezerszer bizonyította, hogy jó barát. Hogy is gondolhatta róla, hogy lekoptatja a barátnője miatt? - Köszönöm - mondta végül. Jónás csak elmosolyodott, és megölelték egymást.

A köd asszonya		2016.12.18. 22:14
Ákossal sosem történt még ilyen. Egy hallgatag, harminckét éves férfi volt, zárkózott, visszahúzódó természettel. Élete unalmas egyhangúságban telt egészen addig a délutánig. Ködös őszi nap volt, hazafelé tartott a munkahelyéről, amikor meglátta őt. Egy huszonéves nő ült a padon, szőke haját feltűzve viselte, és a hűvös időhöz képest szellős öltözetet hordott: vékony, lila dzsekit, rövid fekete szoknyát, fekete nejlonharisnyát és bokacsizmát. Sírt. Lehajtott fejjel, halkan szipogott, könnyei a térdére csöppentek. Ákos megtorpant, amikor észrevette őt. Nem értette, miért, hiszen ő sosem foglalkozott idegen emberekkel, még csak oda sem figyelt rájuk, lekötötte a saját élete, és az a kevés ismerős, akiket közel engedett magához. Egy belső késztetés hatására mégis elindult felé. Ahogy odalépett hozzá, a lány megrezzent, és felnézett rá. Zöld szeme szinte világított, arca sápadt volt. Ákos egy pillanatig nem tudta, mit tegyen. Kérdezzen rá, miért sír? Ez nem jó ötlet, hiszen ismeretlen alakként semmi köze hozzá, és nem akar vájkálni az életében. Mondjon valami semmitmondó tanácsot, üresen kongó vigasztaló szavakat? Ez nem az ő stílusa. Végül egyszerűen csak a zsebébe nyúlt, előkeresett egy papír zsebkendőt, és felé nyújtotta. A nő egy másodpercig habozott, majd elvette tőle. Ahogy a kezük összeért, mintha villámok cikáztak volna végig Ákos belsejében. A szőkeség tágra nyílt szemmel bámult rá, mint aki ugyanezt érzi. A férfi hátrált egy lépést. Olyan volt, mintha valami mágnes vonzaná őt ehhez a lányhoz, és ez megrémisztette. Ezért csak biccentett egy aprót, majd sarkon fordult, és folytatta útját hazafelé. Ám ekkor kopogó léptek hangjára lett figyelmes, ami mögötte szólt. Visszafordult. A lány követte őt, és most ott állt vele szemben. Még mindig könnyes volt a szeme, de pillantását valami más színezte sötétebbre, eltűnt a megtört kétségbeesés belőle. Odalépett hozzá, és még mielőtt a férfi bármit is mondhatott volna, felágaskodott, átfogta a nyakát, és megcsókolta őt. Ákos döbbenten felnyögött, testében mintha tűzijáték robbant volna. Önkéntelenül emelte fel a kezét, hogy eltolja a lányt - ám ehelyett magához szorította, és viszonozta a csókot. Innentől kezdve megszűnt a külvilág, megszűntek a gondolatok, a formaságok. Sokáig csókolták egymást összekapaszkodva, majd Ákos kézen fogta a lányt, és elindult vele hazafelé. Egy szót sem szóltak, némán lépkedtek az úton, és úgy szorították egymás kezét, mintha ezer éve együtt lennének. Alighogy megérkeztek Ákoshoz, és becsukódott mögöttük az ajtó, egymásnak estek. Lesimogatták a másikról a ruhát, meztelen testük összeforrt. Úgy falták és érintették egymást, mintha nem először tennék. Ákos a lány hajába túrt, és kivette a csatot belőle, így a szőke tincsek lágy hullámokban omlottak alá. Bezuhantak a férfi ágyába, és szeretkeztek, forrón, szenvedélyesen, kétségbeesetten ölelve a másikat, mintha attól félnének, csak álmodnak... Kusza sóhajok és nyögések töltötték meg a szobát. Ők ketten egy kis időre szerelmesek lettek, engedtek vágyaiknak és annak a megnevezhetetlen vonzalomnak, ami minden átmenet nélkül berobbant közéjük. Hajszolták az élvezetet, egyre gyorsabb tempót diktáltak, mígnem együttlétük mindent elsöprő gyönyörben teljesedett ki. Később kimerülten pihegtek egymás karjaiban. Egy szót sem szóltak. Ákos fejében kábán keringtek a gondolatok: legalább a nevét meg kellene kérdezni... de képtelen volt megtörni ezt a nyugodt, meghitt csendet. Olyan jó volt egyszerűen csak feküdni, hallgatni a lélegzetét, érezni bársonyos bőrét... Elaludt. Amikor felriadt, a lány már nem volt mellette. Ákos gyorsan kiugrott az ágyból, benézett a konyhába és a fürdőszobába is, hátha ott van, de nem. A lakás üres volt, a lány ruhái is eltűntek a padlóról, ahová előzőleg ledobálták őket. A férfi csüggedten visszafordult az ágyhoz, és ekkor vette észre, hogy az éjjeliszekrényen egy cetli hever. Felemelte a papírt, amin egyetlen szó állt: „Köszönöm.” Ákos ezután még hetekig visszajárt abba a parkba, ahol összefutottak, hátha újra látja a lányt. De soha többé nem találkoztak. A szőkeség egyszerűen eltűnt a ködben. Ákos nem felejtette el őt, az együttlétüket, a szenvedélyes pillanatokat. Örökké emlékezett az őszi ködből kibontakozott alakra, a köddel együtt eltűnő tüneményre - a köd asszonyára.

Katonadolog		2016.12.11. 23:12
Ádámka olyan szélsebesen szaladgált az udvaron, hogy egyszer csak megbotlott és elesett. Lehorzsolta a térdét, és keservesen sírni kezdett. - Mi történt, kisfiam? - sietett ki hozzá aggódva az édesapja. - Elestem, és bibis lett a térdem - hüppögte a négyéves kisfiú. Az apuka elmosolyodott, és leguggolt mellé. - Ugyan már, katonadolog - vigasztalta. - Mi az a katonadolog? - kérdezte Ádámka. - A katonáknak fontos a feladatuk. Ők védelmezik a gyengébbeket, ezért jól kell viselniük az apróbb sérüléseket, fájdalmakat. Ezért mondjuk ilyen esetben, hogy katonadolog. - De én nem vagyok katona! - mutatott rá Ádámka. - Nos... igazából egy picit te is katonává váltál - nevetett rá az édesapja. - Most, hogy megszületett a kishúgod, te vagy a nagyobb, neked kell őt védelmezned. Ádámka eltűnődött. - Tényleg katona vagyok? - derült fel az arca. - Bizony! Gyere, kis katonám, nézzük meg a védencedet, hogy van - fogta meg a kezét az apuka, és elindultak befelé. - Ugye, már nem is fáj a lábad? - Katonadolog! - vágta rá a kisfiú komoly arccal.

Jeges Jani		2016.12.11. 23:11
Jani egy egyszerű, hétköznapi munkásember volt, cingár alakkal, vékony karokkal. Naponta szállította a jeget a benzinkutakon található fagyasztóládákba, így hamar ráragadt a "Jeges Jani" becenév. Már mindenki így emlegette: Hányra jön a Jeges Jani? A sajátos becézés ellenére azonban a legtöbben nem foglalkoztak vele. Jelentéktelen senki volt számukra, egy arc a sok közül, aki naponta egyszer feltűnik, majd tovább is megy. Ez egy forró nyári napon változott meg. Janinak a hőség miatt nagyon sok helyre kellett jeget szállítania. Épp végzett az egyik benzinkúton az átadással, és már indult vissza a járgányához, amikor tompa, alig hallható gyereksírásra lett figyelmes. A hang egy ott parkoló autó felől jött, Jani rögvest arra vette az irányt. A hátsó ülésen egy két év körüli kisfiú sírt keservesen, kis teste erősen izzadt. A férfi reflexszerűen nyúlt az ajtóhoz, és próbálta minden erejével kinyitni, de természetesen zárva volt. Gyorsan elolvasta a kocsi rendszámát, majd körberohant a kihalt benzinkúton, és az ottani kisboltba is bekiabált, hátha épp ott tartózkodik az autó tulajdonosa. Miután ez sem vezetett eredményre, visszasietett a sötétzöld kocsihoz. A bezárt kisfiú egyre erőtlenebbül kapkodta a levegőt. Jani egy pillanat alatt döntött és cselekedett: felkapott a földről egy nagyobb darab követ, és betörte vele az anyósülés felőli ablakot. Így végre ki tudta nyitni az ajtót, hogy aztán óvatosan kiemelhesse a legyengült gyermeket. - Gyorsan hívjatok orvost! - kiabálta a benzinkutas dolgozók felé, akik döbbenten rohantak oda. - Ne bámészkodjatok, hívjátok a mentőket! És álljatok hátrébb! Hangja soha ilyen határozottan nem csattant még. A srácok kapkodva engedelmeskedtek, egyikük előráncigálta zsebéből a mobilját, és mentőt hívott. Egyre nagyobb tömeg gyűlt össze a helyszínen, a kíváncsi bámészkodók között felbukkant egy sápítozó asszony, akiről kiderült, hogy a kisfiú anyja. - Istenem, istenem - sírta. - Én csak beszaladtam a közeli sparba pár dologért, nem vettem észre, hogy így elment az idő... és direkt egy kamion árnyékába parkoltam le... - Arra nem gondolt, hogy a kamion sem marad ott ítéletidőkig?! - mordult rá Jani. - Kisfiam, szegény kicsikém! - hüppögte a hölgy. A gyermek szerencsére magánál volt, de nagyon átforrósodott, és vigasztalhatatlanul sírt. A mentősök nagyon hamar kiértek. Eloszlatták a tömeget, hogy megvizsgálhassák a kisfiút, így Jani is hátrébb sodródott az emberekkel. Ekkor érezte, hogy megveregetik a vállát. - Öregem! Ha te nem figyelsz fel a kisfiú sírására, talán tragédia történt volna - szólalt meg elismerően az egyik benzinkutas. - Egy hős vagy! Megmentetted az életét - csatlakozott hozzá egy másik. - Ugyan, ezt bárki megtette volna... - Lehet. Csakhogy az emberek ma már oda sem figyelnek semmire, lásd ezt az anyát, vagy azt, hogy másnak korábban fel sem tűnt a gyerkőc sírása. Nagy tettet hajtottál végre. A történetnek hamar híre ment a benzinkutak között, és Jeges Jani azóta is nagy népszerűségnek örvend.

A szurdok hírnöke		2016.12.01. 21:14
- Ez most már bizony tél! - mondta a faluban egy öregasszony a szomszédjának, egy hűvös novemberi napon. - Még nem! Majd ha jön a szurdok hírnöke! - legyintett a másik asszony. A négyéves Ágika kíváncsian fordította feléjük a fejét, miközben édesanyjának kezébe kapaszkodva végigment az ismerős úton. Már sokszor hallotta ezt a megnevezést, és egyre inkább a gondolataiba fészkelte magát. - Anyu, mikor jön a szurdok hírnöke? - tette fel rögvest a kérdést, amint hazaértek. - Mielőtt beköszönt a tél - felelte az anyukája. - Jó, de mikor? Ma? Vagy holnap? - erősködött Ági. - Ezt nem tudhatjuk előre, kislányom. Ágit nem hagyta nyugodni a kérdés, újra meg újra a szurdok hírnöke felől érdeklődött, pedig igazság szerint fogalma sem volt arról, ki az. De olyan sokat emlegetik a nénik és a bácsik a faluban, biztos nagyon érdekes lehet! Egy vagy két hét is eltelhetett, amikor az anyuka egyszer csak benyitott Ágika szobájába. - Gyere, kincsem! Megjött a szurdok hírnöke! A kislány izgatottan szaladt édesanyjához, aki kézen fogta őt, és kivezette az udvarra. Ági türelmetlenül nézett körbe. - Hol van? - Ott! - mutatott anyukája a kerítés felé, amelyen egy icipici, színes madárka csiripelt. - De hiszen ez csak egy madár! - biggyesztette le a száját csalódottan Ágika. Édesanyja elmosolyodott, és leguggolt hozzá. - Nem akármilyen madár ez, kislányom. A folyó, ahová gyakran kijárunk, egy szurdokról csordogál néhány kilométerrel arrébb. Ennél a szurdoknál lakik ez a kismadár és a társai. Amikor közeleg a tél, a hideg idő, elrepülnek lakhelyükről, egyenesen a faluba, ahol fák odúiban, padlásokon, egyéb helyeken fészkelik be magukat, így vészelik át a telet. Így hát amikor ezek a madárkák megjelennek nálunk, abból tudjuk, hogy jön a tél. Ezért hívjuk őket a szurdok hírnökeinek. Ági érdeklődve hallgatta a történetet, majd ismét a madárra nézett, és elmosolyodott. - Anyu, a szurdok hírnöke nagyon aranyos! Ugye segítünk neki télen? - Persze, kicsim. Apu készített egy madáretetőt, hamarosan kitesszük az udvar végébe. Ott aztán hagyunk nekik elemózsiát. - Nagyszerű! - ujjongott Ágika, azzal búcsút intett a madárnak, és visszamentek a házba.

Diszkóvágás		2016.12.01. 21:13
Volt egyszer egy kis falu, annak pedig egy jó hírű polgármestere. Ez a polgármester nagyon tisztelte a hagyományokat, és fontosnak tartotta megőrzésüket, illetve azt, hogy a generációk továbbvigyék. Szomorúan vette azonban tudomásul, hogy a helyi hagyományoknak való hódolás kiveszőben van az emberekből. Az évi disznóvágásról, amely faluszintű szokássá nőtte ki magát, egyre inkább elmaradoztak a fiatalok - inkább máshol lógtak, szomszédos városok plázáiba mentek, vagy csak otthon maradtak elütni az időt. Hiába volt nagyszabású összejövetel, már csak az idősödő lakosok vettek részt rajta. A polgármester sokat törte a fejét, mit tehetne annak érdekében, hogy megfogja a fiatalok figyelmét. Végül támadt egy ötlete, és meghirdette az első, Diszkóvágásra keresztelt rendezvényt. A hagyományos szokásokat fiatalos programokkal bővítette ki, zenekart hívott meg fellépni. Az est megkoronázásaként diszkót rendeztetett a közösségi házban, ahová a szomszédos városból érkező DJ-t invitálta meg, hogy mai slágereket játsszon le a fiatalok számára. Az ötlet bevált. Bár az idősebb generáció először nem értett egyet a változtatásokkal, de utóbb ők is örömmel látták, hogy a gyerekeik és unokáik lelkesen csatlakoznak a rendezvényhez. Boldogan vettek részt minden teendőben, hiszen utána mehettek koncertet hallgatni és diszkózni. A polgármester nagyon elégedett volt a végeredménnyel, és onnantól kezdve minden évben megtartották a diszkóvágást.

Soros kapcsolás		2016.11.24. 22:00
Erika szomorúan ült a barátai között. Egy hangulatos presszóban iszogattak és beszélgettek, de ő nem csatlakozott a társalgáshoz. Néha próbálták ugyan bevonni az aktuális témába, de alig lehetett belőle kihúzni egy-két szót. Két héttel azelőtt ért véget egy hosszabb párkapcsolata, azóta teljesen magába roskadt. - Vidulj már fel egy kicsit! - szólt rá Judit nem túl empatikusan. Erika válaszul csak sóhajtott. Néhány perccel később elköszönt a társaságtól, és kilépett a presszóból. - Nem értem, mit van úgy oda - kezdett rá panaszkodni Judit. - Ez csak egy szakítás, az ég szerelmére! Majd talál jobbat. - Adj neki időt - szólalt meg Tibi. - De nem értem ezt az egészet. Van szerető családja, jól fizető munkája, vannak barátai. Miért nem ezekre koncentrál ilyenkor? Tibi hallgatott egy rövid ideig. - Valószínűleg úgy működik, mint a soros kapcsolás - felelte végül. - Ezt meg hogy érted? - Gondolj azokra a régi típusú égősorokra, amiket karácsonykor tettek a fára. Ha az egyik égőbe nem jutott áram, vagy elromlott, akkor a többi is kihunyt. - És? - Erika is így érezheti magát. Most, hogy a kapcsolata véget ért, teljes a sötétség a lelkében, hiszen az életének többi területére sem jut el az áram. Ahhoz, hogy eljusson a fény mindenhová, meg kell javítania a rossz égőt, ami nem megy egyik pillanatról a másikra. De ha sikerül, látni fogja a boldogságot máshol is - a családjában, barátaiban, munkájában. Judit pislogott párat, majd unottan vállat vont. - Nekem ez akkor is magas - morogta. - Persze, mert te párhuzamos kapcsolás alapján működsz. - Nem hagynád abba ezt a fizikus dumát? - csattant fel Judit, azzal elfordult, és belefolyt egy másik beszélgetésbe. Tibi fejcsóválva mosolygott, és belekortyolt a kávéjába.

Hét fő		2016.11.11. 21:48
Hosszas szervezkedés után végre sikerült egy szombati napra összehívni a baráti társaságot. Mindig nekem kell intézkednem, hívogatnom őket, időpontokat keresgélni, amikor mindenki ráér, mert ők maguk lusták ehhez, ülnek a valagukon, és várják, hogy összerántsam a brancsot. Nem örülök, hogy én lettem a főszervező, de ez van. Legalább a találkozók mindig jól sikerülnek. Kitaláltuk, hogy szombaton étterembe megyünk. Még van öt nap addig, de már elég tapasztalt vagyok a szervezkedésben ahhoz, hogy tudjam, időben le kell foglalni a helyet. Úgyhogy most itt ülök a szobámban, szorongatom a telefont, és próbálom rávenni magam, hogy hívást indítsak. Gyűlölök telefonálni. Na jó, nagy levegő, beütöm a telefonszámot, és megnyomom a hívásindító gombot. Essünk túl rajta! Két kicsöngés után felveszik. – Kajakirály étterem, jó napot kívánok! Mély lélegzetet veszek. – Jó napot! Szombatra van szabad időpontjuk? – Szuper, végig tudtam mondani akadozás vagy beledadogás nélkül, fejlődöm! – Igen, délután négytől este hétig vannak szabad asztalaink – érkezik a készséges felelet. – Jó, akkor szeretnék asztalt foglalni hét főre... – Most akkor mégsem szombatra? – Tessék? – Nem szombatra szeretne foglalni? Úgy látszik, nem artikuláltam elég jól. Oké, semmi gond, fussunk neki még egyszer! – De igen, szombat délután négy órára... – Hány főre foglalna? – Hét főre. – Most akkor szombatra vagy hétfőre? Úristen, gyere le… – Hányszor mondjam még el? Szombat, négy óra, hét fő – darálom el ingerülten. – Akkor szombatra is meg hétfőre is foglalna asztalt? Mindjárt falhoz vágom a telefont, esküszöm… Türelmemet vesztve megemelem a hangomat. – Ember, SZOMBAT DÉLUTÁN JÖNNÉNK HETEN. HÉT FŐ, HETES DARAB FŐ! Na. Remélem, elég nyomatékos voltam! – Ja! Miért nem ezzel kezdte? Jó, akkor egy pillanat türelmet, beírom... szombat, négy óra, ugye? – Igen. – És hány főt is mondott? Oké, most lett elég. Megszakítom a hívást, és idegesen félredobom a telefont. Majd azt mondom a többieknek, hogy már nem volt hely. Ha meg akadékoskodnak, felajánlom, hogy menjünk fel valamelyikőjükhöz, és rendeljünk pizzát – de kizárólag interneten keresztül, mert hogy én nem fogok telefonálni, az is biztos!

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk